A garat zaklat rendesen, az énekesnő bódít. Zeneileg a mély death és a darkos csodák között viszont nagyobb a szakadék, mint amit még befogadni tudok. Így marad a kalapemelés és a felejtés.

Jujjj.

El kellene mennem egy koponyaröntgenre, hogy kiderüljön maradt-e meg bennem valami a zenéből. De gyanítom, hogy a végeredmény nagyon nagy üresség lesz csupán. És mi volt ez az ének? Brrrr... Legalább egy tisztán eltalált hangot kiadhatott volna.

Nálam ők Arch Enemy kategória. Vagyis a gitár dallamai miatt végig leköti a figyelmemet. Úgy látszik, hogy a halálban én csak a felszabadultságot tudom értékelni.

A változatlanság meggyötörhet. Pedig négyszer adtam lehetőséget, hogy Sodomizálódjon bennem; ugyanis a német triónak mindegyik lemezét szeretem. Viszont ezt nem tudom megszokni.

Ha a Savage Circusra 9-et adtam, akkor ez ennyi! Nem tudok bennük csalódni. Sodor magával az utolsó hangokig, mint nagymama a meggyes rétest, csak éppen nem pont úgy.

Hallgatása a tanga bugyira emlékeztet. Kapcsolatba léptem ugyan vele, de hamar rájöttem, hogy nem az enyém.

Juhéjjj!

Micsoda dallamok bújnak meg a sötétségben, kérem! Ez bizony a hallgatható kategóriába keveredett az ének, a helyenként tipikus dob-ratata és a rezegős gitárhangzás ellenére is.

A Jaws Of Heaven szám miatt nem adhatok kevesebbet! Földig borulásra késztet az egész lemez, de ez a szám oda is ragaszt. Így most sáros szemppillákkal nézem, ahogyan pontozó kollegáim mélyítik el a kapcsolatukat egymással.

Szinte tökéletes, de mínusz fél pont, mert ha már meghívtak egy ilyen kaliberű énekesnőt, akkor annak nem csak imitt-amott kellett volna feltűnnie, hanem sokkal több teret kellett volna kapnia; főleg, hogy a hörgicsélő hangból tizenkettő egy tucat.

Most ezek tényleg úgy gondolták, hogy lengyelül is kell kárognia a frontvarjúnak? Nem volt jó ötlet, bántotta a fülemet. Amúgy korrekt anyag, de hát legyünk őszinték, nagyon sok ilyet hallottunk már.

Most akkor már a fals, torokhangú suttogás is éneknek számít? Amúgy ja, jó utaztatós zene ez, egyszer csak unalomföldjén találtam magam.

Technikás death metalt rejtő, szépen szóló lemez, amit megfelelő hangulatban nagyon lehet kedvelni.

Negyed óra alatt totálisan meguntam ezt a thrash reszelést, ám ekkor még 1 óra hátra volt. /o\ Az ének meg a szokásos rekedt kántálás, mindenféle változatosság nélkül.

Egy érdekes dolog volt a lemezen, mégpedig a nyitó dal. Ez is csak azért, mert a Sacred 2 című játékban sokszor láttam a banda koncertjét Ancaria világában, amit egy Hansi által adott küldetés sikeres teljesítése után lehetett megtekinteni. :) Egyébként a dalok igen gyengék, a hangzás bűn rossz, a hossza meg 1 óra felett van. :(

Hát igen, ez most nem sikerült olyan jól, mint az előző album. Azon nagyon jó dalok voltak, és volt egy sötét, okkult atmoszférája is. Ezeket most sokkal nehezebb tetten érni, így csak egy korrekt album született, és nem több.

Megadom neki a nevében szereplő pontot, mert megérdemli. Jó kis tökös muzsika, jól is szól, és szórakoztatóan változatos is.

Jó zene, de inkább előveszem a Storm of the Light's Bane-t.

Nem is tudom mi döbbentett meg jobban, ez a prüntyögős nyáltenger, vagy a pontok amiket adtatok neki. :'(

Amihez Dan Swanönek köze van, az nekem aranyér! :D (kivéve Nightingale, mert azt imádom) Lájtos higított death metal olyanok kedvére akik nem bírják a death metalt. Nekem ez unalombomba. Elő is veszem valamelyik Bloodbath lemezt, hogy kisöpörje a szintidallamok és női (death metal baszki!!!!) csiripelés rózsaszín trutyiját a fülemből.

háhhh.... akartam valami bizonyító erejűt írni :DD falra hányt borsó.

kellemes, utaztatós zene, aminek nem feladata és létszükséglete a megjegyezhetőség, hiszen a már kitaposott ösvényen semmi izgalom sincs végigcaplatni.

Megdöbbentett, hogy már az első szám végefele nézegettem, hogy még mennyi van hátra. Egyébként biztosan jó, huszonötezredik dallamos death lemeznek simán megteszi, bár a totálisan dinamikátlan gépdob erősen az ember idegein tud táncolni.

Addig amíg meg nem érkezett minden számban a kötelező rukatukarukatuka és a durván ideges fokszi ugatás egész jól el voltam vele ott viszont valami pavlovi reflextől vezérelve mindíg felröhögtem. Azért ebben a műfajban egy óra tizenhárom perc játékidő és a hat-hét perces számok is igen bátrak.

borzasztó mélyrepülés egy szebb napokat is megért bandától. ömlenek a megjegyezhetetlen esetleges dallamhegyek szinfónikus robbanócukorkába mártva és hallom a zsibvásárból kitűnő műanyag pisztolyok durrogását és a vattacukrot és az émelyítő török baklavát stb... (kb. ennyi értelme van ennek a zenei maszlagnak is)

nem rossz ős doom anyag ez, bár azért olyan nevek mellett, mint Spiritus Mortis, Reverend Bizarre vagy Lord Vicar, csak becsületes iparosmunka.

ha mondjuk ez az egyetlen album maradna épségben az apokalipszis után, akkor szívesen hallgatnám.

Borzasztóan erős dalírói vénával megáldott klasszikus hangulatú banda a Thulcandra. Az első 5 szám simán megközelíti a Dissection szintjét és a többi sem esett messze a fátol. Ritkánhallott méregerős anyag.

Csodálatos érett, klasszikus prog.rock, ahogy én is szeretem. Ebben a bandában eddig még nem csalódtam.

Hasra nem estem tőle, de bőven benne volt a "tetszik" kategóriában. Ha ez higított, akkor jó volt a vegyész; a dallamosság és a női vokál jót tett neki, a szintitémák viszont elmaradhattak volna. Nem azért, mert a death metalról alkotott elképzelésembe nem illenek bele, hanem mert az a püttyögés pl. a Cold Skinben szerintem zavaró.

Az ember addig hallgatja a cukrozott-melodikus-szimfonikus-felhasználóbarát black metalokat, hogy el is felejti, hogy a műfaj arról szólt, amit ez a lengyel zenekar az első (?) albumán hibátlanul művel. Hogy a lendületük, hangulatteremtésük mennyire lesz maradandó, az kérdéses, mert ugyan megfeleltek a mások által megteremtett műfaji elvárásaimnak, de túl nem szárnyalták őket. A címadó szám (személyes kedvencem) nyitása csak engem emlékeztet a Freezing Moon-ra? Mindegy. Szeretem a pandamacikat, és a lemez külseje-belseje nekem nagyon is tetszett.

Kísérletezni jó, csak kétesélyes.. behunyt szemmel élveztem volna a zene okozta elszállást, de újra meg újra visszarántott a valóságba a rettenetesen zavaró ének. Maradt a rossz érzés, meg a kérdés: senkit nem ismernek, akinek normális hangja van, és nem fél használni?

Nem volt túl bíztató a "Melodic Technical Death Metal" címke, ehhez képest az első hallgatás óta le vagyok nyűgözve. A technikásság ötcsillagos, a szólók élvezhetőek, a hosszuk ellenére sem vetik szét a számokat. A magas pontszám emellett annak szól, hogy a melodikusság itt nem azt jelenti, hogy fülbemászó dallamocskákkal akarnak minél szélesebb rétegnek szólni, így a death jelleg is megmaradt. Mindezt debüt albumon.. hát elismerésem, remélem így folytatják.

Különösebb műfaji elkötelezettség nélkül is feltűnt, hogy az átlagosnál jobb thrash lemezről van itt szó. Tetszik, de az ódák zengését átengedném másnak. Amerikában nem ismerik a jóból is megárt a sok mondást? Ha 4 számot visszatartottak volna, írnak hozzá még egyszer annyit, és kiadják 2011-ben, talán mindenki boldogabb lett volna; úgysem alkot olyan egységet az album, hogy ha bármely szám lemaradna, hiányérzetet okozna..

Elhallgattam, néha még oda is figyeltem egy-egy számra, némely dallamra még egy óra múlva is emlékeztem, időnként bólintottam, hogy "ügyesek vagytok", csak éppen ebből nem kerekedett valami olyan egész, amit tetszene és nyomot hagyna bennem.

A mérleg egyik serpenyőjében van a lemez atmoszférikussága és a gitárjáték, a másikban a mélységes unalom, ami ezek ellenére is elfogott. Olvasás mellé nem volt rossz.

Egészen megkedveltem ezt a lemezt, olyan könnyed, dallamos hallgatnivaló bármikorra, a világ megváltásának igénye és különösebb ötletek nélkül (még a borítóra se jutott). Majdnem 8.

Nincs új a nap alatt, de egyáltalán nem zavar, hogy egy általam szeretett, de már nem létező zenekar vonalát viszik tovább. Miért ne, mikor ilyen jól sikerült. A Somberlain-t hagyhatták volna, hozzátenni úgysem lehet; az szép dolog, ha koncerteken tisztelgésként eljátsszák, de lemezen maradok az eredetinél.

Érdekes módon ennél a lemeznél nem zavart, hogy majdnem 80 perces. Minden a helyén van, emellett kellemes, megnyugtató, időtlen zene, már-már furcsa, hogy 2010-ben készült. Nem igazán az én világom, de szeretem hallgatni, különösen a Man Behind The Curtaint.

A nem várt összetevők (női ének, férfi dallamozás, szinti) teszik változatossá az amúgy monoton death korongot.

Tényleg lengyelül károg a fickó? Fel sem tűnt... A szokásos dolgok itt is megvannak: aprítás, meg a hóvihar gitárok - szerencsére - egészséges hangzással.

Nehezen - vagy inkább alig - hallgatható zene(?).

Nos, ez a hangszínű szűkölés/hörgés az amitől kiver a hideg verejték. De a zenétől sem vagyok elájulva. Kb olyan gyorsan szabadulok meg tőle, mint ahogy a dobos(?) nyomja a duplázót.

Érdekes, hogy ugyanaz a dolog jutott eszembe, mint a Spock's Beard hallgatásakor (pedig azért két, teljesen más műfajról van szó): a számok összefolynak, fingja sincs az embernek, hogy hol is tart, merre jár, de nagyon jó hallgatni (főleg a régi Metallica/Megadeth jellegű riffeléseket)

A szimfónikusok sokszor agyon- (el-)nyomják a metalt. A dalok alapvetően terjengősek, többségük olyan "se füle se farka" kategória; kevés kapaszkodót nyújtanak. A lassabb, akusztikus számok (Curse My Name, War of the thrones) mentik nálam hetesre a lemezt.

Semmi problémám nincs ezzel a zenével, csupán annyi, hogy unalmas. Frankón eldödörög, semmi emlékezetes nem történik. Két pozitívumot azért meg kell említenem: egyrészt nem mászik az idegeimre 2 perc után, másrészt akad egy-két egész pofás gitárszóló.

Nem szarozok, ez tizes. De hát vannak hibák, klisék stb - jöhetne az ellenvélemény. Ennek ellenére megy a max pont. A Primigenia naponta bekerül a lejátszóba, én meg mindannyiszor együtt ordítom az egyébként bivaly torkú énekessel a When chaos rules our lives refrénét.

Azt olvasom mindenfelé, hogy ez a banda remekül másolja a Dissection-t; kb. úgy, mint az Airbourne az AC/DC-t. Hát, a Fallen Angel-t hallván az eredeti banda sem okozna nekem nagy örömet.

Könnyen hallgatható progrock több helyen queen-es megoldásokkal. Kicsit összefolyós az egész - ebből a szempontból hasonlatos az Exodus-hoz.

Két langyos lemez után végre feliratkozott a Demiurg azoknak a bandáknak a táborába, amit egy death metált szerető embernek ismernie kell...idén még nem halottam jobbat!

A Blaze of Perdition személyében egy korrekt, ám felejthető black metált ismertem meg, messze elmaradva a korai Behemoth, vagy épp Besatt szintjétől. Hogy némelyik számban miért kellett kásás-darázsdöngicsélősre venni a gitárhangzást, nem értem..

Ez nálam egyelőre a hétpontosok fordulója...amúgy azt hozzátenném még hogy az éneket semmilyen értelemben nem éreztem zavarónak, a hangszeres játékhoz egészen illik.

Nehéz ügy egyszerre technikásnak lenni és hozzá kerek, valahonnan valahová elérő dalokat írni, nekik sikerült! Bár ez nyilván csak az én véleményem, de 35-40 percnél többet nem tudtak értelmesen kitölteni, van súlyfelesleg bőven.

A Heathen sem dolgozott éppen rövid dalokkal a friss lemezén, de valamit mégiscsak sokkal jobban csináltak, mert szerintem messze az Exodus fölé emelkedtek azon lemezükkel.

A fantasy ihletettségű power metal már nagyon rég kegyvesztett lett nálam, bár azért itt rossz dolgokat nem játszanak össze....az erre fogékonyaknak viszont bármikor tudnám ajánlani.

Egy újabb tökéletes Sabbath/Ozzy másolda...sokmindent hozzátenni ehhez nem lehet, élvezhető, szavatossága azonban nem tart sokáig.

A vendégzenészek névsorán túl semmi érdekeset nem ad ez az album - svédek ugyan, de magam is meglepődtem hogy mennyire nem tud működni.

Azé' a Dissection-feldolgozás a mai napig mennyire üt, elképesztő...ezzel viszont el is árultam hogy mi a nagy gond ezzel a lemezzel. A saját dalokra kapnak öt pontot, a Dissectiont megidéző zenei atmoszférára + feldolgozásra kilencet.

Hááát, kell egyfajta "BIOS reset" ahhoz, hogy az ember a kőkemény metálos hangzások után hozzászokjon ezekhez a hangszínekhez, a néha kicsit AOR-os hangulathoz, meg úgy általában a szellős dalszerkezetekhez. Hozzá tudtam idomítani magam, de ettől még nem tetszik.

Szerintem minden a helyén van. Skandináv old school, ahogy az meg van írva, megdobva egy kis női vokállal.

Szerencsére nem annyira rossz, mint azt a heavy/power/trash rajongók pontszámai sejtetik. Viszont kiemelkedőnek sem lehet nevezni. A borító alapján elsőre valami doomos dolognak gondoltam.

Kellemes zene és Neurosisra hajazó, de eléggé gyenge ének. Összességében még így is jó volt hallgatni. A még járatlan ösvények sokszor rajzszöggel vannak behintve...

Csak egyetérteni tudok chipmonkeyval. Lehetne rövidebb., minden más a helyén van!

Összefoglalván a Kovi Markovics által leírtakat: igen jó lemez.

A Nightfall...óta a legjobb munkájuk. A hangzás is rendben van, legalábbis szerintem.

Sokkal többet vártam. Sajnos ki kell mondani, hogy ez nagyon gyatra. Unalmas. Jó indulattal a műfaj miatt...

Nem okozott problémát néhányszor végig hallgatni, de ez nem az a lemez, amit évek ( vagy akárcsak hónapok ) múlva újra előszednék. Pozitívum volt az ének terén, hogy kicsit karcosabbra is vette a dolgokat az ezért felelős személy.

Semmi kivetni valót nem találok benne. A másolgatással kapcsolatos véleményemet már többször leírtam. Amíg ilyen színvonalon csinálják, addig bőven van létjogosultsága.

Általában az ilyen porgos zenékkel úgy vagyok, mint mások az általam ajánlottakkal. Kimondottan hangulattól függ. Két szerzemény maradt meg igazán: az elég hosszú záró tétel, Jaws Of Heaven és az egyszerűbb Their Names Escape Me( ami talán csak a limtált album található ). Összességében korrekt mű.

Egy bibi van vele: nincs hibája. Najó, lehetne változatosabb, de ez csak erőltetett piszkálódásnak hat tőlem. Nem tudok semelyik számot se kiemelni, mert mindegyikük bitang erős. A Bone Gnawer-féle gitárhangzás az egyik gyengém és ezzel megvettek kilóra. Olyan fűszerezések, mint női ének, szintetizátor, teljesen jókor, jó helyen használják fel. A hangszerek aránya is stimmel... Úgy jó, ahogy van. Több órája hallgatom. Addiktív. Direkt zenehallgatásként, háttérzeneként is működik. Még olyanoknak is bejöhet, akiknek eddig távol állt tőlük a death metal.

Pandamacik újabb támadása ezzel a (számomra) színtelen, szagtalan, kopár, sivár, hallgatóellenes és még nem tudom milyen jelzőkkel tarkítandó lemezzel. Először a borzalmas 156-os nevű kínzótechnikával okoznak nekem szellemi terrort, majd pedig 41 percen keresztül gépágyúznának a black metaltól idegenkedő hallójárataimba. Persze, ha hagynám. Ellentámadásként leállítottam őket a 4. számnál és DeleteButton nevű shotgunnal végeztem velük. Hullagyalázásként rájuk karcoltam a 3-as számot...

Mikor elkezdtem hallgatni, semmilyen elvárásom sem volt. Jól döntöttem. Nyitott és türelmes füllel kell hallgatni, hogy elutaztasson egy letűnt korszakba... Neurosis/Isis nyugodtabb pillanatait felidéző post-rock zene, borzalmasan kopogó dobhangzásával együtt (bár meg lehet szokni, sőt). Utolsó szám viszont valami borzalom, vokálos úgy liheg, mint egy rossz buzi.. Kár volt ezzel lezárni a lemezt. Ennek ellenére kellemes lemezt dobtak össze.

Káosznak tűnő, de rendszerbe foglalt technikás death metal muzsika. Ügyesen szólóznak, de ez kevés, ha meghallgatása után semmilyen emlékezetes riff nem ragadt meg a fejemben. Iparos munka, semmi több. Hatesphere hatás azért befigyel.

The Atrocity Exhibition lemezüket már 3 éve rongyosra hallgatom, véleményem szerint ez az évtized legjobb thrash metal albuma. Ilyen előzmények után lelkesen ugrottam rá a folytatásra. Nos... Ami először feltűnt, hogy nem annyira különállóak a számok, mint előzőn. Kemény 78 perc zúzás, ami egyeseknek nehéz emésztést fog okozni, még a szokásostól elugró dalszerkezetek sem könnyíti meg a helyzetet. Viszont érdemes adni esélyt a lemeznek, mert egy idő után baromira meghálálja! A zenészeket nem győzném dicsérni, kezdő gitárosoknak Meshuggah mellett Exodust is megmutatnám, hogy ÍGY kell nyomni az ipart! Dobos is tökéletes harmóniában van velük, és ráadásként Lee brutalitásba hajazó torka alapján semmilyen előző torkos sem hiányzik. Hezitáltam 9 és 10 pont között, mert még mindig van 2-3 szám, melyet teljesen nem fogadtam be, meg azért előző korong monumentálisabb volt. De ahogy halálozások, tagok cserélgetése, pocsék koncert/menedzser stáb által okozott károk után is fel tudnak állni és szénné alázni egész thrash mezőnyt, nem kérdéses a maximális pontszám jogosultsága!

Untatott és idegesített... Nehezemre esett végighallgatni. Akkor inkább Iced Earth/Edguy/Brainstorm műveket veszem elő. Jó lemez lett volna belőle, ha szimfóniából visszavesznek és a gitárt bikábbra hangolják. Vagy ilyen hangzással próbálják kompenzálni az ötletszegénységüket?

Ozzy munkásságát annyira nem ismerem, pontosabban csak legújabb két lemezét hallottam, klasszikusait nem nagyon. Black Sabbathból is inkább azokat a lemezeket preferálom, ahol nem énekel. Nos, így meg nem bassza a fülemet, hogy "Ozzysan" énekel az emberke. Hallgatható, de semmi kiugró pillanata nincs. Olyan... doomos. Háttérzeneként párszor még a vendégem lesz. Később a 8500 trackem között elsüllyed, és legközelebb csak véletlen folytán fogom megint elővenni...

Ez az a fajta korong, melyet bármikor meg tudom hallgatni! Nem újítják meg a power/heavy/hard rock szcénát, de amit az alapanyagokból kihoznak, figyelemreméltó számomra. Úgy gitároznak, ahogy kell, Marcus Nygren karcos torokteljesítménye sem semmi. Habár néha összefolynak a számok nekem, de nem fárasztó az egész. Akik kedvelik az elején felsorolt műfajokat, azoknak kizárt a csalódás!

Kábé hasonló véleményen vagyok, mint bahon. Bár nekem később még jobban fog tetszeni, ezért megelőgezett bizalomként adok rá magasabb pontot.

Spock Beard's korábbi munkásságai nem fogtak meg. Akkor sem voltak fakezűek, csak egyszerűen elsiklottak mellettem. Ezzel a lemezzel viszont megtört a közöttünk lévő jégpáncél. Igazi örömzene! Amíg Triptykon lehúz a mély letargiába, addigra SB: X feldob jó magasra. Hátrányként felhozva túlságosan is ösztönösen nyomják az egészet, de hát nem is a direkt zene volt a céljuk. Így viszont nincsenek igazán vezérnóták, csak magas minőségben összerakott érzelem és hangulat hullámok. Jól is csinálják! Kellemes hallgatni, na.

Hmmm...Szerintem meg illik ide a női ének...Sőt nálam még 1 plusz pontot is jelent.

A lengyel nyelv használata engem is zavart, és úgy tűnik én már csak maradok a prog rock/metal bandáknál (Riverside, Votum, Terminal...), ha polski zenét akarok hallgatni.Egyébként a borító tetszetős, és tökre illene mondjuk egy Candlemass lemezhez!Főleg, hogy az újkori lemezborítóik nagyon ratyik!

Ha kiküszöbölnek 1-2 rendellenességet, akkor akár a szcéna meghatározó bandája is lehetnek!

Ez állat!!!Sodró tempó, bámulatos technikai tudás, hangszeres játék!A szólók hallatán még a néhai Chuck Mester is elismerően csettintene az tuti!Ha dalszerzésben javulnak a következő lemezre, akkor akár a műfaj egyik alapművét is elkészíthetik.

Valószínű, hogy az év egyik legjobb thrash lemezét szállították le a Bay Area jobb sorsra érdemes öreg thrasherei! De szerintem még jobb lenne a lemez, ha több lenne az olyan 4 perc körüli viszonylag fogós dal, mint a Hammer and life, vagy a Burn, Hollywood, Burn! Ezekben az énekes csóka is próbálja magát változatosabban hozni, és nem is rossz, amit művel!Mindenesetre nekem Zetro egyáltalán nem hiányzik, mert ki nem állhatom a hangját...:)

Úgy látszik nálam Hansiék amolyan egylemezes zenekar maradnak. Nem is igazán értem, hogyan tudtak létrehozni egy olyan zseniális albumot, mint a Nightfall. Mert az azelőtti, és azóta készült opuszaik nálam az erős közepes kategóriát képviselik. Ez a lemez sem kiugró, a hangzás pedig rossz szokásukhoz híven tompa, erőtlen...:(Vagy csak nem hallom ki a gitárokat a sok szimfós maszlagból?Fene tudja...

Egy újabb tökéletlen Sabbath/Ozzy másolda...Semmi fíling, lazaság.Helyette görcsölés ezerrel.Az énekes hangterjedelme pedig még Glenn Danzigénél is behatároltabb...

Rózsa.

Az atmoszférikus, lassulós, akusztikus részek nagyon hangulatosak, van 1-2 nagyon pofás gitárszóló is, de összességében véve azt kell mondjam nem avattam új kedvencet.

A Neal Morse távozása óta készült lemezeiken érződik a King's X hatása is, főleg a riffek és énekdallamok terén. De ez nem baj, mert én szeretem a "Királyokat" is. Mindent egybevéve: nagyon jó lett a banda 10. lemeze, aki eddig szerette őket, az ezután is fogja, aki meg nem ismerte munkásságukat, nyugodtan megkezdheti a barátkozást ezen korong segítségével! Well done!:)

No, az ilyen halál-mötálra mondom én, hogy böszme! Profi hangszerelés, bivaly hangzás, gyilkos hangulat, találó énekes részekkel fűszerezve. Túlzásba sem vitték, nincs mellébeszélés. Csak a vokál lenne egy picit változatosabb (ha már kritika)... Ettől függetlenül egy az egyben lehengerelt! Szeressük\m/

Rendesen megtépázta az idegszálaimat, úgyhogy most jöhet a jól megérdemelt csend.

Mivel a post-metal nagyon nem a szívem csücske, és az előző körös Rosetta albumtól is teljesen fejre álltam, féltem belekezdeni jelen versenyző anyagába. Nekem személy szerint ez zeneileg sokkal inkább elfogadható, ami persze nem jelenti, hogy tetszik is. Érthetetlen viszont, hogy mire gondoltak a mikrofon mögött lapuló 'dalos pacsirtával'... Ha az volt a cél, hogy teljesen tönkretegye a produkciót a zajjal, amit magából kiad, akkor ez jelentem sikerült.

Teljes mértékben osztom Oldboy kolléga véleményét, minden adott ezen a hanghordozón, csak a dalok lehetnének fogósabbak (több 'The God Particle'-t!). Eszméletlen húzása van egyébként és a hangzása is példaértékű. Szívesen megnézném, hallgatnám mindezt élőben!

Érdeklődve vetettem bele magam a sűrűjébe, de egyre nyomasztóbban kezdett hatni a végeláthatatlan, és minden változatosságot nélkülöző számok sora. Nekem ez sok is, tömény is, monoton is és 1 óra 18 perc után azt tudom mondani, hogy egy hang sem maradt meg az egészből. A pontjaim a hangszeres játéknak szólnak, amit sajnos igen csak lehúz a közel elviselhetetlen vokál.

Bahon kolléga, nyerted a kancsó fröccsöt. Mindig is sokra tartottam ezt a bandát. Olyan atmoszférát képesek varázsolni, hogy az tananyag. Előző Twist in the Myth albumuk is teljesen magával ragadott és nincs ez máshogy most sem. Kicsit azért én is sokallom a játékidőt, továbbá a hangzásra tett kritikák sem alaptalanok... Ettől függetlenül is egy szerethető, kellemes munka született.

Egy-két jobbnak nevezhető gitártémától eltekintve semmi értékelhetőt nem találtam ezen a korongon. Nagyon gyenge vokál, tompa hangzás, jellegtelen nóták és a nagy pusztaság...

Minden adott volt, hogy egy nekem nagyon tetsző lemez születhessen, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett.'Tucat-szindrómás' a végeredmény, hiányoznak a jó értelemben vett 'slágerek' és az önálló arculat. Ha power-metál, akkor hosszan tudnám sorolni, hogy kik voltak eddig lényegesen jobbak idén. Sem túl rózsásnak, sem nyolc pontosnak nem érzem a helyzetet...

Kópia ide, vagy oda, ez nagyon jó kis muzsika. A új Watain mellett a második fekete-metál album idén, ami helyet követel a gyűjteményembe. Óriási a feeling, le a kalappal!

Lehetne rövidebb, direktebb, picit karcosabb, de ettől még a miénk. Legalább is az enyém mindenképpen. Világ életemben rajongtam a progresszív rock zenéért, ők pedig kétséget kizáróan az elithez tartoznak. A sok jó nóta közül kiemelném a From the Darkness-t, mely 16 perces játékideje ellenére az egyik legjobb szám, amit idén hallottam.

Kerestem benne a hibákat, de csak nem találtam. :-) Elsőrangú skandináv death metal.

Nagyon is rendben van ez a lemez. Mindenféle szimfonikus hókuszpókuszt nélkülöző, direkt, durva black metál ahogy azt kell. Debütnek meg több mint ígéretes.

Nem igazán az én asztalom, ez az elszállós, elvont zene ritkán tud betalálni nálam, a rettenetesen béna ének meg még tovább ront a helyzeten.

Ez tényleg állat, azon ritka esetek egyike, amikor a technika nem megy a dalok rovására. A játékidő ugyan nem kevés, de a még befogadható tartományban van, sőt, nekem kifejezetten gyorsan elszállt hallgatása közben. :-)

Műfajában nem lenne rossz (thrash cseppet sem szívügyem), de csókoltatom azt, aki kitalálta, hogy ennek 73 percnek kell lennie... Fele untig elég lenne, és akkor talán valami hatása is lenne, így, ebben a formában nekem kínzás.

Azok a dalok, ahol a sok szimfónikus szemfényvesztés nem nyomja el a lényeget, egész tűrhetőek, ilyenek főleg a lemez második felében vannak. A többi agyamra ment a sok cicomázással.

Száraz, sótlan, hangulattalan, nincs semmiféle atmoszférája, én, mint a jó doom metal nagy kedvelője nem adhatok erre többet. :-)

Háttérzenének megteszi, odafigyelni rá nem nagyon érdemes.

Mindent elmondtak már előttem, mást nemigen tudok hozzátenni, tetszik, nagyszerű muzsika, ennyi. :-)

Lenyűgöző klasszikus hangvételű progresszív rock a műfaj legszebb hagyományait követve. Ebben a műfajban nagyon ritkán csalódom és ez szerencsére most sem történt meg.

Nekem amihez Dan Swanö-nek köze van az aranyat ér ! A borító az elég gatya lett, de ez eddig a legjobb demiurg lemez!!

Egyet értek Viribusszal! Szimpatikus külsőségek mellett maradandó nyomot nem hagyott bennem!

Sokszor volt olyan érzésem mintha két zene egyszerre szólna,és az aritmika kitekerte a nyakam!

Hát ez elég jó ahhoz hogy behódóljak a tecnikai tudás elött! A 7 húrosok sütnek,az károgás tiszta érhető, tempóváltások rendben!

Nem dobtam hanyatt magam,valszeg azért mert már kinőttem a thrashből! Mindamellett remek bizonyíték volt arra hogy az Exodus még ízesen nyomja a Bay Aerai műfajt!

Az általam töltelék nótáknak nevezett darabok kezdték a minuszolást,majd a keleties hatások,dallamok pedig visszahoztak valamennyit!

Megpróbáltam nem Ozzyzni,de az az orgánum már bevésődőtt az otitis externába! Amúgy nem gyötört meg a zene,csak tipikus!

Van egy olyan érzésem hogy csak a skatulyázás miatt nem lett brutálisabb! Meglepően jó!

Amilyen fagyos a borító,olyan ízig hatóan hűvös a zene! Nekem a 90'es évek black-death korszakát idézte meg,és szerintem ők is ez elött tisztelegtek! Én máris kíváncsi vagyok hogy sikerül-e egy saját utat találni maguknak!

Ez nekem nem METÁL !!! Csak a tisztes munka miatt 5!

Na, ez megevett reggelire......! Jóra számítottam, na de ennyire....! Dalközpontú skandináv death, és még az előforduló női ének is a helyén van.

A műfaji klisék erősen jelen vannak, de az összhatás inkább pozitív.

Nem minden ízében tetszik, de a post-metálnak egy olyan szelete ez, amely új távlatokat nyithat az erre fogékony lelkekben.

Klasszikus szólómunka, hihetetlen technikai tudás, húzós dalok profi csomagolásban. Két hete szinte csak ezt hallgatom....

Kétségtelen, hogy Lee papa képes volt Rick pótlására, de Zetro azért nagyon hiányzik....és a Fabulous-tól elég messze van! Egyébként pedig tök jó lemez!

A pontszám inkább a régi emlékeknek szól, mint a mostani produktumnak. Biztos én járok rossz úton.....

A banda két főrészvényese minden ismeretlen amerikai csapatban előfordult már! Szerintem élvezik ezt a noname/underground pozíciót. A zene meg kb. ugyanilyen jellegtelen doomos metál. Minden tekintetben.

Szerintem amit a svéd fiúk itt elővezetnek, az igenis rendben van. Aztán ahogy a rutin megérkezik, úgy lesz majd egyre markánsabb a játék.

A saját dalokat is elég erősnek tartom és bátran odatehető az említett klasszikus munkái mellé. Csodálkozom is, hogy csak első lemez....

Csupa nosztalgia az élet! Valaha elég sok progr. rockot hallgattam, de ma már kevésbé köt le. Pedig ez a jobbak közül való!

Olyannak aki Dan Swanö, és Rogga munkásságát kajálja reggelire, ebédre, vacsorára, annak sok újdonságot nem fog adni ez a mű. Másrészt, ha már svéd death metálról van szó, akkor a női éneket tényleg hanyagolni kellene, nem illik bele ebbe a közegbe.

Nagyban hasonlít a többi tengerentúli, hasonló közegben mozgó csapatra. Gondolok itt az Arsisra, Archonsra, és a többiekre. Az említetteket szeretem, így velük sincs gondom.

Olyan ez mint a Zippo csattogtatás. Ha szelíden zárod vissza, a kutyát nem érdekli, ha hallatod a hangját, már le is vagy írva... Nem mintha figyelemfelkeltés lenne a cél, csupán feelinghalmaz... Ez itten ösmételten egy kellemes csalódás (az arany középúton), Kovi mindent kimerítő kommentjét tekintve viszont nincs hozzáfűzni valóm...:)