Shadow Warrior
Cyberblade

(Ossuary Records • 2020)
Armand
2020. november 18.
0
Pontszám
9

Ha azt írom, hogy lengyel heavy metal, női énekkel elővezetve, feltehetően többen rávágják, hogy Crystal Viper. Magam is így tettem volna, amíg meg nem ismertem a Shadow Warriort. A képlet itt is azonos, mint Marta Gabrieléknél. Stílusgyakorlat ez, annak viszont korrekt. A lublini ötös sikeresen mondja fel a régi leckét, esetükben is a Doro vezette német Warlock lehetett az egyik tanítómester.

Klasszikus heavy metal ösztönös, képzetlen, de lelkes énekhanggal előadva. A csapat tavaly alakult, az ötös felállásból ketten is a folk metalos Black Velvet Band-ből érkeztek, bár nem hiszem, hogy ez a zenekar itthon batkinek is támpontot jelentene. Anna, az énekesnő előzőleg a Highlow nevű demós csapatban muzsikált, az ötös felállás további két zenésze viszont nem rendelkezik dokumentált zenekari múlttal. A rövid pályafutás ellenére Shadow Warrior név alatt demó, EP, illetve három single is megjelent már, sőt egy koncertlemez is köthető a nevükhöz. A mai napon megjelenő Cyberblade pedig a zenekar első nagylemeze.

A korongot egy spanyol és japán nyelvű beszédhangokat rejtő rövid fel, illetve levezetés foglalja keretbe. A címadó a maga egyszavas refrénjével könnyen a fülbe ül. A Judas PriestMetal Gods„-jából ismerős „asztalcsapkodós„, robotok menetelését megidéző effekt nem tudom, hogy szándékos tiszteletadás-e, mindenesetre kísértetiesen idézi a British Steel klasszikus nótáját. A lendületes, rövid Demolition Hammer refrénjét szintén nem bonyolították túl, a nóta címe ezúttal is elegendő volt ehhez. Anna hangja egyébként a kortársak közül talán a Lady Beast-es Deb, illetve a Savage Master-ből ismert Stacey orgánumával állítható párhuzamba, nem áriázik, hanem erőből énekel. Az Iron Hawk Rising a lemez leginkább hard rockos szerzeménye, az óóó-zós énekkel, illetve a dallamos gitárokkal és az album legjobban felépített szólójával. Az égdörgéssel kezdődő I Am the Thundert lemezelőzetesként is kihozták. Valóban ez az egyik legerősebb szerzemény.

Shadow Warrior - I Am the Thunder (Lyric Video)

A kovácsműhelyből kiszűrődő kalapácshangokkal kezdődő Demon’s Sword egy bólogatós, középtempós dal, klasszikus germán riffeléssel. A ’80-as évek Accept, Stormwitch és U.D.O. lemezei kötelező tananyagok lehettek a tagoknál. A motorozós Headless Rider esetében a kiinduló pont újfent a Judas Priest, a kórusok és a riffek pedig a klasszikus Running Wild-ot idézik az Under Jolly Roger / Port Royal korszakból. A Flight of the Steel Samurai pedig egy epikus kezdésű, majd középtempós metal himnusszá átalakuló himnikus szerzemény. Ki kell térnem még a jól sikerült, képi világában is a ’80-as évek közepét idéző borítóra. Minden adott tehát egy harmincöt percnyi időutazáshoz az első Warlock lemez kiadásának évébe. Nos, mit lehet még írni egy ilyen retro heavy metal lemezről?!

Shadow Warrior - Cyberblade (2020)

Világmegváltó gondolatokat nem igazán, a tiszteletadáson túl a zenekarnak sincsenek ilyen nagyratörő vágyai. A Cyberblade azokhoz az ötvenesekhez szól, akik lélekben megmaradtak húszévesnek, illetve azokhoz a huszonévesekhez, akik ötvenesek szeretnének lenni, hogy ne csak időgéppel élhessék át a nagyrabecsült ’80-as éveket!

Az ajánlót írta: Andris