Nem titok, hogy kedvenc műfajom a progresszív rock/metal. Lassan nagykorúvá cseperedik a stílus iránti rajongásom, hisz közel 18 éve ismerkedtem meg egy lemezzel, ami akkora hatással volt rám, mint azelőtt semmi. Most biztos azt gondoljátok, hogy egy világhírű külföldi banda albuma kapott el. Pedig nem!
Az első lemezes hazai, közelebbről székesfehérvári Nemesis azonos című bemutatkozó korongja varázsolt el. Az a durva, hogy hamarabb ismertem meg őket, mint a Dream Theatert, mely csapat pedigréje a kétezres évek elejéig szerintem hibátlannak tekinthető. Mégis, egyik DT lemez sem áll annyira közel a szívemhez, lelkemhez, mint a Nemesis 1998-as debütje! Olyan lenyűgöző atmoszféra lengi körül ezt a 46 perces zenei utazást, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem hallottam mástól. Igaz, ők maguk sem tudták/akarták megismételni. Egyszeri CSODA a Nemesis című opusz!
Részemről egy erős nosztalgiafaktor is rakódik a hozzá fűzött viszonyomhoz, ugyanis ’99-ben volt egy műtétem és a kórházban való tartózkodásomat a walkmanem és ez a lemez, továbbá a Metallica Load-ja tette kellemesebbé. Meg a csinos, fiatal nővérkék! 😀
Nem sokkal a vesekő-incidensem után adták ki egyébként a második Nemesis albumot, az Abraxast, ami szintén nagy kedvencem, de ott némileg más, kicsit harsányabb, technikásabb, villantósabb irányba fordult a társaság. A 2002-es, ez idáig utolsó soralbum, a Terra Incognita pedig már egy merőben más felállással készült. Aztán jött a névváltoztatás Age of Nemesis-re és az addig megjelent lemezek angolosítása. De új dalokat tartalmazó korong gyakorlatilag 2002 óta nem gördült ki a Fábi-Művekből.
De kezdjük az elején!
A Nemesis 1997 nyarán alakult. Az énekes Thorday Ákos és a basszusgitáros Pethe György már azelőtt együtt muzsikált a szintén ’fehérvári prog. rockos Unicum States-ben. Melléjük társult Fábián Zoltán gitáros (ex-Wellington, ex-Jericho), Nagy György billentyűs (u.a., mint Fábinál, plusz ex-Dreyelands) és Szerecsen Mihály dobos. Ez az ötös készítette el az első két Nemesis albumot.
Kétezerben Fábin és Nagy Gyurin kívül mindenki távozott, a zenekar jövője is kétségessé vált. De az már egy másik történet!
Ez a zöldes árnyalatokban pompázó borítójú MESTERMŰ 1998. október 17-én jelent meg szerzői kiadásban. A Kapu előtt olyan misztikusan kezdődik, hogy a mai napig beleborsózom! Aztán ahogy elkezd énekelni Ákos! Párját ritkító volt minden tekintetben. Hangszín, stílus, érzelemközvetítés. És a roppant intelligens, szinte költői dalszövegeket is neki köszönhetjük, melyeket ITT, a „Show lyrics”-re kattintva érdemes tanulmányozni. 2003-as, 36 esztendős korában bekövetkezett halálával egy kivételes egyéniséggel lett szegényebb a magyar rock/metal szcéna! Persze zenésztársai is nagyon odatették magukat! Pethe Gyuri basszusfutamait élmény hallgatni. Hogy dörmög már a bőgő a Körforgás elején! Meg máshol is. Nagy Gyuri szintetizátorjátéka színes, változatos, hangulatfokozó. Fábi Mester a gitározás magasiskoláját prezentálja, talán pont azért olyan zseniális, amit ezen a lemezen művel, mert visszafogottabban, letisztultabban pengetett, mint a későbbiekben. Misi dobolása lehetne talán fifikásabb, változatosabb, ötletesebb is, de komoly gond vele sincs. A 10 és fél perces Körforgás két részből áll: Fény-út és Eszmélet.
Ákos eszméletlen miket és hogyan énekel. Bár annyira egyéni volt a stílusa, hogy nem igazán tudnám kiéhez hasonlítani, de talán Buddy Lackey (Psychotic Waltz) bír ekkora kifejezőerővel. Szövegei pedig versszerűek. Egyik kedvenc részem a Körforgásból:
„Az előadásnak vége,
Az elejét elfeledtük már.
A függöny rég legördült,
A ruhatár üresen áll.
Búsan szunnyad a Város,
De a Filmet látták már
Igen, hozzám sír egy áldás,
De a lelkem őszi-irtás…”
A programozott alappal ellátott Léptek maga a GYÖNYÖRŰSÉG! Sallangmentes, egyenes, őszinte.
A Predesztináció a lemez legkeményebb, legsúlyosabb tétele. Háborús zajokkal nyit, majd érkezik Fábi brutális riffelése, tördelései.
Az Ébredj fel sem habkönnyű tétel. Bámulatos arányérzékkel váltakoznak benne az éteri részek és a metalos témák. Nem vidám a mondanivaló, de találó. Ezek a sorok is bevésődnek rendesen:
„Halott az élő- élőhalott
Az apokaliptikus katarzis alatt
Ordítva halomba öljük egymást”
Vagy épp a Menekülésben hallhatók:
„Ugyanúgy kezdődik minden,
Tombol az árnyékgyilkos fény
Új nap új reményt ígér…”
Az ígér szót olyan bravúrosan énekli Ákos, kitartott, nyújtott hangokkal, hogy ember legyen a talpán, aki utána tudja csinálni! Az meg, hogy zárásként odateszik a Honvágy (Virágének) című nótát, melynek szövegét mindenki ismeri:
„Hej tulipán, tulipán
Fényes szegfű, szarkaláb
Tele kertem zsályával,
Szerelem lángjával
Nyisd ki rózsám kapudat,
Hadd kerüljem váradat!
Rózsafának illatja szívem bíztatja…”
34 éves férfiember létemre minden hallgatás alkalmával megkönnyezem ezt a lélekbe maró, egy szál zongorával és Thorday Ákos szívfacsaró énekével előadott gyöngyszemet. Ami madárcsiripeléssel ér véget és égdörgéssel vált át egy Kansas-ízű prog. rock játékba/lezárásba.
Kérem szépen a Nemesis azonos című korongja a TÖKÉLETES LEMEZ!
Hiába hallottam már életemben több ezer CD-t, ha valaki megkérdezi, hogy melyik a kedvenc albumom (ami amúgy sokaknál nehéz kérdés!) kapásból, gondolkodás nélkül ezt mondanám! Mintha nekem/rám írták volna, együtt élek minden egyes hangjával, rezdülésével, a részemmé vált! És most, hogy mindezt jó hosszasan kiírtam magamból, megnyugodtam, megkönnyebbültem, „Szabadon szárnyal a lelkem”.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.