Megvannak a magam kedvencei, begyöpösödött elképzeléseim a zenéről és ezektől nem tágítok, nem tudom őket megunni. Ugyanakkor nem akarok lemaradni soha semmiről (ez egy eszeveszett szélmalomharc), úgyhogy mindig belekóstolok olyan kiadványokba, melyekről elsőre azt gondolom, hogy érdemes lenne tisztes távolságot tartani. Időnként azonban átmegy a rostán egy-egy „rendszeridegen” lemez, komoly meglepetést okozva. Egy ilyen csodálatos műalkotás a német Ingurgitating Oblivion friss, a sorban negyedikként érkező albuma, az Ontology Of Nought. Annyit érdemes tudni a zenekarról, hogy nem kapkodják el azt, amit művelnek, tételesen az avant-garde jelzővel is ellátható technikás death metalt. A csapat gyökerei egészen 1997-ig nyúlnak vissza, amikor még Of Trees and Orchids néven, trióként működve adtak ki két nagylemezt, majd duóvá redukálódva kezdtek el tevékenykedni az új név alatt.
Körülbelül 6-7 évente szabadítják a világra azóta is disszonáns förmedvényeiket, amikre tényleg csak azt mondhatjuk, hogy extrém zenei folyamok, bármiféle megkötés és kompromisszum nélkül. Lemezről lemezre fokozzák a káoszt, ami mögött mégiscsak ott húzódik valami túlvilági logika. Ráadásul egyre hosszabb és hosszabb minden produkciójuk, úgyhogy az Ontology Of Nought esetében már le kell mondani az összes esti programot, valamint élelemről sem árt gondoskodni. Na jó, ez azért túlzás, de az 1 óra és 13 percnyi, köldökzsinórral történő folytogatás, mely során éppúgy megjelennek a halál angyalai, mint a transzcendens élményt nyújtó szökdécselés a szivárvány minden színében pompázó, ismeretlen flórát, faunát felvonultató mezőn, nem éppen egy könnyű menet. Minden mindegy alapon ugrottam neki én is, hogy a hosszú tételek alatt majd jól bealszom, de nem így történt.
Első körben magába szippant minket a misztikus, kísérteties hangok sokasága, ami az Uncreation’s Whirring Loom You Ply With Crippled Fingers (igen, a dalcímekkel sem spóroltak) című nyitány elején található. Ebbe robban be egy megfeketedett death őrjüngés a vendégként feltüntetett Lille Gruber irgalmatlan géppuska dobolásának kíséretében. Hiába azonban minden igyekezetük, az extremitás szoknyáját nem tudják addig nyújtani, hogy ne kandikáljon ki alóla a kiadványon háttérben tevékenykedő, improvizáció szagú jazz. A kulcsszerepet ez ügyben inkább a gitárok játsszák, valamint a végeláthatatlan számú vendégzenész, akik hozzájárultak az Ontology Of Nought megszületéséhez. Felesleges is felszorolni, de ne lepődjünk meg rajta, ha zongorával, furulyával, vibrafonnal találjuk szemben magunkat hallgatás közben. Talán pont a nyitó tétel bánik szűkmarkúan az ilyen pillanatokkal, valamint elhiteti velünk, hogy van esélyünk egyben letolni az anyagot…
Majd jön a 18 perc fölé emelkedő To Weave The Tapestry Of Nought, ahol aztán a narráció, a női ének és a sajátos lüktetés, ami nemes egyszerűséggel letarol. A dal közepére, ahol megérkezik a tényleges, kimondottan baljós festékkel felskiccelt jazz, már meggyőzöttnek éreztem magam a lemezzel kapcsolatban. Már-már slágeresen finom kezdése után a The Blossoms Of Your Thomorrow Shall Unfold In My Heart viszi tovább az anyagot a kaotikusabb math-core irányába. Talán ez a legelborultabb szerzemény az egész albumon, így nem is olyan baj, hogy meghúzták a határt a 11 perces játékidőnél. Nem rossz darab, de a legizgalmasabb részének a vége felé húzódó, tiszta énekes kórus bizonyult, melyet egy az egyben átültettek hangulatilag a következő szerzeményre. A Lest I Should Perish With Travel, Effete And Weary, As My Knees Refuse To Bear Me Thither végéig nem találkozunk extrém vokállal, csak a nagyíű kórusokkal és narrációkkal, de a fenyegető hangulat itt sem ereszt mivoltából. Személyes kedvenccé igazából nem dalok, hanem dalrészletek váltak, ez pedig igaz a záró darabra is, amely ismét a 18-as karikát túllépve valósítanak meg idő tekintetében. A The Barren Earth Oozes Blood, And Shakes And Moans, To Dringk Her Children’s Gore egy igazi kaotikus hullámvasút, amiből könnyedén kirepülhetnénk, de mindig jön néhány hang, ami okosan megfogja a kezünket.
Egyszerűen lenyűgöző, mennyi energia és ötlet szorult ebbe a lemezbe, aminek a legfőbb vonzereje a disszonáns extrém forgószelek és az okos, szórakoztató, nem evilági jazz keverésében keresendő. Tegyetek vele egy próbát ti is!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Na ezt meg kell hallgatnom