A progresszív- modern black metalt játszó Constellatia több érdekes meglepetést is rejteget számunkra. Már rögtön az új korong borítójáról egy virágcsokor köszön vissza, ami valljuk be, hogy nem egy szokványos választás a stílus berkein belül. Ezzel még nincs vége, ugyanis a banda székhelye Dél-Afrikában, Fokvárosban található. A formáció megalakulása Keenan Oakes (basszus, vokál) nevéhez köthető, aki korábbi zenekarának felbomlása után folytatni szerette volna a zenélést. Viszont Dél-Afrika nemigazán a metál-éra erősségében jeleskedik, így ez a feladat nem volt egyszerű. Azonban Keenant nem abból a fából faragták, aki megakad egy ilyen nehézségen. 2018-ban egyesítette erőit Crow Black Sky Gideon Lamprechtjével (gitár) és megalakították a Constellatiat. A projekt neve a létezés és a természeti világ, a kozmosz természetére utal.
A csapat az emberi témákkal, az élet vonulatának, szomorúságának és megpróbáltatásainak témakörével foglalkozik. Melyek elsősorban személyes tapasztalatok ihletéséből fogantak. Céljuk, hogy költői töltettel megörökítsék és dalba foglalják ezeket a természetes emberi pillanatokat. Zenéjüket olyan bandák ihlették, mint az Opeth, a Mastodon, The Cure, Primordial, a Neurosis, a Wolves in the Throne Room, a Pink Floyd, az Agalloch, az Emperor és a Cult of Luna. A 2019 ben az Isolation Recordsnál megjelent debütáló lemez, a The Language of Limbs, gyorsan felkeltette a nagyérdemű érdeklődését. (Ezt személyen is tudom igazolni, mert szénné hallgattam ezt a lemezt.). Ennek az elismerésnek köszönhetően igazoltak le a Season of Mist csapatába. A 2022 november 11-én megjelent Magisterial Romance című második nagylemez és az első korong újra kiadása is már a neves francia kiadó gondozásában jelent meg. A Constellatiának kezdetektől fogva az volt a célja hogy érzelmileg sűrű és texturált fémet alkossanak, de a Season of Mist támogatásával a zenekarnak most igazán lehetősége nyílott arra, hogy teljes mértékben kiterjesszék sajátos zenei törekvéseiket.
A banda a The Language of Limbs koronghoz képest a Magisterial Romance nagyobb változásokat eszközölt. Az egyszerű lét érzelmi spektrumának kifejezéseként egy nagyobb romantikusabb kompozíció képében jelenik meg. A korábbi karcosabb, de dallamosabb számokkal ellentétben itt egy komplexebb dalszerkezetű és progresszívebb megközelítést alkalmaznak. A banda továbbfejlődött a hangzás terén is és nagyobb hangsúlyt fektetett a modern zenei elemek használatára. Tehát nem léptek az önismétlés ingoványába, viszont ezzel haladóbb megközelítéssel azért kockázatot is vállaltak magukra. Szerencsére ettől nem csorbult ki a zenének a black metal éle, de mindenképpen egy modernebb eszköztárral operáló album született meg. Gideon Lamprecht gitártémái egészen a shoogaze-es, hard rockos riffektől a szélvészgyorsaságú fekete fém metál futamokig egyaránt képviseltetik magukat. Gondolhatnánk egy eklektikus megvalósításra, a black metál progresszív jelző oltáriján történő feláldozásra, de nem erről van szó. Rendkívül jól oldották meg a modern eszközök integrálását. Ahogy a stílusra nemjellemző, szokatlan tört ritmusok és néhol egészen post rockos részek egymásba olvadása korán sem zavaró és nem is üt el a koncepciótól. A ritmusváltások eszközével is gazdagon operálnak. Az egészen belassult, nyúlósabb shoogaze részektől a gyors darálásokig, valamint a rockos szólókig mind fellelhetők a lemezen. Nem nagyon kedvelem, ha egy zenekar a magára akasztott „progresszív” jelzővel úgy ékeskedik, hogy mindent beleerőltet a muzsikájába, de közben meg elfelejt zenének maradni, szórakoztatni, kikapcoslni. A banda figyelt erre. Így nem veszett el azt, ami miatt az első lemeznél megkedveltette velünk ezt a bandát.
Keenan hangja is jól passzol ebbe a kortárs produkcióba. Női énekből is hallhatunk egy keveset Alison Rachel (Honeymoan) vendégszereplésének köszönhetően. Ebből azértmég elfért volna egy kicsit több is, mert nagyon jót tett Keenan markáns hangjának az ellensúlyozására. A hangzásra kitérve, engem valahogy a 60’ évek gitárhangzására ugrott be elsőnek, korán sem rossz értelemben véve. Valahogy passzolt ez a szokatlan hangolás az egész koncepcióhoz. Fura módon a borító melegtónusú, színes képivilágát sejteti. Ez összességében a korong hangzására kivetítve is igaz. Lehet, hogy ez csak bennem alakult ki így egyfajta tudat alatti párosításként, de a korong végére járva már érzésvilágban összetudtam párosítani a szokatlan borítót a zenével. Amivel egy kicsit gondban voltam az a szerzemények hossza. Az album közel negyven perces játék idejét négy dal tesz ki. Tényleg nem érződik, hogy szándékosan lennének elhúzva, de talán egy kicsit velősebb szerkezet jobban működött volna. Emellett még úgy éreztem, hogy a dalok nagyon egybe folynak. Számomra nem úgy hatott, hogy a szerzemények szépen tagoltan elkülönülnének. Mintha a Magisterial Romance egy egybefüggő alkotás lenne különösebben fontos megállók nélkül. Az Adorn ami direktebb dallamosságával kitűnt a többi tétel közül.
Megvallom, hogy nem elsőnek sikerült befogadni a második lemezt. Lehet, hogy azért mert volt egy nagyon bevésődött kép az előző album kapcsán. De ahogy hallgatgattam a lemezt úgy került egyre közelebb hozzám és sikerült feltárnia a részleteinek a szépségét. Minél többet fordult meg a lejátszómban annál jobban sikerült a hatása alá kerülnöm. Nem annyira direkten szólít meg, mint az első lemez. Kell neki egy kis idő, amíg bevésődik. Ez esetben be is igazolódik az album kapcsán Keenan megjegyzése: „hagy kibontakozni a világot, úgy ahogy annak történnie kell.” Érdemes a lemezt többféle módon is meghallgatni, fejhallgatóval, otthon a lejátszóban. El kell ismerni, hogy van potenciál ebben a bandában és elismert képviselője lehet a post black- metal érának. Az együttes tervei közt szerepel széleskörű turné is. Ez biztos sokat segítene abban, hogy nagyobb tömegek megismerkedjenek a Constellatia zenéjével. Az elismerést részemről már így is megkapták.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.