A svéd Sabaton az elmúlt két lemezén (The Great War – 2019 és The War to End All Wars – 2022) az első világháború eseményeit állította a koncepció középpontjába, amit aztán egy három részből álló EP-sorozattal, az Echoes of the Great Warral zártak le ideiglenesen. Az EP-k 2022-2023-ban jelentek meg. Aztán turnéztatták a The War to End All Wars lemezt, majd 2024-ben kijött egy koncertfilm, amit ennek a turnénak az amszterdami állomásán rögzítettek és rengeteg moziban is adták – itt Magyarországon is, sajnos Debrecenben nem és a Cinema City mozihálózat sem…
Már az akkori interjúkban mondták Joakimék, hogy egyelőre végeztek az első világháború koncepciójával és a következő lemez teljesen más témákról fog szólni, viszont a koncept jelleg megmarad. Aztán 2025. április 25-én megjött az első kislemezdal a Templars személyében, utána pedig a Hordes of Khan és elkezdett kikristályosodni, hogy egy olyan jellegű lemezt fogunk kapni, mint a 2014-es Heroes volt, csak nem feltétlenül háborús hősöknek állítanak most emléket Sabatonék. És ez így is lett, az október 17-én megjelent tizenegyedik Sabaton-album, a Legends – mint ahogy a nevében is benne van –, olyan személyekről, csoportokról, vagy a hozzájuk köthető eseményekről szól, akik valami miatt legendák lettek a történelem során. Nagyon örülök, hogy nem csak nagyon neves, híres személyek kaptak most dalt, hanem kevésbé ismertek is – de természetesen annak is, hogy végre dalt kapott például Julius Caesar, Bonaparte Napóleon, Dzsingisz Kán vagy éppen Hannibal Larca.
Közben történt további két, ám fontos változás a bandához kapcsolódóan: tavaly távozott a csapatból Tommy Johansson gitáros, hogy a saját, Majestica bandájára tudjon fókuszálni – helyére visszatért az elődje, Thobbe Englund. Idén pedig bejelentették, hogy új kiadóhoz szerződtek, a Nuclear Blastnál eltöltött csaknem 15 év után egy amerikai kiadónál, a Better Noise Musicnál folytatják a pályafutásukat – valamilyen szinten érthető, hogy Amerikában is szeretnének minél híresebbek, ismertebbek lenni, és erre tökéletes választás volt ez az Amerikában elég neves kiadó, ahogy utána olvastam. Igaz, a Legends lemez kiadásában szerepet kapott még a Nuclear Blast és a Napalm Records is – mert a három kiadónál különböző fizikai formátumokat lehet megvenni, rendelni a korongból. A leglimitáltabb box verzió most nem a Nuclear Blastnál van, hanem a Napalm Records-nál, így én is onnan rendeltem meg, ami most is valami elképesztően igényes, látványos, művészi lett.
A lemez hangzása igazán erőteljes, minden hangszer tökéletesen kivehető, hallható, Joakim éneke sincs túlságosan előtérbe tolva, a refréneknél teljesen jó a vokálokkal történő megtámogatás, ahogy élőben is csinálják. Jonas Kjellgren ismét csak hibátlan munkát végzett és még a dalszerzésbe is beszállt egy dal zenéjéhez kapcsolódóan. A lemezborítóról és az egész kiadványról, a szövegkönyvről, a képekről, illusztrációkról sem tudok mást mondani, mind eddig – egészen elképesztően gyönyörű, kimunkált, precíz, minőségi, nagyon magas színvonalú munkát végzett Sallai Péter, néhol Chris Rörland gitárossal együttműködve. A borító igen látványos, impozáns a rengeteg karakterrel, akikről a dalok készültek. A limitált box kiadványban megtalálható a lemez limitált, csak a boxhoz tartozó bakelit, csak a boxhoz tartozó extra limitált színes kazetta (az enyém zöld), valamint a 2CD-t tartalmazó earbook változata – melynél a sima CD verzió mellett megtalálható az album Storyteller változata is (ami hasonló, mint a korábbi lemezeknél a History Edition). A Storyteller változatnál nagyon tetszik, hogy a narráció, amit Scott Tunnix színész által hallunk, olyan hangzású, mint az egyik kedvenc játékomban, a Diablo I-ben. Az 52 oldalas earbook könyv fantasztikus, fenomenális, nem tudok betelni vele – a lemez hallgatása közben tanulmányozni az egyes dalokhoz tartozó extra információkat, majd pedig a dalszövegeket – egyszerűen tökéletes kikapcsolódás és nem mellesleg történelmi ismereteim/ismereteink bővítésére sem utolsó.
És akkor jöjjenek a dalok: megvannak természetesen a magam kedvencei is a számok közül, de az már előre leszögezhető, hogy a produkció, a kivitelezés, a minőség, a színvonal már mind-mind nagyon magasan van a Sabatonnál – legyen szó akár stúdiólemezről, a klipekről, de még inkább koncertezésről. Nemrég kezdődött a korong első európai-turnéköre, aminek november 21-ei bécsi állomására baromira szerettem volna elmenni, ám végül nem sikerült – de nem egy videót néztem már meg ezen állomásokról, az új színpadképről, az új lemezhez alakított setlistről és hát mit mondjak. Fura, hogy kivették a betonbiztos nyitó Ghost Divisiont nemhogy az első helyről, de az egész dallistáról, mint ahogy mondjuk a Swedish Pagans-t is, bekerült a Legends jó néhány dala és zárónak a Masters of the World a Metalizerről. Nem semmi, a színpad a kastéllyal brutális, a karaktereket megformáló színészek, stb., nagyon sajnálom, hogy ezen a körön nem tudtam ott lenni – pedig nagyon akartam és baromi jó lett volna írni róla egy koncertbeszámolót is.
A nyitó Templars a templomos lovagok elárulásáról, bukásáról szól, egy epikus, középtempós(abb) dalt + egy annál komolyabb, brutálisan jó klipet. Már itt tetten érhetők a tőlük elvárható, rendkívül fülbemászó dallamok, refrének. Ez az egyedüli dal, ami nem egyetlen emberről, hanem egy csoportosulásról szól és kellően megadja az alaphangulatot. A másodiknak érkező Hordes of Khan az egyik kedvencem: kapott egy olyan bitang jó klipet, amit élvezet nézni, nagyon ötletesen megcsinálták az egészet és olyan easter eggek vannak benne, hogy ihaj. Elhangzott a klip háttérsztoris videójában, hogy a klipben valóban a srácok játsszák a dalt és nem csak díszletnek vannak ott – ami nem is csoda, hiszen a dobos a korábbi Sabaton-ütős, Daniel Mullback most 11 éves fia, Leo Mullback, akinek már saját bandája is van, a svéd Hellforce dobosa. De persze a klip mellett a nóta is remek: Dzsingisz Kánhoz méltó pörgős, menetelős, gyors, amilyenek a tatárok is voltak anno. Az A Tiger Among Dragons érkezik harmadjára, ami egyáltalán nem egy tipikus Sabaton-nóta. Érdekes, kicsit furcsa dallamvezetése ellenére, sokadik hallgatás után már nagyon tetszik – egy kínai harcos, Lü Bu legendáját meséli el, akit „Repülő tábornoknak” hívtak. Joakim gitározása, a gitárosok harci dobolása nagyon megdobják a dalt – amit a nagyon látványos klipben és élőben is láthatunk.
A Crossing the Rubicon dalválasztás csak egyetlen emberre utalhat: véleményem szerint teljesen jó, középtempós dalt választottak Julius Caesarnak, ami szintén nem feltétlen tipikus Sabaton, a modern gitárjátékkal. Azt mondjuk nem értem, hogy miért nem került fel a lemezre – legalább bónuszként – a Nothing More-os énekessel és gitárossal kiegészült verzió, ami jobb, mint az eredeti, album-verzió. Nagy kár, hogy csak a lemez promózásához készítették ezt a verziót, simán rátehették volna a korongra is… Az egyik nagy legenda után következik a másik, az I, Emperor a megalomán Bonaparte Napóleon felemelkedését, önteltségét és bukását mutatja be, melyhez remekül illik ez a fennkölt, epikus vokálokkal megtámogatott refrén – aminek az utolsó sorában a dallam- és szövegtörés nagyon tetszetős –, de akár a teljes dalszövegre is mondhatnám ezt. A hozzá készült klip pedig frenetikus lett, főleg azok számára, akik nagy társasjáték-, illetve makett-fanok. Jeanne d’Arc egy lendületes tracket kapott, a Maid of Steel közepén hallható, kórusban előadott dalszövegrész nagyon szép, az utána következő gitárszóló pedig szintén komoly. Az Impaler III. Vlad Tepes havasalföldi vajdáról szól, akinek „karóbahúzó” volt a gúnyneve és amelyik dal ritmikában, hangulatában nagyon hasonlít az Inmate 4859-hez. Komorságában pedig tökéletesen illik Vladhoz, aki karóbahúzatta, lefejeztette az ellenségeit vagy azokat, akik nem értettek vele egyet.
Az album utolsó harmada is tartogat remek dalokat: a Lightning at the Gates is az egyik személyes kedvencem a maga málházós, középtempójával, mely szintén nagyon illik Hannibal harci elefántokból álló seregéhez és a sereg hófödte hegyeken történő átkeléséhez. Ehhez a témához pont egy ilyen lassabb tétel kell, melynek a fantasztikus refrénjét is ilyen málházós ütemben lehet együtt énekelni Joakimmal. A The Duelist első dallamairól hirtelen azt hittem, hogy a Coat of Arms-os Saboteurs indult el, mert nagyon hasonló az egész dal szerkezete, stílusa ahhoz. Miyamoto Muszasi japán kardforgató mesterről szól a történet, aki szintén nem a bárki által ismert kategóriába esik szerintem – én sem hallottam róla ezidáig, de mindenképp egy érdekes sztorival lehet gazdagabb, ha utána olvas, ki is volt ő. Az utolsó előtti dalról is elmondható, hogy az egyik legjobb a korongon. Lehetett tudni, hogy a legkülönfélébb korokból válogatnak most Joakimék a személyeket illetően és azt is felfedték már előre, hogy mindenképp dalt fog kapni egy ókori egyiptomi fáraó. Mindenki elkezdett találgatni, hogy vajon melyik ismert fáraót fogják választani, aztán végül kiderült, hogy nem a legismertebbek közül választottak – III. Szenuszert (III. Senusret), habár dinasztiájának és korának (i.e. 1800-as évek) talán legnagyobb, leghatalmasabb uralkodója volt, mégsem gondolom, hogy annyira az ismertek közé tartozna, mint mondjuk egy II. Ramszesz vagy Tutanhamon. A The Cycle of Songs egyszerre komor, komoly, ám a billentyűs részeknél bitang fülbemászó, akárcsak a refrén. Ezt sem mondanám egy tipikus Sabaton-slágernek, Jonas Kjellgren gitárszólója és dalszerzői közreműködése mindenképp érdekes. És igen, nem maradhat el egy ilyen jellegű Sabaton-korongról az anyanyelvű dal sem, ami itt most a Till Seger lett és ami II. Gusztáv Adolf svéd uralkodóról szól – akiről már írt dalt a banda, a Carolus Rex nyitódala, a The Lion from the North is róla szól. Ez jellegét tekintve más attól, emelkedett hangulatú, nekem mégis jobban tetszik a The Lion from the North-nak mind az angol, mind a svéd verziója a Till Segertől – de egyáltalán nem rossz lezárás, habár a The Cycle of Songs lehet, hogy jobb választás lett volna utolsó dalnak.
A tagokról még nem tettem említést: Joakim Brodén énekes hozza, amit neki kell, egyedi hangfekvését, hangszínét, baritonját most is élvezet hallgatni. Chris Rörland és Thobbe Englund teljesen jól osztották fel a szólókat egymás között, nem egy dalban hallható ikerszóló tőlük. Pär Sundström basszusgitáros jól hozza az alapokat, egy-két helyen lehetett volna egy-egy basszusgitár-szólót is „elrejteni”. Hannes Van Dahl dobos pedig most is rendkívül precízen, pontosan játszik a bőrökön – amit élőben is meg lehet tapasztalni. Örülök, hogy a banda egy eltérő tematikájú korongot rakott most le az asztalra, mint az előző három és ez is remekül működik – ám továbbra is várom, hogy mikor írnak már egy olyan dalt a magyar történelemhez kapcsolódóan, ami legfőképp, vagy kizárólag ahhoz kapcsolódik és nem csak érintőlegesen (lehet, hogy ez már sosem fog eljönni). Illetve, nagyon remélem, hogy a következő európai-turnékörben meg tudom majd nézni ezt a show-t, mert a The Legendary Orchestrát is kuriózum lett volna látni, amint Sabaton-dalokat játszanak.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
