Az Oddland neve ismerősen csenghet a skandináv zenekarokat nyomon követők/figyelők körében, hiszen a finn fiatalok megnyerték a 2011-es „Suomi Metal Star” tehetségkutató versenyt. És ez a fegyvertény többek között egy Century Media szerződést hozott a konyhára. Így debütáló albumuk, a The Treachery of Senses egyből egy multi gondozásában látott napvilágot.
A srácok progresszív rock/metalban utaznak, tehát nem kifejezetten azt a stílust képviselik, amit a köznyelvben, rockerszlengben „suomi metalként” szoktunk emlegetni.
És valóban, a tipikus finn dallamvilág csak nyomokban fedezhető fel a nótákban, és inkább a hangulat terén, mint zenei megoldásokban jelentkezik.
A kezdő Above and Beyond egy modern, szaggatott riffre épülő dal, hasonlókat írna a Meshuggah is, ha átmenne ultradallamosba. 😀
Az énekes/gitáros Sakari Ojanen kellemes, férfias orgánummal rendelkezik és bár dallamai nem hatnak elsőre, 3-4 hallgatás után már menthetetlenül benn ragadnak a hallójáratokban, a szürkeállományban. A Flooding Light, Maynard James Keenan-t (Tool, A Perfect Circle, Puscifer) idéző verzéi mondjuk elsőre hatnak, és a szerzemény utolsó harmadában elővezetett jazz-es témázgatások is frenetikusak! Egyébként a srác a középtartományokban mozog igazán otthonosan, de ezzel ő is tisztában van, ezért nem erőlteti sem a túl mély, se a túl magas hangokat. Mondjuk a rekesztései még nem eléggé meggyőzők, de összességében én nagyon bírom a hangját, a dallamait! Az In the Eyes of the Morning-ban érezhető talán leginkább a banda származása, ez a dal egy Amorphis lemezen is bőven megállná a helyét, szerepet kap benne az általam kultivált fretless basszusgitár és egy jó adag melankólia biztosítja a „skandináv életérzést.”
A Past the Gates jazzes nyitánya kapcsán egyből Sting ugrott be, aztán persze bemetalosodik a nóta és Sakari hangfekvése és énektémái leginkább a mi Bátky Zolinkéra (BZ) hajaznak, de zeneileg több dal is hasonló vizeken evez, mint Zoli bandái, főleg a Wendigo.
De gondolom a Pain of Salvation munkásságával is tisztában vannak a srácok…
Az a nagyszerű ebben a lemezben, hogy minden szerzeményben van minimum egy olyan mozzanat, váltás, megoldás, amire még sokadik fülelésre is felkapom a fejem.
Az In Endless Endeavour kezdése Opethebb az Opethnél. És a folytatása is…
Olyan, mint egy Damnation-ről lemaradt szám.
A Sewers-ben éteri női ének is hallható, ami földobja az amúgy is király nótát. Sőt, még egy kis adag extrém vokalizálást is belecsempésztek a szerzeménybe.
A záró és egyben leghosszabb tétel pedig egy szaxofonnal/kongával megbolondított, szépen építkező szerzemény, az intim, visszafogott verzék után kezdetét veszi a progresszív szárnyalás, ami az Oddland esetében sem egyenlő a hangszeres magamutogatással!
Nem mondom, hogy hibátlan lett a finn csókák bemutatkozása, de több mint ígéretes!
Zeneileg szinte tökéletes, és a Dan Swanö által kreált hangzás is pazar.
Az ének terén még van hová fejlődni, főleg a karcosabb/morózusabb témákra érdemes rágyúrni, de összességében egy újabb kiváló prog. lemezzel lettünk gazdagabbak!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.