Harmadik lemezét kaptam kézhez az olasz
Ez a tulajdonság erőteljesen lendíthet bármely jelentkező renoméján, mivel a zenekar a kezdetektől az régi hiedelmekből, legendákból táplálkozik, gyökereik egészen a kereszténység és a Biblia gyökeréig nyúlnak vissza, ahol összemosódnak a több ezer éves hiedelmek és legendák. A zenekar neve is igen beszédes, hiszen Enoch (magyarban gyakan Énok) a legelső prófétaként van számon tartva, akit Noé is csak felmenőként tudott emlegetni, a neki tulajdonított írásokban pedig még vastagon keverednek az ősi asszír, sumer legendák az ember teremtéstörténetével. Dohos, jólesően penészes és a sejtjeink mélyén mégis ismerősnek tűnő világot tár fel tehát a banda egyenlőre, remélhetőleg nem utolsó lemezén, aminek a címe sem árul zsákbamacskát: Sumerian Chants.
A misztikus, egyben félelmetes borítóra rátekintve a kivitelezést valami hatásvadász, horrorisztikus okkult maszlagnak sejthetnénk, azonban a valóság szerencsére sokkal jobb: atmoszférikus, sötét, egyedi és mégis ismerős doom metalt kapunk a 90-es évek elejét idézve, ahol nagy szerepet kapnak a húsos riffek és a zongorabetétek, az érthető hörgés-mormogás. 
Az Enoch lemezén nem is találhatunk mindenféle ördögözést vele kapcsolatban, de azért stílszerűen a híres horrorfilm hangjaival indul a lemez, megalapozva azt az erőteljes, remek doom hangulatot, amivel a 44 perces démonokkal való kergetőzést elkezdi a The Tragic Defeat Of Dur Entash. Death/doom, időnként funeral doomos tempó és a két oszlopos tagtól, Lorenzótól és Danieltől származó fantasztikus gitártémák. Leonardo pótlása remélem eredményesen lesz megoldva, ha talpra áll a zenekar, mert egyszerű hangjainak hallatán azonnal személyes kedvencem, Per Wiberg egyszerű, de azonnal ható világa jutott eszembe. Ahogy a megszállt lánytra a képen, a zenekar világában is csak a mesterséges fény lenne képes némi életet lehelni, mert a közel 7 perces nyitás után a némileg rövidebb és tempósabb Black Night Over Unfigured Distances is lidércként telepedik rá a vállainkra. Melankóliája a Saturnus klasszikus lemezeit is képes megidézni. Ha már melankólia, akkor ezek után negyedikként érkezik a lemez talán legjobb dala, bár nehéz egyébként kiemelni őket az egységes színvonal mellett: a Blood For The Blood God. Technikás death/prog fanok meneküljetek, ez a dal egyszerűségével söpör a hat láb mély gödörbe és széles mosollyal kezdi el lapátolni rátok a földet!
A tempósabb, időnként blackes hangulatot árasztó The Sleepless King, A Curse On Uruk ad némi levegőt ugyan, de csak azért, hogy tovább kínozzon a remény apró falatkáival, a dalt egyébként még Gioia nevű hölgy vendégünk is színesebbé teszi a neki szánt rövid, de hatásos sorokkal. A The Land Of Enoch egy paranoiás hangvételű, rövid death metal tételként teszi tiszteletét a lemez vége felé közeledve, ahol nem ülhet más, mint Pazuzu, a stúdióban kapott szűkös, mégis elégséges 8 percével. Zseniálisan egyszerű dal a Blood For The Blood God nyomdokain haladva. A kiadványt ténylegesen pedig a sejtelmes I Made An Angel Fall zárja, amiben visszatér a nyitásban hallható tengermorajlás és a sivatagban kavargó szél, melyben rég elfelejtett démonok lejtik táncukat.
A zenekar jövője bizonytalan, pedig eddig megjelent kiadványaik nagyon is bizalom gerjesztőek, megvan bennük az, amitől ők az Enoch és nem a sokadik Paradise Lost vagy My Dying Bride, úgyhogy remélem magukra találnak és újult erővel tesznek le még pár albumot az asztalomra…Persze biztosan lesz, aki nem találja izgalmasnak ezt a kiadványt, de engem a misztikummal és a hangulattal megvettek kilóra.
A The Sleepless King, A Curse On Uruk c. dalt meghallgathatjátok itt, a teljes lemezt pedig a kiadó bandcamp oldalán.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.