Egyszemélyes black metal projektekhez kell egy bizonyos fokú elszántság, de talán nem is az elszántság a legjobb szó a most taglalt projekt munkamoráljának jellemzéséhez, hanem inkább a megszállottság. A D MacHine ugyanis hű marad a nevéhez, gépeket megszégyenítő módon küldi ki fenevadjait a vadvilágba, amiket mi csak albumoknak hívunk. Egy küldetést teljesít A D, a The Horn pedig a legjobb eszköze arra, hogy ezt be is teljesítse. Mi is lenne ez a küldetés? Teljesen megzenésíteni az ősi egyiptomiak Holtak Könyvét, mégpedig minden egyes fejezetét. 1997 óta ez lebeg a szeme előtt, és ugyan elég nagy üresjárat volt az abban évben kiadásra kerülő debütálás és a 9 évvel utána megjelenő folytatás között, de azóta behozta a lemaradást. 2022 decembere van és összesen 26 album van emberünk neve mellett. Láttam már ilyeneket…elég csak a Drowning The Light vagy a Striborg diszkográfiáját átfésülni, a Grausamkeit katalógusáról nem is beszélve, de a The Horn egy nagyon egyedi módját választja a történetmesélésnek. A D saját megfogalmazása szerint „színtiszta ősi okkult egyiptomi űr metalt” játszik. Az ezelőtti írásaimban is olyan alkotókról volt szó, akik elhelyezték magukat egy saját maguk által alkotott zsánerben, és valóban megtalálhatóak mind az ősi rítusok szelleme, valamint az űr hidegsége is a The Horn hangzásába. Én azért még nem kezdeném el baszogatni a metallumos fazonokat avval, hogy márpedig szépen iktassák be a stílusok közé ezt a megnevezés. Nyögvenyelősen, de valahogy csak kilyukadunk az As A Living Soulnál, ahol az album megnevezés csalóka, ez ugyanis az előző albumokból szemezgetett dalok válogatása. Be kell vallanom egy ilyen katalógus mellett, mint amilyen a The Hornnak van nagyon hasznos tud lenni egy ilyen. Eltudja dönteni a Hallgató, hogy kér-e még ebből vagy sem. Én a kérek felé hajlok, és arra invitálok minden effendit és habibit, hogy tartson velem az ősi Egyiptom titkainak feltárásában, természetesen szkafander ruhában.
Egy válogatás albumnak az adott projekt/banda esszenciáját, lényegét kell átadnia, nem érdemes a hagyományos értelemben vett kiadványokhoz hasonlítani. Igaz, így is távol vagyunk a tökéletességtől, mivel az adott dalok között egyáltalán nincs kommunikáció. Hallgattam már ilyen és ehhez hasoló válogatás albumokat és volt részem sokkal tudatosabban felépített összeállításokhoz. Itt is a dalok legnagyobb része különböző albumokról érkezett, de vannak A D-nek kedvencei, amiről többet is hallhatunk és még így is úgy éreztem nem rímelnek a tételek. Ez egy elég nagy hiányossága a The Hornnak, pláne ha azt is számításba veszem, hogy mekkora katalógussal rendelkezik a projekt. Ezt nagyrészt pont a The Horn különleges és előremutató hangzásának köszönheti, és itt most rá is fogunk térni a pozitívumokra, ugyanis az is akad bőven. A legeslegnagyobb erőssége az nem más, mint a folytonos mozgásban lévő, változó zenei összkép, ami alatt mégis detektálható egy megkapó, szuggesztív felfogásban fogant muzikalitás. A témavilág adja magát, az ősi és ókori Egyiptomra jellemző hangzásvilág szinte klisékbe hajló dallamokkal ölt testet. Nem egyszer van olyan érzésem az ilyen részeknél, mintha egy hatalmas költségvetésű, Hollywood fémjelezte szuperprodukció kompozícióját hallanám. Kissé sekélyes, kissé klisés, de mégis képes megragadni a nyakamnál, behúzni az ősi szarkofágok közé, ahol egy szkarabeuszcsaláddal és egy több ezer éves múmiával egyetemben fizethetem a lakbért.
A film főszereplője azonban mindenképp a black metal. A gitár, a dob, minden hangszer kristálytisztán szólal meg, nem szabad megijedni a fekete-fehér képtől. Az alkotó egy meglehetősen rideg ágát választja a fekete fémnek, ami közel áll az indusztriális vonalához. A Thorns, Mysticum világa nem állhat túl távol A D-től, ami az ambient részekkel egyetemben reprezentálják a kozmikus témakörrel való viszonyát a The Hornnak. Az ürességet és egyedüllétet a szintetizátorok eltorzított, magas hangon megszólaló billentyűi nagyszerűen reflektálnak a kozmosz fagyos misztikuma felé. Mondtam én, hogy erre az útra kelleni fog a szkafander is, ugyanis ezt a két témakört mélyen tanulmányozta A D. Az egyiptomiak bensőséges viszonyt ápoltak mind a nappal, mind az éjszakai égbolttal és ez a kapcsolat megjelenik a The Horn kiadványain is. Egyes tételekben csupán narrációt és a duplázó feszes játékát hallhatjuk, ahol ismét előkerül a filmzenéhez hasonlítható érzet. Amilyen felszínesnek tűnik némelyik tétel kompozíciója, dallamvilága, legalább annyira előremutató és nehezen megfejthető a következő.
Ezek az ellentétek kiegészítik egymást és ezáltal adnak formát, karaktert és egyéniséget a különböző tételeknek. Mégis azt kell mondanom, hogy így külön darabolva nem igazán tapasztalható meg a teljes kép, ahhoz bizony le kell ülni egy általunk választott album elé és meghallgatni az egészet az elejétől a végéig. Ha tényleg megfogtak a különböző hangulatképek, akkor ez szinte kötelező szabadidős program, ugyanis nagyon könnyen el tudunk veszni a különböző lemezek atmoszférájába. 4 album meghallgatása után azt mondhatom, hogy érdemes elmerülni ennek a hiperaktív elmének a világába. Az As A Living Soul lehet a csillagkapu, ami egy olyan párhuzamos univerzumba vezet, ahol az ősi Egyiptom misztikuma eggyé válik a kozmikus faggyal. A sivatagi homok a csillagpor részévé válik, és Ka az univerzum teljhatalmú uralkodójaként ül a Nap közepében található tróntermében.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.