Hmmm… A friss Death Angel korong egy ehhez eléggé hasonlító (csak bénábban kivitelezett) borítóval látott napvilágot nemrég. Az olasz Moth’s Circle Flight második nagylemeze, a My Entropy viszont március elsején jött ki, szóval ha valaki nyúlt a másiktól, akkor nem ők a hunyók! 😀
A híres sonka városában (Parma) székelő dzsigolók eddig két EP-n és értelemszerűen egy teljes értékű albumon vannak túl. Mesterségük címere groove metal/metalcore. Tehát igazi underground műfajt választottak maguknak! 😛
A csapat hat tagot számlál, ebből kettő gitáros, kettő pedig énekes. Gondolom az egyik dalnok az extrém, a másik pedig a dallamos vokálért felelős. Vagy nem…
Egy szó, mint száz: igazi korszerű társasággal állunk szemben, akik egy még mindig divatosnak számító stílusban és felállással nyomulnak.
Bár nem vagyok a különféle kórságok rajongója/ismerője, a My Entropy szűk 43 perce kifejezetten jól esik. Profin megírt dalokkal operálnak a digók, kapunk jó sok masszív grúvot, igényes gitárszólókat, fogós melódiákat, énektémákat. Szórakoztató produkció ez, na!
A kezdő nóta egy akkora Sepu/Soulfly, ergo Cavalera groove-val/riffel hódít, amire képtelenség nem beindulni! Néha vokális téren is merítettek inspirációt Max bátyó mindenkori zenekaraitól, persze sokkal színesebb éneklés folyik itt, köszönhetően a két pacsirta ténykedésének. Zeneileg ellenben sokkal több a hasonlóság, de a masszív riffek, groove-ok hallatán olyan gárdák neve is beugrik, mint Pantera, Lamb of God, Machine Head, vagy épp a Wackor. A két énekes miatt még a néhai Subscribe-é is.
Nagy ritkán viszont sikerül megidézniük a Burst elvont, művészi, atmoszférikus világát, ami azt sugallja, hogy nem csak a direktbe zúzás megy nekik. Kedvenc tételem a basszussal nyitó, majd egy eszeveszett grúvval tovagördülő Late Promises, amiben van minden, mi szem-szájnak és főleg fülnek ingere!
Ahogy azt a négy sípoló hangot kisztereózzák, az tényleg igazi ear-candy. 3:20 táján van egy kis hangulatos leállós rész, melyhez hasonlókból többet is el tudtam volna képzelni. Legközelebb hátha ez a vágyam is teljesül!
Az An Old Chant ugyancsak finoman kezdődik, a több sávú, visszhangos tiszta ének az After All/Haelo legénységének is jól állt volna. Aztán bedurvul a nóta, de végig megmarad a populáris hangvétel. Az általam kultivált csordavokálokból, bekiabálásokból is kapunk jó néhány szerzeményben, úgyhogy emiatt (is) jár a pacsi! A Bursting into Existence Metallica ízű riffelésével, frankó refrénjével szintén emlékezetes.
Ügyesek ezek az olasz fickók, még az elég szürkén induló Madball-t is sikerült később érdekesebbé tenniük. A záró nótában aztán anyanyelvükön is megszólalnak, ami miatt a Puya lemezei sejlettek fel előttem.
Profin összerakott, korszerű cuccos a My Entropy, szerintem egy-egy náluk jóval nevesebb stílustárs aktuális kiadványaival is simán felveszi a versenyt. Bár gyanítom sosem fognak rá hivatkozási alapként tekinteni…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.