A Sledgeback zenekar neve talán nem sokat mond a honi zenehallgatóknak, de ha azt mondom Szakácsi Greg, az már közelebb vihet a megfejtéshez. Ha pedig a C.A.F.B.-t kezdem emlegetni, akkor már közelebb jutunk a megoldáshoz. A Nő vagy, csak nő megvan, ugye?
A lényeg, hogy a Sledgeback a ‘99 óta Seattle-ben élő Greg punk-rock csapata, amiben olyan zenészekkel játszott/játszik, akiket a Queensryche, a War Babies, illetve a Himsa révén is ismerhetünk.
Nem szaporítanám a szót, mivel a Grungery.hu oldalán egy igen részletes interjúban sokkal részletesebben megismerkedhettek a 2004-ben alapított banda és Greg sztorijával.
Ott ismertem meg én is a Greg mellett Tim Mullen dobos és Justin McCawley basszusgitáros alkotta csapatot, s amikor a hazai kiadó felajánlotta, hogy a lemezt be lehetne mutatni, már nem ismeretlenként fogadott az érdekes címet (36206) kapott anyag, ami – ha jól számolok – a hatodik Sledgeback anyag.
Mit is lehet elmondani a tizenöt nótás albumról?
Azt ugye a számcímekből is könnyű kitalálni, hogy itt magyar és angol nyelvű dalok váltogatják egymást.
Rögtön a nyitó Unchosen egy pörgős tétel, koncertnyitóként is bizonyára megállná a helyét, de meg is alapozza a lemez hangulatát.
Az első kedvenc a másodikként érkező Éjjeli járat, ami egy egyszerre idézi az Auróra lazább dolgait, meg a Tankcsapda Punk ‘n Roll korszakát is, csak még lazábban, talán egy csipetnyi kalipunk érzéssel. Meg persze a C.A.F.B.-t is.
A banda Seattle-i, így adott lehetne, hogy a városhoz kapcsolódó jelentős bandák hatását is keressük a dalokban.
Ha őszinte akarok lenni, túlzottan egyik ismert csapat sem köszön vissza a 36206-ról. Nyilván a punk rock, mint olyan nem említhető egy lapon sem a Queensryche, sem a Sanctuary/Nevermore dolgaival. Még leginkább a grunge jöhetne szóba, de az is csupán hangulatilag talán. Itt-ott borúsabb hangulat feltűnik, de nem ez a jellemző.
Sokkal inkább érzek garázs rock és kaliforniai punk (Green Day például) párhuzamokat.
A magyar és angol nyelv okán érzek egyfajta kettősséget. Az angol nyelvű dalokat talán egy hangyányival eltaláltabbnak tartom, de öröm, hogy a magyar szövegek is rendben vannak. Azért a tizenhat év nem múlt el nyomtalanul, a Múló állapot elején érzem, hogy nem mindennap használja Greg az anyanyelvét. 🙂
Ha már Seattle, akkor talán az Úton az, amiben a város hangulatát érzem, kicsit az Alice In Chains vagy még inkább a Mad Season borongóssága köszön vissza. De hasonló hangulatú az alig egy perces instrumentális Gotti is, ami különleges színfoltja a lemeznek.
Greg karcos hangja itt-ott még Lemmy-t is megidézi.
A C.A.F.B.-t nyilván a magyar nyelvű dalokban érezni, ami számomra kicsit nosztalgikus érzést is ad a lemezhez.
Biztos lehetne még elemezni, más talán egyéb csapatokhoz is hasonlítaná a dalokat, de nem hiszem, hogy ez annyira mértékadó lenne.
Ami fontos, hogy bár kétnyelvű az anyag, mégsem érzek éles különbséget vagy váltást az angol és a magyar nyelv váltakozása miatt. Jó, nyilván a magyarul énekelt dalok közelebb állnak hozzám. Főként, hogy mondanivalójuk is van, s érezni bennük a tapasztalatot (Éjjeli járat), meg finom társadalom kritikát (Múló állapot, Hagyj élni) is.
Ha további kedvenceket kéne mondanom, akkor a Kids Of The Street, a System, a Kirakatfeleség és a Múló állapot mindenképp köztük lenne, meg a Búcsúlevél is.
Az biztos, hogy ez egy olyan lemez, amit bátran ajánlok a lazább zenék kedvelőinek, s szerintem nem csalódhat a hallgató, mert igazi koszos, garázs hangzást kap, ami ugyanakkor élvezhető is, ráadásul sikerült végig egységes színvonalt hozni.
Nyilván nem volt cél sem a világ megváltása, sem a stílus megújírása, így ennek figyelembe vételével bátran kijelentem, hogy egy erős album érkezett.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.