„Mélyen tisztelt publikum! Önök a schwermetall-t játszó Stallion zenekar produkcióját látják!” – konferálja be az kies Boden-tótól nem messze megbúvó kis falu kultúrházának porondmestere a frissen alakult lelkes, amatőr csapatot. Az első sorban a szülők, a másodikban Frau Énektanár és Herr Basszusgitártanár ülnek. Ez a kép jutott az eszembe, a Stallion Christmatized című EP-jének hallgatása közben.
Talán egyszer megtanulok rendesen fogalmazni sőt ajánlót írni. Kevésbé terjengős, közérthetőbb mondatokkal, de továbbra is a HR/HM zene iránti lelkesedésemmel ajánlva azt, ami ebben a zenében igazán jó. Talán akkorra a Wacken a mai 15-20 éveseknek az apáik Woodstock-jaként a távoli ködbe vész. És talán akkor a Stallion nem egyszerű csődörként, de harci ménhez méltón kiérlelt veretes-vasas nehéz fémzenéjével egy nagyszínpadon játszik. Minden ilyen talán egy erősen bizonytalan jövőt sejtet. Visszatérek hát a jelenbe. A korong sokadszori meghallgatásakor már éreztem, hogy az utolsó (és soha többet!), negyedik hallásra lehiggadtam. Már nem fogom „puzséri” fröcsögéssel dühödten visszakövetelni magamnak a tudatos, élményszerű zenehallgatásra szánt idő helyett ellopott 4 x 14 percet. A Fémforgács hasábjain egy ilyen kirohanás nem jelenhet meg. Ennyi szó elég is lenne a Stallion EP-jéről. Persze, hallgassa meg bátran bárki a csatolt linkeket, nem csatába indul. Az alapján döntsön maga. s ha majd nem ért egyet velem, tekerjen a cikk végére.
Érdemes azonban átgondolni, mit követett el a Pauly – ének, Äxxl és Clode – gitárok, Stämpfe – basszus és Aaron – dob alkotta dél-német ötösfogat. Ha arra szerencsére nincs is recept, hogyan kell jó zenét csinálni, a precedensen alapuló szabályalkotás elvén összeállíthatunk egy útmutatást arról hogyan-ne-adj-ki értelmetlenül egy lemezt (legalábbis ebben a stílusban). Tényeken alapul. A zenekar egy remek ötlettel állt elő. Kiadja karácsonyi rövid-lemezét. Az ötlet a palettán nem előzmények nélküli. Koncertezni nem lehet, LP-t készíteni ugyan lehet, de kiadni talán körülményes. Nem, ne ismételjük meg – és maradjunk csak a tágabb a stílusban – a Pretty Maids First Cuts/In Santa’s Claws lemezét, Ian Gillan vendégszereplésével. Semmiképpen ne tegyük a Twisted Sister A Twisted Christmas módjára (x2). Miért is? Talán mert az jó? Ne ismételjük meg a sötétebb árnyalatokat, a mind közül elsőként karácsonyi HM-hangulattal éneklő King Diamond-ot? Dehogy, nem érünk fel ehhez, pedig sokat gyakoroltuk a csatalovak mellett, a csűrben. Várjunk csak, miért ne? Sőt, ne csak azt a dalt játsszuk el, a többi ötletet is dolgozzuk fel. Újra. Igen, dobjunk össze egy egyveleget. Azt is főképp a medly-kből. Ám ha nem tudjuk pontosan eljátszani, akkor miért ne legyen ez egy paródia?
Hát azért, mert a paródia paródiája nem létezik. Sőt, a zene „készítése” sem matematika: ez nem mínusszor-mínusz-az-plusz. Ezzel már én keresem kétségbeesetten az EP értelmét, mert ha nem paródiának szánták, sem egy Csődört meglovagló Cyranot szavaltatnak a banda bohém öniróniájaként, akkor sajnos komolyan vették a szórakoztatást. Hát ezért veszem én is komolyan: ajánlom a zenét, ha tetszik, ajánlom, amikor összemérhető bármivel, ami sokaknak okoz örömet, még ha nekem esetleg nem is tetszik. Most pedig azt mondom az olvasónak, senkivel ne ezt hallgattassa meg, ha most akarja megismertetni az immár legalább 40 éves heavy metal műfajt.
A Santa (Can You Hear Me) saját nóta részeges hangú kezdetét felváltja egy szinte teljesen egyenletes hangon visító ének. A megfelelő zeneiséggel tisztán játszott dallamot azonban szétpüföli a dob és egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy a hanyag ének a bizonytalanság eredménye, vagy ilyen esetleges. OK, legyen ez a paródia-lemez első dala. Amikor Kind Diamond valóban újszerűen előrukkolt a No Present for Christmas anti-karácsonyi dallával, az ötlet és a kivitelezés is zseniális volt. A mostanra a páncélozott lovakról leszállt zenészek hoztak magukkal kottát és kihallik, hogy az énekes képes énekelni is, a harctéri sebek kiváltotta visításon túl. A zene az eredetihez képest teljesen egysíkú, kizárólag ritmizál, nélkülöz minden egyéb dinamikát. Alig akartam hinni hát a fülemnek, amikor az istállófiúk belefogtak a Christmatized (A Very Merry Medley) című dalba. Az én istállómban már minden mén idegesen fújtat.
A Stallion hiába igyekszik játékos basszussal hangsúlyozni az ötlet zeneiségét. Amikor kb. a 2. percnél germán HM-reszelésre váltanak, addigra már hallottam néhány falsch intonációt, majd ezt bárdunk képes volt 03:40-kor gonoszul fokozni… Lehet, hogy a hangmérnök előbb megunta és nem volt, aki szóljon? (Ott kellett legyen, mert ő az egyik gitáros.) A fülfájásomat enyhíteni nem segít az „altogether” felszólítására a „közönségből” hamisan bekiabáló hang (részeg ének), mert addigra ezzel a viccel már nem lehet elvenni az előző hamis ének élét. Elkövették az éneksávban az eredő bűnt. A dal végébe beépített akármilyen harmadik nóta már érdektelenné vált a számomra. A negyedik tétel a Let It Snow!, az első dalhoz hasonlóan ismét egy részeg éjszaka másnap reggelén indul. Több lemezzel, de legalábbis felvétellel a hátuk mögött és a szánkó mellett persze nyilván megfelelően kezelik a hangszereiket is, de a torzítópedált a gitárokon csak kétféleképpen tudják beállítani. A sebesen eljátszott szólók nem segítenek a laposságot a szikrázó felszínű Bodensee-vé varázsolni. A dob csak három hangszínen üzemel. Nem szól, hanem üzemel. A basszuson azonban gyakorta hallható a teljesebb hangzás iránti igény. A produkció zenei egysége erősen megkérdőjelezhető és igen távol áll attól, amit hallgatni érdemes, ha a heavy/power metal stílusjegyeit, az erőteljes hangzást, a nagyívű dallamokat keressük. De a banda tagjai ne akasszák szögre zeneszerszámaikat. Hanem gyakoroljanak és gondolkodjanak, mert a Stallion ezen a lemezen nem Mén. Inkább paripa. Ennek gyakorlati jelentése: kiherélt csődör. Szavaim nyomán bizonyára nem növeszt golyókat. De ezt a jószágot békeidőben más feladatra kell alkalmazni. (Értékelés: 3 kendő a lovagi tornán.)
…és akkor a csatazaj elült a lelkemben és a térben egyaránt. A ködből előlovagolt öt páncélos, levették sisakjukat és felfedték valós arcukat. A teljes képben ott látható az európai heavy metal mind a negyven éve azonos időben: a latex-alsótól (persze a páncél alatt), a hatalmas szegecses csuklóvédőkön, budesliga-bajszokon és -pajeszeken, oroszlánsörényeken át az alaposan átvarrt bőrruháig. (Értékelés: 10 kendő és egy lovagi cím a tornán.)
Ha ezek a vitézek ilyen echte teuton HM-csatazajt képesek kelteni a svéd Bullet, a nemrégiben itt ajánlott Starblind, az eredeti német Bullet, a később Risk-ké formálódott Faithful Breath mai harcostársaként, akkor mi szükség volt erre az alig pontozható EP-re?!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.