Az Brescia városában székelő Red Morris formáció bemutatkozó lemeze kapcsán az a kérdés merült föl bennem, hogy lehetséges-e, hogy egy előadó/zenekar eleve háttérzenének szánja aktuális albumát. Persze vannak felvételek, amik valóban azzal a szándékkal készülnek, hogy hallgatásuk közben egyéb tevékenység is könnyen végezhető legyen. Lásd: relaxációs zene. No de egy rock albummal mi a helyzet?
Mondhatnánk, ez a műfaj nem arról szól!
A legtöbb rock lemeztől valóban mást vár az ember. Egy instrumentális, progresszív gyökerekkel rendelkező korong esetében viszont más a szitu. Nyilván mindenki megfigyelte már, hogy az ének nélküli muzsikákat könnyebb kevésbé odafigyelve is hallgatni. Ugyanis az emberi hang hajlamos bezavarni a képbe, főleg ha mondjuk olvasás közben hallgatunk vokális zenét. Szerintem egy kiváló instrumentális lemez legfőbb ismérve, hogy mind rákoncentrálva, mind háttérzeneként működőképes. Az átlagosaké pedig az, hogy az ének hiánya miatt egy idő után elkalandozik az ember figyelme, de ha csak a háttérben szólogat a CD, akkor egyáltalán nem zavaró. Nos, a Lady Rose inkább az utóbbi (és gyaníthatóan népesebb) tábort erősíti.
A Red Morris művésznév Maurizio Parisi gitárost takarja. Az 1966-ban született muzsikus már kisgyerekként mindenben a ritmust, a melódiákat kereste. Saját építésű „dobszerkót” gyártott kannákból, dobozokból, stb. Aztán tiniként négy évig klasszikus gitárt tanult, majd átváltott az elektromosra. Santana, Pink Floyd, Led Zeppelin, Cream és hozzájuk hasonló bandákat hallgatott és próbálta leszedni a gitártémákat. Tehát a szokásos, jól ismert utat járta be. Majd megfordult néhány feldolgozás csapatban és session zenészként is tevékenykedett sok előadó mellett. Mostanra érett meg benne az elhatározás, hogy kicsit kilép a háttérből, ezért társakat verbuvált maga mellé és megalapította a Red Morris nevű formációt. A Lady Rose című debüt albumot pedig feleségének, Rosa-nak ajánlja.
Szép gesztus!
És ez a 8 szerzeményt tartalmazó, szűk 34 perces lemez is szépen össze van rakva. Nem egy modern anyag, nem a manapság „divatos” instru vonalat követi, hanem a ’80-as évek szellemiségét, zeneiségét idézi.
Teszi mindezt minőségi, bár nem túl izgalmas módon.
Beppe Premi szintijével indít a Golden Angel, aztán belép a főhős, majd Claudio Amadori dobos és Renato Mombelli basszer. A szintetizátor hangzás és a billentyűtémák még az Omega űrkorszakát is megidézik. Meg a Solaris Marsbéli Krónikák lemezeit. Fogós, igényesen hangszerelt tétel, melyből egyáltalán nem hiányzik az ének. Ugyancsak remekbe szabott a címadó. A kasztanyetta csatasorba állításával kap egy latinos ízt. Az utolsó majd’ egy perces leállós, dob, basszus és orgona uralta rész szintén ügyes. A Mystery az egyetlen dal, ami emberi hangot is felvonultat. Lou Longoni spoken word-özik benne egy rövidet.
Az ezt követő jazzes, skálázós témázgatás ugyancsak jólesően hat!
Még azt sem mondhatnám, hogy hangulatilag egykaptafás lenne a Lady Rose. A Black’s Eyes ragadós dallamokkal operál, a riff nagyon ismerős valahonnan és még némi gitársípoltatást is alkalmaz Parisi Mester.
Szerencsére a szólói sem azok az ultratechnikás, túltekert fajták! És ez a megállapítás a lemez egészére érvényes. A Celtica kezdése pink floydi szépségű, a folytatás pedig nyilvánvalóvá teszi a címválasztást. A csembaló hangszínen elővezetett szóló sem túl gyakran hallható rock lemezeken.
A My Life Blues (Go Go) talán a legjátékosabb nóta, szólisztikus kiállásokkal tarkítva.
Nem mellesleg táncra késztető fajta!
A záró tétel címéhez hűen tengermorajjal nyit és szépen építkezik. A második perc környékén hallható vonósokkal, zongorával díszített intermezzo kapcsán Maestro Morricone neve is beugrott. Zárásként a tenger hangjai foglalják keretbe a szerzeményt.
Összességében egy minőségi, igényes dalcsokor a Lady Rose, ami háttérzeneként talán jobban működik, de a rövid játékidőnek és a színes, változatos kompozícióknak köszönhetően teljes odafigyelés mellett is élmény hallgatni. Nem frenetikus, katartikus élmény, csupán kellemes.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.