A görög Nick Marinos (lásd még Madleaf, Slitherum) nagyon felpörgött. Rövid időn belül ez már a harmadik anyaga, amit a God in a cone nevű elektro-rock projektjével a világra szabadít. Nos, hogy ez a tempó jó vagy sem, megérne egy misét, de ha úgy érzi van mit mondania, ám tegye. Főképp, hogy a kiadványai minőségével nincs gond.
A nyitó Run Zombie jól indul, de erős The Sisters of Mercy hatásokat érzek benne. Mondjuk az elektronika eléggé a ‘80-as/’90-es éveket idézi. Az ének viszont elég változatos lett, de ezt a korábbi anyagok ismeretében megszokhattuk. Sőt, olyan ez a szerzemény, mintha kettőt fűzött volna egybe. A második fele kettős jellegű. A szinte táncolható alapra, olyan itt-ott olyan énektémák jönnek, amiktől kis túlzással még a Rammstein dalai is felrémlenek.
A helyzet az, hogy van azért hiányérzetem is a dalt hallgatva. Nekem legalábbis nagyon is kívánkozik bele valamilyen hangsúlyosabb, nyersebb formában a gitár. De ez már az előző anyagnál is így volt. Személy szerint sajnálom, hogy a várt rockosodás elmaradt.
A másodikként következő Dead at the disco ball esetében is hasonló a helyzet. Ez ugyan tempósabb cucc, de szerintem pont úgy egyensúlyozik a stílusok között, hogy nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy popzene, rocknak meg szintén nem nevezhető, bár a végére azért egészen súlyos lesz. Igazság szerint még az ambient jelző se írja le jól, mert nem is eléggé lebegős. Mondjuk a “zúzda” előtti szimfonikus rész ötletes.
A Sell a Lie végén az etno hatás a tetszetős.
A lemez közepén hallható a Mitheumata, amiben Dimitris Delis gitárjátéka (őt mindkét korábbi anyagon hallhattuk) és Giannis Ranis dobolása is színesíti az összképet. Picit kilóg a lemezről, hangulatában nem is annyira, de ebben a legkevésbé hangsúlyos az elektronika, ami szerintem roppant jót tett neki. Igazság szerint hirtelen nem is tudom mihez hasonlítani. Ráadásul egy egész hangulatos klip is készült hozzá.
Ezt követi az alig két perces The sun is always blue, ami tök jól hangzana egy tábortűz mellett.
Az Ill for metal a nevéhez méltóan a leg.., na jó, nem metal, de eléggé industrial, maradjunk ennyiben. Ha a többi dal is ezt a vonalat követné, nem sírna a szám. A tempó mondjuk viszonylag lassú, ellenben ez így eléggé húzós. Ráadásul a gitárszóló is tetszetős lett.
A záró Old Watcher úgy indul, mint valami Depeche Mode dal, aztán egy hangulatos akusztikus gitáros tételé alakul, ami talán egyfajta jelzés is a következő anyagra nézve.
Az előző anyagról szóló ismertetőmet úgy zártam, remélem Nick ismét súlyosabb irányba mozdul, de ez csak félig-meddig teljesült. Mondjuk az eredmény egységes lett, meg most is tetten érhetőegy-két újdonság az kétségtelen. Így tovább reménykedem, de egy fél ponttal még jutalmazom is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.