Újra hazai közönség előtt – interjú az Ektomorf vezérfarkasával I. rész

Liderc

2026. szeptember 21.

0

Július 30-a, és augusztus 1-je között rendezték meg a XI. Rock Aid segélyfesztivált Jánossomorján. Az esemény zárónapján, a hazai közönség előtt ritkán látható Ektomorf is a jó ügy mellé állók között adott, – szokásához híven – mindenki fejét lezúzó koncertet. Ennek apropóján szerkesztőségünkből igyekeztem megragadni az alkalmat, hogy a zenekar rövid nyári szünetét követően, a helyszínen tehessem fel néhány kérdésemet a frontemberének, Farkas Zotyának. A végül egészen hosszúra nyúló, kedélyes beszélgetés során szó esett a legakutálisabb eseményekről, köztük a helyszínt adó fesztiválról, a közelgő új albumról és orosz turnéról, a Weimar-ral közös koncertsorozatról, valamint a múltbatekintésünk alkalmával érintett DPK incidensről, közös Tankcsapda dal megjelenésről – és még megannyi érdekes, és mélyebb témáról. Az interjú első részét az alábbiakban olvashatjátok.

Na, hát óriási megtiszteltetés, hogy itt köszönthetlek téged a Fémforgács nevében! Mi újság most nálad, és az Ektomorf háza táján?

Én köszönöm! Igazándiból a nyáron semmi nem volt – de ez így volt szándékos. Nekünk azért elég sűrű volt előtte. Viszont most innentől indul, mi már jövő hét szombatól megyünk egy német bandával – az a nevük, hogy Weimar. Ez egy komoly zenekar. Saját fesztiváljuk van, húszezres bulik. Szóval velük fogunk turnézni, de úgy, mint két zenekaros turné, tehát nem negyven percet játszunk, meg harmincat, hanem rendes hatvan perces műsor lesz. Az hét buli – ebből van három fesztivál ami most lesz augusztusban – meg négy aréna. Ebből két arénás buli, ami már mindkettő sold out. Utána októberben irány Oroszország, kilenc bulival – az saját turné, amik geci nagy bulik lesznek – aztán még októberben felvesszük az új albumot.

Zsír! Túl vagytok egy két részes európai lemezbemutató turnén is. Milyen lesz most ezek után újra itthon, hazai közönség előtt játszani? Azért nem olyan gyakran jártok itthon…

Igen. Mi mindig szeretünk itthon játszani – ha hívnak. Most a srácok hívtak – jöttünk – de a legtöbb helyre nem hívnak… Szeretünk itthon játszani – csak nem sok lehetőség van rá. A jó oldala úgy néz ki, hogy a most következő, huszonhetes turnénkon játszanánk Pesten – de hát ezt még nem tudom biztosan állítani. Én szeretek játszani itthon…

Korábban is volt már olyan, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket segítettetek, és mindig is barátságos zenekar voltatok. Most is egyértelmű volt, hogy ha már újra itthon vagytok, és adódott egy ilyen lehetőség, akkor a jó ügy mellé álltok?

Én szeretem ezeket a jótékonysági dolgokat. Igazándiból volt már máskor is, hogy kisebb korú és hátrányos helyzetű gyerekeknek segítettünk. Volt, hogy Németországban is volt ilyen segédbulink, de én igazából legtöbbször kutyamenhelyeket szoktam támogatni. Nekem ez a döntésem, de persze, hogy örültünk, mikor erre felkértek – sokat jelent.

Készültetek valamilyen különleges setlisttel majd a mostani 21:00-ás bulira, vagy van olyan dal, amit kifejezetten erre az alkalomra szántatok?

Mi mindig egy mixet játszunk, amit a próbateremben rakunk össze. Amit most fogsz hallani, ez egy olyan szett, amit általában szeretünk játszani – és tudunk is. Nyilvánvalóan rengeteg dalt lehetne még játszani, de ahhoz több próba kellene, hogy ez lehetséges legyen. Ez most egy szolid, elég kemény és tömött program lesz. Azokról az albumokról, amik úgymond a húzók, azokról az ismertekből szinte minden – az új, Heretic-ről is elég sokat játszunk – valamint egy-két nagyon régi dal is lesz.

– Lesz például a Nekem Ne Mondd Meg?

Magyar dalok nem lesznek.

– Pedig ez az egyik személyes kedvencem.

Én tudom – de sajnos az volt a helyzet, hogy a dobosom három, vagy négy héttel ezelőtt fertőzést kapott valami kajától, és teljesen kész lett – úgy volt, hogy lábra se tud állni. Úgyhogy ez az egy próbánk volt, ezért azt fogjuk összerakni, amit biztos, hogy tud. Ő régebbi magyar dalokat nem tud – ez egyszerűen nem fért bele. Pedig én szerettem volna egy Nem Engedem-et, vagy Testvérdal-t – de ez most nem jött össze.

És hogyha már beszéltünk a két részes lemezbemutató turnéról… – hogy sikerült, és milyen volt a fogadtatása az új anyagotoknak?

Figyelj, a Heretic albumnak igazándiból olyan fogadtatása volt, hogy úgy jött el, hogy nagyon nehéz anyag lett – aminek én nagyon örültem, mert ez a lemez – most lehet, hogy klisésnek hangzik – de egy kurvára személyes album. Az anyám és a kutyám halála színig benne van ebben az albumban. Úgy volt, hogy megsem tudom mutatni, mert a kutyám pont akkor haldoklott, amikor stúdióba kellett volna menni – de mégis elmentem. Utána ő elment, majd ez a lemez lett belőle. Nem tudtam, hogy mi lesz a vége, és ez az embert nagyon megdobja egy nehezebb időszakban. Nagyon szeretik – sokan írtak, hogy segített nekik. Marha sokan hasonlították az Outcast-hoz…

– Meg a Destroyhoz és az Instincthez is.

Pedig azokhoz szerintem nem hasonlít – teljesen más. Azt mondanám, hogy amit az Ektomorf rajongók igazándiból várnak – tőlem, a zenekartól – az, hogy legyen dühös, legyen brutális – amit én szoktam hallani – és persze nyilván ez olyan dolog, amit megértek – én is ezt szeretném a hallani a kedvenc zenekaromtól – ha van egy kedvenc zenekarom, például a Slipknot. Tőlük az első két albumot imádom, a többit annyira nem. Úgyhogy kurva jó bazmeg, én nem vártam ezt – komolyan.

– Azért van rajta egy-két slágergyanús dal, mint mondjuk a Heretic, vagy a Suicide Note.

A Suicide Note, úgy gondolod? Köszönöm!

– Szerintem talán az egyik legszemélyesebb dal, amit valaha írtál.

Igen, azért mondom, hogy ez az egész album az. Tehát a Suicide Note, a Heretic – minden dal. De különösen az utolsó dal, a Buried Alive, amit én megmondom nem is játszottam – képtelen lennék, annyira fáj.

– Elérzékenyülnél, vagy meghatódnál annyira, hogy nem tudnád előadni?

Szerintem nem, annyira valószínű nem. De meghalt az anyám – érted – aztán a kutyám egy évre rá… Borzalmas. Még nem vagyok túl rajta, és soha nem is leszek túl rajta. Kurvára nem. Maradt még az apám, akire én vigyázok – nyilván, hogy nincs túl jól. Szar az egész, úgy ahogy van. Nekem egész életemben a harag segített. Aki ezen röhögött, az baszódjon meg – nem érdekel – de engem ez vitt, és nagyon sok embernek segít. Én úgy gondolom, hogy az embernek a harag, lehet úgy, hogy pozitív erőt ad. Aki ezt nem érzi át, az nem érzi át. Aki szereti a zenekart, az érti. Minden esetre a Buried Alive, a szövegével, az a dal, amit nem fogok elénekelni soha, mert túl sok. De le kellett írnom. Viszont nem vagyok túl rajta, úgyhogy… A következő album – én már dolgozok rajta – szerintem sokkal durvább lesz. Ebben – a Heretic-ben – több a fájdalom, abban az újban pedig… – csak az van.

– Még sötétebb lesz esetleg, vagy még személyesebb?

Brutálisabb lesz, durvább.

– Szerintem a Vivid Black album lett, ami eddig a legsötétebbre sikerült. Én elég edzettnek tartom magam, de ott a vége után kellett egy kis szünet, mire újra elő tudtam venni.

Úgy gondolod? Figyelj, ö… én csak azt írom le, amit érzek. És érted, nekem ez az életem. De nem panaszkodok egyébként. Van elég szerencsém ahhoz, hogy azt csinálom, amit szeretek – még mindig, sőt – ami most előttünk áll, eddig az egyik legkirályabb emelkedő lesz – mert kurva jól néz ki ez az orosz turné, és kurva brutál lesz. Tudom, hogy valakinek nem tetszik, meg kritizálja, de az kapja be. Ez nem katonai állomás lesz, és nem Putyinnak játszunk. Ide olyan metalheadek jönnek – mint te meg én. Ilyenek jönnek el a bulikra Oroszországban. Baszki – semmi közük a politikához – soha nem is volt, nekünk se – de megyünk és imádnak minket! Tavaly májusan – Moszkvában, szerda este – 2200-an voltak. 2200-an. Szét szedtek mindent, egy csávó eltörte a lábát, vitték ki hordágyon – annyira be voltak indulva. Minden esetre, amiket leírok néha egy lemezen – vagy erre az albumra – azok olyan témák, amik soha nem lesznek vidámak. Én nem tudok vidám témákról írni. Ha például írok akusztikus dalt is, az is inkább melankolikusabb, szomorúbb. Én ilyen vagyok – ilyen búval baszott fasz. (nevet) Ez van. Vagy pedig kurvára agresszív. Ez a kettő. Most tudom, hogy ezt nem egyszerű elviselni, de ezért is vagyok egyenes.

Hogyha már beszéltünk az oroszországi fogadtatásról, most azért eléggé krízis helyzet van odakint – sajnálatosan háború sújtja azokat az országokat is. A helyzetre való tekintettel, hogy fogadtak benneteket odakint, változott valami a hangulatban?

Micsoda? Úgy fogadtak minket bazmeg – mint a megváltót. Komolyan. Tehát azok az emberek – és most nem azokról beszélek, akik a huszonnégy órájukat azzal töltik el, hogy politizálnak – jó nekik, csinálják, én nem politizálok – leszarom. Én azért mentem oda játszani a srácokkal – meg azért megyünk oda – mert ott olyan srácok, mint te meg én – akik a metal zenét szeretik – ki vannak rá éhezve, hogy jöjjenek a zenekarra. És ők jönnek oda, és úgy vártak minket, hogy eszméletlen – komolyan! Tehát… – komolyan, 2200 ember! Másnap volt még egy buli, ott egy nappal utána – Péterváron – meg 1800-an voltak. Most kilenc buli lesz, de mondták a szervezők, hogy már most kurva jól néz ki. És tudom, hogy mások az ilyenről lemondtak – ez az ő dolguk, én nem fogom lemondani. Nekem ez az életem – de szerintem a többieknek is, csak hát az van, hogy én már harminckét éve csinálom. Nekem ez életem legjobb headline showja volt. Most ott vagy bazmeg egy világvárosban – azért elég messze onnan, ahonnan származol – és bazmeg ennyien várnak. De nem az volt, hogy… – tényleg, biztos, hogy voltak, de azért igaz, hogy mi voltunk az első banda, aki így kiment – aki ki mert menni, ahogy mondták – de viszont, bazmeg, ott mindenki Ektomorf pólóban volt. 80%-a a közönségnek – mindenki – tudták a szövegeket, ott ment a jump, bazmeg, ment minden – megőrültek. És akkor még a Vivid Black-kel mentünk – és kegyetlen volt. Úgyhogy megyünk, és ez most egy full turné – tehát kilenc buli. Úgy volt, hogy tizenhárom, de asszem, hogy három vagy négy hely behalt – viszont ez a kilenc ez fix. De ha három lett volna, leszarom, az is jó, csak menjünk. Megvannak a repjegyek – már mennek a jegyek is, de mondják, hogy úgy, mint az állat.  

És milyen útvonalon jutottatok ki ebben a nehéz helyzetben?

Hát úgy mentünk, hogy repülővel Isztambul, és onnan Moszkva. Pest–Isztambul, Isztambul–Moszkva. Kurva szép város egyébként. Akinek meg nem tetszik, és azt mondja, hogy terrorista supporter, az kapja be a faszt. Tövig. Nem érdekel, leszarom. Kurvára nem érdekel, érted? Nem politizálok. Nem érdekel, hogy mi van az ukránoknál, ez az ő bajuk. De oda is elmegyek – hívjanak meg – oda is elmegyek. Ez nem egyoldalú. Én nem állok se az oroszok, de az ukránok pártján sem. Basszák egymást, kúrják egymást halálra, nem az én dolgom, nem érdekel. Ez mindig ilyen volt. A háború, háború. És ez általában két, köcsög politikusnak a hibája. Az a fasz Putyin, meg a másik. De most mit tehet erről egy olyan ember, aki csak egy metalhead, egy ember, aki otthon, bazmeg, gyűjtögeti a lemezt, és elhozza, hogy írd alá, hozza bazmeg a kinyitható képeket – semmi köze a politikához. És ha el tudunk menni, akkor elmegyünk. Ha nem – mert a politikusok már annyira elkurták, – a patkányok, mert ők azok, minden politikus – én például most is azt mondom, hogy tökmindegy, hogy kit választanak meg, érted? A vége úgyis ugyanaz lesz. Én gyűlölöm a politikusokat, magát a po-li-ti-kust. Bárkitől, mindentől függetlenül. Ők csinálják a szart, mi meg szopjuk a faszt. (nevet) Hát nem így van? És most attól még, hogy minket meghív egy szervező, aki tizenéves kora óta szereti a zenekart – ugyanúgy minket, vagy mást, vagy bárkit – neki a zene a fontosabb. Én nem fogok zászlókat lobogtatni. Soha nem csináltam, és nem is fogom. Ez 100%-ban a zenéről szól. Ennyire egyszerű.

Volt nem rég egy olyan is, hogy összehoztak Téged a DPK-val. Volt már korábban, hogy valamilyen politikai párttal megpróbálták összemosni a nevedet?

Nem, nem, ez most volt előszőr, és akkor elmondom röviden mi volt – de sztm ki volt írva. Annyi volt, hogy engem megkeresett a mezőkovácsházi polgármester, és azt mondta, hogy szeretnének kitenni rólunk a kovácsházi városi weboldalra, egy ilyen „Büszkék vagyunk Rá” dolgot. De ezt csinálták sportolókkal is, üzletemberekkel, és aki elért valamit. És mivel, hogy én egyébként díszpolgár vagyok Kovácsházán – kaptam ilyen oklevelet még 2012-ben – mondom persze – kurva jó fej a polgármester, élőben beszéltem vele – nyugodtan csináljátok. Aztán kaptam egy emailt, ami már nem tőle jött, hanem valakitől, ami fogalmam sincs, hogy kitől volt. Abban volt egy link, hogy azt nyissam meg, töltsem ki, de én azt úgy ignoráltam ahogy volt – le is szartam. És utána – nem is tudom hova mentünk játszani – próbán voltunk, akkor mondta a dobosom, az Ákos, hogy bazmeg, tele van veled a net. És onnantól kezdve, én reagáltam is egyből szerintem – gondolom láttad is. Soha nem voltam, és nem is leszek – tényleg így is van – tagja semmilyen kibaszott pártnak. Engem nem érdekel. Bocsánatot is kértek – engem ez az Erdős akárki… Péter, Lajos…

– Norbert.

Norbert. Na, látod, még a nevét sem tudom. Felhívott és bocsánatot kért. Mondom, bazmeg, velem ne szórakozzatok.

– Le is vette a posztot.

Le, le, mert én mondtam neki, hogy de azonnal. Tehát, ez nem én voltam. Egy félreértés. Félreértés! Nekem többen mondták, hogy akkor az a bizonyos párt, így próbált bizonyos dolgokat összeszedni magának. Hát velem ez nem sikerült, nem is fog. Ez ennyi volt. Meg az, hogy a 444 felkapta, de az bazmeg, hogy elmentünk turnézni a Five Finger Death Punch-csal, azt nem. Ez undorító, az én véleményem szerint. Oda voltunk a világ egyik legnagyobb zenekarával, aréna turnékat játszottunk: hatot. Senkit nem érdekelt, de az, hogy engem Erdős X betesz valami szar helyre, az érdekelt. Undorító. Hányingerem van tőle.

Hamarosan érkezik az interjú II. része.