Sissy Spacek
Brath

(Oxen Records • 2015)

Crissz93

2023. február 19.

0

Pontszám

9.5

Számtalan régi, akár fekete-fehér vagy kopottan színes felvételt láttam, amik különböző elmegyógyintézetek állapotáról nyújtottak betekintést a kívülállók számára. Azon szerencsések, akiknek nem kell megtapasztalniuk egy ilyen és ehhez hasonló intézmény mindennapjait talán nem igazán tudják elképzelni, hogy mennyire kezdetelegesek, akár primitívnek is mondható állapotok fogadták az oda betévedőt. Mindezt nem a megfoghatatlan távolságú múltban kell elképzelnünk, elég 40-50 évet visszarepülnünk ahhoz, hogy olyan felvételeket lássunk, amik jó időre beleégnek a retinánkba. Velünk marad, lappangva, tudat alatt. Teljesen mindegy melyik országban járunk, ha nincs kellő forrás az ilyen intézmények fenntartásához, akkor ugyanúgy elkezdődik az állapotromlás, legyen kapitalista vagy akár szocialista a rendszer. Nem egyszer megállapították azt a tényt, hogy az ugyanabban a városban lévő állatkert fenntartására több forrást biztosítanak, mint a helyi neurológia intézetre. A Stalaggh egy hírhedt és viszonylag jól ismert projekt, ami megpróbálta közvetíteni számunkra a betegek belső szenvedéseit, érzéseit. A sikolyterápiákba tekinthettünk bele egy bizonyos ideig. Na igen, de ez a mi perspektívánk, azok az agonizálások, kiáltások, amiket hallunk, az a mi nézőpontunk. Engem az mozgat meg igazán, hogy ők vajon mit hallanak odabent? Mi játszódhat le bennük, mi az a háttérzaj, ami ilyesfajta érzelem kinyilvánításra készteti őket? Véleményem szerint a harsh noisecore, illetve a noisegrind jár a legközelebb a megfejtéshez. A mindent elsöprő káosz, szenvedés, brutalitás egyik kiváló közvetítői a Sissy Spacek nevű Los Angelesi páros, akiknek életművükben érdemes egy kicsit elidőznie annak, aki tényleg nem riad vissza attól, hogy „újfajta” extremitások kerítsék hatalmába. A Brath az egyik leghatásosabb csodafegyverük.

2001 óta aktív bandáról van szó, tehát ismételten egy olyan bandát húzok elő a fiókból, akik már egy jó ideje űzik hivatásukat. Mindez a hivatás azonban olyasfajta zajjal jár, ami biztosítja számukra az underground legmélyebb bugyraiban való örök megmaradást. Charlie Mumma és John Wiese címére küldhetjük a számlánkat abban az esetben, ha tartós halláskárosodást szenvednénk a Brath hallgatása közben. Megfordultak mellettük még egy páran a projekt bő húsz éves története során, de a szívét és a lelkét a Sissy Spaceknek ez a két egyén adja. Arról nincs értesülésem, hogy maga a színésznő ismeri-e a srácok munkásságát, de biztos vagyok, hogy elégedetten bólogatna a „zenéjüket” hallgatván. A zene ismételten csak idézőjelben van, oka is van ennek és, aki olvasta már egy-két ilyen írásomat, az tudhatja, hogy nem viccelek ilyenkor. Van dob és van basszus és még mindezt megfejelik egy teljesen kontroll nélküli, nyálfröcskölő bestialitással megküldött ordítással, acsarkodással, amiben semmi, de tényleg semmi rendszer nincs. Mindent elárasztanak a különböző erősítők, torzító pedálok, a noise réteg mindent elfojt, többek között minket is. Olyan frekvenciákat szólaltatnak meg ezáltal a srácok, amikre nagyon kevés olyan elvetemült állat vevő, mint amilyen én vagyok.

Az, hogy az itt hallottak zenének minősülnek-e vagy sem, azt mindenki eldöntheti magának. Az ilyen stílusban alkotó formációk se mindig szokták annak nevezni művüket. Az első pár másodperc a vízválasztó, ott dől el, hogy kérünk-e még ebből a holokausztból vagy sem. Nincs semmi olyasmi, ami akár csak egy hangyafasznyival is megkönnyítené a dolgunkat, mindent egyből a pofánkba basznak Sissy Spacekék. Minden egyes rezdülése embertelenséget sugároz, mazochizmussal felérő terrorizmust árulnak egyetlenegy CD-be sűrítve. Ahogy azt már a bevezetőben is taglaltam, mindig próbáltam elképzelni mit hallhatnak mindazok a fejükben, akik a folyosók hideg kőpadlóján nyelik a különböző testnedveket, miközben agyukat teljesen eltompította az a tengernyi sok nyugtató, amit beléjük erőszakolt az a nővér, akit csak egy hajszál választ el attól, hogy ő maga is az intézet teljes értékű lakója legyen. A tehetetlenség és a végtelenül ingerlő behatások pszichózisa lepi el idegrendszerünket, mi pedig csak utazunk ezzel az érzéssel, nincs kontrollunk afelett a hústömeg felett, amit testnek nevezünk. A terror állandó, megváltás nincs. Annyi a különbség, hogy nekünk a 25. perc után megjön a feloldozás, nekik már csak a halállal érkezik meg mindez. Valóságos atomháború zajlik a mi agyunkban is, hatásosan reprezentálva azt a káoszt, amit egy ilyen elme átélhet. Dalstruktúrákról, szólókról, harmóniákról nem is érdemes beszélni, ez mind szitokszó a Sissy Spacek számára. Ők a totális, kiismerhetetlen kakofónia mesterei, akik megmutatják nekünk hol tartanak az extrém hangképek, leképződések a 21. században. Mindazok, akik még mindig úgy hiszik, hogy a black vagy a death metal, esetleg a grindcore a végső állomása az extremitásoknak, nos…elég nagy meglepetésben lesz részük, csak annyit mondhatok.

Ez egy olyasfajta nukleáris népirtó gépezet, amibe nem programozták be a kegyelem szót, annak a szinonimáit se, Teljese mértékben gyűlöl és megvet mindenkit a Brath, még azt a pohár vizet is gyűlöli, ami hidratál minket ezáltal életet ad a gusztustalan szervezetünkben található pulzáló szerveknek. Sorolhatnám még napestig a jelzőket, de felesleges. Azért felesleges, mert ha valaki van olyan ostoba és rákattint e szöveg felett található videóra, annak rögtön nyilvánvalóvá válik az a tény, hogy ez egy fékezhetetlen fenevad, ami csak pusztítani képes. Akár egy pár másodperc erejéig bírta a kiképzést, akár a teljese 25 perces játékidőt letolta. Azt mindenképp tudni kell, hogy az ilyen és ehhez hasonló noisecore, noisegrind albumok szüntelen hallgatása valóban halláskárosodással járhat, tehát csak mértékkel fogyasszák a noise fanatikusok. Velem is előfordult már, hogy egy kiadós noisecore maraton után egy teljes hétig csengett szüntelenül a fülem. Mostanság sima noise albumokat is szoktak csinálni a fiúk, amelyekben még kevesebb rendszer található, de a sounsdcapek megigéző kiismerhetetlensége minden noise rajongót tökéletesen kielégíthet. Az Oxen Records adott fizikai életet a Sissy Spacek albumának, sokak legnagyobb bánatára, még kevesebbek örömére. Akik járatosak a noise szcénában, azok jól tudják, hogy ez egy neves és bejáratott kiadó, amelynél nem nagyon lehet mellélőni akkor, amikor az ilyen és ehhez hasonló borzalmakra vágyunk. Hogy kiknek ajánlóm a Sissy Spacek albumait? Mindazoknak, akik imádnak szenvedni és örömüket lelik abban, ha az extremitás egy újabb szintjével/gyöngyszemével hozta őket össze a sors.