Griff
1000 Szent Ígéret

(Hungaroton • 1989)
Armand
2020. december 22.
1
Pontszám
10

Az 1980-as évek végén alakult dallamos hard rockot játszó Griff együttes méltán nevezhető igazi hazai szupergroupnak. Soraiban az akkori magyar rock / metal élet olyan jól ismert zenészei sorakoztak fel, mint Czverencz Ákos gitáros, a VM Band-ből, Vertig József (RIP – 1990) a Telegram korábbi és a Tátrai Band énekese, Zsoldos Tamás basszusgitáros a Barbaró együttesből, Galántai Zsolt dobos, az Ossian zenekarból, Ballasi István gitáros, a D-nap-ból és Jülek „Dinó” Károly billentyűs, aki szintén D-nap zenekarban játszott. A jól összeszokott zenészek nem sokáig húzták az időt, hiszen megalakulásuk évében, 1989-ben rögtön ki is adták első lemezüket 1000 Szent Ígéret címmel. A lemezre 10 lendületes és egyben lírai hangulatú vérbeli hard rock nóta került fel, melyhez a kor zseniális grafikusa Viszt György (RIP – 2018) készített csodálatos borítót. Viszt György élete végéig számos tudományos.fantasztikus könyv és folyóirat (Galaktika, Robur, IPM), valamint számos hazai rock / metal zenekar (HOBO, P. Mobil, Omen, Syrius, Omega) albumborítóját készítette el.

Griff 1990

A lemez az akkori magyar kiadó monopólium a Hungaroton gondozásában jelent meg és meglehetősen kedvező fogadtatást kapott. Egy koncert turnét is indítottak, de ezt Vertig József tragikus autóbalesete miatt megszakították. Az ő helyét 1991-ben rövid időre Rudán Joe vette át, akit a későbbiekben Mischl Róbert váltott (az 1991-ben tartott Vertig József emlékturnét ő vitte végig). Az ez idő tájt a zenekarból távozó Zsoldos Tamás basszusgitárost Fábián Zoltán (1990-91) váltotta, aki két nap alatt tanulta meg a teljes koncertanyagot. Galántai Zsolt dobos helyét pedig a Stress-ből ismert Gáspár János „Gazsi” foglalta el.

GRIFF-MÁS NEM JUTOTT 1989

A lemezt a feszes tempójú, energikus és dallamos billentyűkkel, nagy ívű gitárszólókkal megtámogatott Más nem jutott indítja, ami egy igazi sláger nóta, Ez a dal akkor és most is simán megállná a helyét a nemzetközi porondon, annak ellenére, hogy jól érezhető rajta (némi) Van Halen és Y&T hatás. Ugyanerről a tőről fakad a címadó Ezer Szent Ígéret, valmint az utána érkező finom AOR, valamint soft rock dallamokkal fűszerezett Esély nélkül. Az egy balul sikerült házasságot és velejáróit megzenésítő Tizenhat év ez előbbiektől eltérően egy kissé modernebb felfogású dallamos rock vonalat hoz, amit a könnyed, szerelmes balladájú Kijátszott idő követ. Itt újfent vissza jönnek az AOR szellős vonalai és Czverencz Ákos remegős, pszichedelikus hatású gitárszólói igazi atmoszférát kölcsönöznek, vagy inkább varázsolnak a dalnak.

Az Állj! Ne kímélj! (most már leírom, mert a lemezt hallgatva többször is átvillant bennem) valamiért a Bon JoviNew Jersey” albumának esszenciáit juttatják eszembe. Feszes, friss dallamainak köszönhetően egy igazi (bugyi nedvesítő) sláger nótának is nevezhető. De nem csak dallamvilágában jön át ez a Bon Jovi-s feeling. Vertig Józsi is úgymond csípőből hozza ezeket az énekdallamaiban, amik ugyanúgy teljes mellszélességel jelen vannak az ezt követő Szeretet ébreszt, gyűlölet ringat-ban. Az Álmaidban egy újabb klasszikus dallamvezetésű fájdalmas szakítós ballada jön felénk, ami a Sajnált vendég közép tempós – szikrát szórós – dallamlüktetéseivel válik teljes egésszé. A befejező Hangjáték pedig egy rövidke stúdiós-finálét ad az albumhoz.

Griff - Ezer szent ígéret (1989) teljes album

A Griff ezen albumával egy maradandó nyomott hagyott a hazai rock zene palettáján. Én személy szerint sajnálom, hogy nem lett folytatása a lemeznek… de talán még van remény. Hisz ez évben az zenekar billentyűse Jülek „Dinó” Károly újra (korábban 2008-ban Tóth Attila énekessel) újjáélesztette a csapatot hamvaiból. Igaz a COVID nekik is áthúzta az ez évi számításaikat, de reméljük a következő év nekik is szebb jövőt hoz.

GRIFF KIJÁTSZOTT IDŐ

Griff – 1000 Szent Ígéret (1989) (1 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Nagyon hangulatos írás. Tényleg ezek a hatások jelennek meg: milyen igaz a Bon Jovi és a Y&T hatása is – de ez csak dícséret! Újra meglepődtem, hogy mennyire egyidejű volt akkor (is) a hazai hard rock/HM a világ bármely más feléhez képest. Az is jól megjelent, mennyire kiemelkednek Viszt György grafikái.