A chilei Nebiros Sad, művésznevén Ots megingathatatlan vágyat érzett arra, hogy dallamos, északi fertővel átitatott black metalt játszhasson, mindezért beszállt több, eddig nem sokat felmutató zenekarba, mint például a Funeralis (nem, ez nem funeral doom projekt) vagy a Gates Of Tyrant. Az itt megismert cimborákkal 2011-ben saját projektbe is fogott Missa Mortum címmel, de mivel a kollégáknak egyéb elfoglaltságai akadtak (templomgyújtogatás vagy 4 műszak, ez rejtély marad), így egymagára hagyatkozva készítette el az első nagylemezt, ami a nevéhez fűződik. Segítőnek egyedül AJ. maradt mellette, aki basszusgitáron segítette Ots törekvéseit a black metal színtéren. Kettőjük munkájának köszönhető tehát a tavalyi Et Lux Perpetua Luceat Eis… c. kiadvány, amit most mit sem sejtve, vidáman fütyörészve adott át a postás bácsi… A misztikus borító és a nyitó hangok azonban rögtön nyilvánvalóvá tették, hogy egy dologra nem fütyülnek a chilei srácok: a hagyományokra. A hangulatra semmiképp nem lehet panaszunk az albumot hallgatva, az alagút végén a borítóval ellentétben nem biztos, hogy mi is megláthatjuk a fényt.
A lemezen hosszú dalszerkezetek foglalják magukba, amit a két zenész a dallamos, depresszív, okkultista metalról elképzel. Bő 42 percben váltogatják egymást a robbanások, atmoszférikus elszállások, rituálékhoz is elképzelhető gonosz riffek és témák, amik nagyon fontos szerepet kapnak a játékidőben. Ots éneke számomra nagyon szimpatikus, mert nem a magas hangú, sikítós károgást erőlteti, legtöbbször inkább a death metalos hörgést részesíti előnyben és ezt vegyíti egy egyszerű károgással, időnként pedig foszlányos, óvatos tiszta énekkel, aminek köszönhetően egy kis epikusság is bekúszik zenei világukba. A kiadvány legnagyobb erőssége mégis a folyamatosan változó, időnként megfelelő arányban monoton gitárjáték, amit Ots nagyon jó érzékkel adagol és alakít minden dalban, így messze űzve az unalom gőgős démonait, ugyanúgy működnek a finom akusztikus részek is, mint a gyors, ősi tűzzel táplált halálosztó gépezetek. Nem beszélve a hangulatos, szintén érzékkel adagolt szólókról, amiket tényleg csak akkor szeretek egy-egy black metal lemezen, ha van létjogosultsága, nem pedig csak az időhúzást, díszítgetést szolgálja.
A kiadvány egyébként egy igazi rémálom kritikus szemmel: mind az öt szerzemény egységes színvonalon mozog, egyaránt tud izgalmas és érdekes lenni a maga módján, így azonban kiemelkedő dalokról már nem lehet írni. Az utolsó két dal talán nyersebb, zsigeribb az első háromnál, de ugyanolyan élvezetesek tudnak lenni és legalább monotonná sem válik a lemez. Összességében egy erős bemutatkozásra fizet be, akihez közel áll a műfaj, veszíteni valója nincs, még akkor sem, ha nagy újdonságokat nem is fedez fel. Remélhetőleg Ots vágyakozása továbbra is megmarad a sötétség iránt és a lemez nem marad folytatás nélkül, mert stabil ponttá válhatnak a chilei black metal színtéren, amivel érdemes közelebbről is megismerkedni.
A kiadvány egyébként egy igazi rémálom kritikus szemmel: mind az öt szerzemény egységes színvonalon mozog, egyaránt tud izgalmas és érdekes lenni a maga módján, így azonban kiemelkedő dalokról már nem lehet írni. Az utolsó két dal talán nyersebb, zsigeribb az első háromnál, de ugyanolyan élvezetesek tudnak lenni és legalább monotonná sem válik a lemez. Összességében egy erős bemutatkozásra fizet be, akihez közel áll a műfaj, veszíteni valója nincs, még akkor sem, ha nagy újdonságokat nem is fedez fel. Remélhetőleg Ots vágyakozása továbbra is megmarad a sötétség iránt és a lemez nem marad folytatás nélkül, mert stabil ponttá válhatnak a chilei black metal színtéren, amivel érdemes közelebbről is megismerkedni.
Missa Mortvm - Cantos Profanos
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.