Malvery
Mortal Entrenchment In Requiem

(War Against Yourself Records • 1999)

Crissz93

2023. szeptember 3.

0

Pontszám

9

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!

A démonok gyakori főszereplői a metal sötét oldalának. A black metal pedig élen jár ezen teremtményekkel való kokettálásban. Na de ugye ezekkel a lényekkel nem találkozhatunk, csupán különböző vallási témájú könyvekben szerepelhetnek. Persze a modern popkultúrában meghonosodott ábrázolásokat is jól ismerjük, szinte már klisés lett ezen lények előráncigálása a horror filmekben. Mindezek ellenére sokak számára nagyon is valós teremtmények ezek. Olyanok, amelyeket nem látunk, nincsenek kikandikáló szarvak, kecskepaták, sem villás végű farok. Ezek az entitások a fejünkbe költöztek. Ott vannak a genetikai kódunk legmélyében és alig várják, hogy lerántsanak minket a fekete föld mélyére. Segítséget ritkán kapunk, mivel a stigma még ma is nagy úr. Billoggal megkapjuk a homlokunk közepére a különböző jelzőket. Jóakaróink még szurkolnak is nekünk, hogy minél hamarabb tegyük meg azt, amit a legjobban szeretnénk. A modern orvostudomány se tud minden alkalommal segíteni, így hét egyedül maradunk ezzel a vérszívó csúszómászóval, ami nap, mint nap egyre inkább felemészt bennünket. Egy ilyen sokat szenvedett lélek utolsó jajveszékeléseit hallani megrendítő, de sokáig velünk fog maradni az a mindent átható fájdalom, amit akkor és ott hallhattunk. A kanadai Malvery egy promó és egy album után kénytelen volt befejezni pályafutását, mivel az a bizonyos gyertya, ami a fentebbi bevezetőben mindig várja az olvasókat ez esetben valóban felemésztette magát.

Főszereplőink 1993-ban alapították meg a bandát, és meg nem erősített feltételezések szerint ekkor még nagy útkeresés zajlott. A thrash és a death metal vezetett el a black metal zord világához, ám nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindez csak mendemondákra alapozható feltételezés. A dobos Infurya az egyedüli tag, aki más bandákban is szerencsét próbált, a többiekhez csak ez az egy projekt köthető. Coroner gitárjátéka mellé jól illeszkedik Vorlord hathúrosa, de vokál téren is fel-fel bukkan a semmiből. A bevezetőben hallható szintetizátor is az ő keze által szólal meg. Nem sokszor mondok ilyet, de a Mortal Entrenchment In Requiem-nek van egy főszereplője, aki nélkül közel se lenne ennyire intenzív a lemez hangulata.

Ő nem más, mint Amer Le Chatier, aki egy egyszemélyes tébolyda. Az a bizonyos fentebb taglalt démon az ő elméjében vert tanyát és ennek a manifesztációja az ő hangszálain keresztül kommunikál hozzánk. Az Overture – As Drowning Came from Horizon 3 perces bevezetője az egyetlen oka annak, hogy nem kapta meg azt a szép kövér tízest, amit egyébként megérdemelne az album. Hangulatosnak hangulatos bevezető ez, mert a szintetizátor kellően kísérteties, Amer pedig már itt is ad nekünk egy csöppnyi ízelítőt abból, ami ránk vár, de egyszerűen hosszú ez a 3 perc. Az áriázó agonizálások, különféle kántálások csak apró szelete annak, amit előad nekünk Amer.

Az I Movement – Drowned in a Dried-Up Lake egyből ránk rúgja ezután a temető kaput és megkapjuk az első éktelen kiáltást is. Teljesen átszellemülve ordítozik Amer, aki gyorsan megfűszerezi mindezt olyan éteri jajveszékelésekkel, amik egészen a teliholdig futnak fel a hátunkon. Borzongató élmény hallani az előadását. Egy betegesen depressziós elme kinyilatkoztatásai ezek, amit bármelyik dsbm banda megirigyelne. A zene azonban egyáltalán nem depresszív húrokat penget. Annál sokkal változatosabb, energikusabb és erőszakosabb a Malvery stílusa. A tremolo és a két akkord használata itt is adott, a kellően sistergős gitárok is megadják a fagyos érzetet. A dobok organikus megszólalása és a basszus bőgése külön dicséretre méltó. Az előadásmód azonban meglehetősen komplex és gyakran váltogatja a zenei képeket. A blast beatek váltakoznak a bonyolultabb ritmikájú szekciókkal, amelyek utat engednek olyan részeknek, ahol csak mi maradunk, a halkan búgó basszus, a gitár pár akkordja na és persze Amer ripityára tört lelke. A csúcspontnak abszolút a harmadiknak érkező Suicide the Only Solution tétel számít nálam, ahol igazán életre kel ez a skizofréniába fojtott sötét szeánsz. Konkrétan fogalmunk sincs, hogy az elkövetkezendő másodpercekben épp mit talált ki a banda.

Számos olyan szekció van, amely egyszerűen felrúgja a játékszabályokat és egy teljesen új megközelítésű, néhol már a disszonanciával flörtölő strófába száműz minket. Mindeközben Amer egyre inkább lesüllyed a pokol legmélyebb bugyraiba, ahonnan már soha nem is fog visszatalálni. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy most épp féktelen károgásba mártott kiáltozás, fájdalmas agonizálás, gyors egymásutánban ismételgetett mantrázás vagy csak egyszerűen nyaki ütőereket nem kímélő ordítozásban fog kitörni. Ha mindenképpen valamihez hasonlítanom kéne ezt a képződményt, akkor képzeljük magunk elé a Bethlehem és az Urfaust zabigyerekét. Talán akkor valami hasonlót kapnánk, mint a Malvery, de őszintén megmondva ez van annyira egyedi zene, hogy ne kelljen igazán senkihez se hasonlítgatni. A banda végzete elkerülhetetlen volt. Nem sokkal a felvételek után Amer saját kezűleg hagyta el az árnyékvilágot 22 évesen. Még a lemez se jelent meg ekkortájt. A fő vízionárius nélkül a Malvery is a sírba került. Néhányan elkezdték terjeszteni azt a hírt, hogy a gárda utána is próbált aktív maradni, de az orákulum szerint semmi se történt ezután a banda háza táján. A Mortal Entrenchment In Requiem már több, mint 24 éve várja azt, hogy a fekete fém rajongók felfedezzék maguknak, de ezidáig megmaradt az igazi fanatikusok féltve őrzött kincsének. Azonban az idei évben lehet, hogy többekhez fog eljutni eme méltatlanul elfeledett osztag zenéje, ugyanis a War Against Yourself Record 1999 óta először újra kiadta CD-n ezt a művet, így hát lehet ismerkedni ezzel a nem mindennapi alkotással.