Tavaly kerültem közel egy amerikai kiadóhoz, gondolván elég sok érdekes dolgot rejtegethetnek a legalsó polcaikon, amiből jó lenne szemezgetni. Meglepetésemre ki is söpörték ezeket a bizonyos polcokat és elárasztottak egy csomó koronggal, viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy minőséget tekintve nem épp a legválogatósabbak. Rengeteg földalatti kiadvánnyal gazdagodtam, melyek között akadt szép számmal kézzel írott CD házilag nyomtatott borítóval és pár igazán érdekes anyag is. Ezen cuccok feldolgozása a mai napig zajlik és időnként találomra egyet-egyet előveszek belőlük. Így esett a választásom a nem túl kreatív nevű Black Mass lemezére, amit 2002-ben adtak ki hivatalosan. A magát black/death metalt játszó csapatként hirdető zenekar kapcsán az első, amin meglepődtem az az, hogy igazán távoli múlttal rendelkezik. A projekt ugyanis a 80-as évek végén kezdte meg működését Russell Strahan gitáros (Ectoplasm, The Oracle) és Ivan Allison énekes-dobos (Pessimist) közös gyermekeként. Ez a meghatározás elég találó a páros munkásságára, hiszen mindketten játszottak már nevesebb csapatokban és igazán eltérő stílusban is (Russell megfordult például a klasszikus doom metalos Pentagramban és dolgozott együtt Joe Hasselvanderrel is).
Újabb lemezeik felvételhéhez csatlakozott hozzájuk gitáron Joe Jablonski, de a To Fly With Demons még az említett duó munkája, ráadásul ez volt a végigdemózott 90-es évek után érkező tényleges bemutatkozásuk a nagyvilágnak. Ezek alapján elvárható, hogy a több, mint 10 évig formálódó dalok nagyot üssenek. Mindez meg is történik néhány esetben, ugyanakkor itt a valóságban black/death egyvelegről kár beszélnünk. A korong leginkább az old school death metallal kacérkodik, rajta rövid, enyhén horrorisztikus tételekkel, melyek igazán kellemesek lehetnek, de sajnos semmi újjal vagy feltűnövel nem szolgálnak. Szerencsére a lemez hangzása eléggé rendben van: kissén nyers módón, de nagy súllyal hozza a kötelezőt. Fogós témák is akadnak, már a nyitó Altar Of Ill Repute is meggyőzött, hogy nem lesz rossz dolgom a folytatásban. Az alig 4 perces tétel robbanásaival, élő hatású hörgésével egyértelműen megkésett az időben, de nem kell mindig új darab a repertoáraba. A Scourge Of Hell még több intenzitással, haraggal érkezik meg hozzánk, a Continual Darkness pedig elég király szólókkal szórakoztat.
Itt azonban megtörik a lemez, mivel egy szerencsére rövid, torzított hanggal előadott ördögi szövegelést hallhatunk alig egy percben. Nehéz az ilyeneket elhelyezni, még a korrekt folytatás közben is azon agyaltam, hogy ez minek kellett. Egy sablonosabb death metal aprítást nyújt a Weltering In Sin, majd jön az egybeolvasztott Parallex Profanity / To Fly with Demons páros. A hat perces tétel fele ismételten különféle morgásokból, démoni hangokból áll, amit szintén nehezen visel az ember, ha a lemez aprítós részei tetszenek neki igazán. Az egymáshoz nagyon hasonló, de egész pörgős Feast Of Souls és Kill Them In Hell után végleg elgurul a gyógyszer és a kaotikus fejfájásgenerátorként funkcionáló Abyssmal Torment zárja le pokolbéli kínjainkat mindenféle zörgés, hörgés és kalapálás közepette, igen hosszan, ami egy alig fél órás album esetében azért nem túl nyerő.
Kifejeztten tetszett az album nyers, élő hangzása, az időnként beinduló, velős föld alatti death metal, de amint a csapat előrántja okkultista törekvéseit, megy az egész a levesbe. A papírforma szerint ma is aktív formáció teljesítményét még két nagylemez jelezte ezek után, amire nem lettem túlzottan kíváncsi, de az elmúlt másfél évtizedben jellemzeőn válogatásokkal szórakoztatták a nagyérdeműt…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.