Nincs is kellemesebb csütörtök délutáni program a rekkenő hőségben, mint egy hideg, montanai templom elszigetelt, föld alatt elhelyezkedő kriptájában sétálgatni az örök nyugalomra – vagy éppen nyugtalanságra – helyezett sok százéves csontvázak között és lelki összeomlásunkban transzcendensről, halálról, vallásról és titkos rituálékról gondolkodni, miközben súlyos elmélkedésünk a főhajóból beszűrődő orgona zene kíséri. Ezt hivatott röviden összefoglalni az egyszemélyes Collapsed Vein bemutatkozó lemezének címe, mely a Pain Communion nevet kapta, így a tételsor témája mellett utalva az Opeth 2014-es albumára is.
A dohosságával ránk nehezedő, templomi levegővel és bűzlő kripta szaggal átitatott death/doom korong nem rövid idő alatt készült el, ugyanis a metál zenei világában rutinosan mozgó Kevin Michael George, 2013-as projektjének indítása óta írta és finomította művét, mire úgy döntött: ez év április 18-án végre nyilvánosság elé tárja kitartó munkájának eredményét. Az alkotó – aki jónéhány alakulatban megfordult már gitárosként vagy éppen más szerepekben is – vaskos, fájdalomtól lassan hömpölygő zenéjére érezhetően hatással voltak az olyan, sok alműfajt érintő, már nem éppen fiatalnak mondható bandák, mint a Triptykon, a Neurosis vagy a YOB is. Befolyásuk, ha bár mégis tetten érhető, azért mégsem teljesen egyértelmű, mert a lemez nem hivatott egyiket sem lemásolni, pusztán a tempóját és összhangbéli egyezését tekintve ad jó alapot a remek formulához. De hogy ezenkívül mi is alkotja az alapjában véve kiváló receptet, melyből a tökéletesség eléréséhez már csak egy-egy apró adalék hiányzik? Nézzük is meg:
Vegyünk alapul egy nagyadag, a bánat terhe miatt komótosan áramló, stoneres hangzású, doom-os alapot, adjunk hozzá egy kis kripta mélyéről jövő halálhörgést, melyet bugyoláljunk be templomi orgona és kórus kísérettel, az elkészült képlet részeit pedig szőjük össze némi akusztikus gitár intróval, fagyos hathúros szólóval és a gyászmisét celebráló pap, halottól való végső búcsúzásával. Mindezen hozzávalók adják ki a Pain Communiont, remek hallgatási élményt okozva számunkra, ugyanis nem csak egy átlagos, brutalitásra törekvő, vontatott részekből álló, útját kereső, solo projekt death/doom kiadványáról beszélünk, hanem egy elgondolkodtató, némely zenei témáját tekintve fülbemászó, a műfaj alapvető kötöttségéhez képest színes, fűszeres korongról van szó, amely rosszabb napjain egyébként elképesztő akár hogyan is tud hatni az ember agyára és lelki világára. Ezek mellett még érdekes megfigyelni az erős orgonával és kórus kísérettel elért, epikus és monumentális hatás érzetét is. Hibáit tekintve pedig nem sok, de talán annál lényegesebb dolgot tudnék felsorolni, ez pedig az egy-két gyengébb, az orgona kíséret ellenére monotonabb szám, Kevin George még képezni való ének hangja és az egyébként ritkán előforduló, túlsok ének egy-egy résznél. A szűk egy órás játék idejű albumon tíz szám áll rendelkezésünkre a recept magunkon való tesztélésére, melyből a tizedik, az éppen Tony Martinnal nem túl dicső korszakát élő Black Sabbath, 1987-es, The Eternal Idol feldolgozása. Ennek jólsikerültsége pedig nem csak az ízléses hozzányúláson és az ősi alapkőből történő táplálkozáson – a death/doom vonalról -, hanem a legendás bandához illő orgona és kórus szólamokon, illetve a hangzását és stílusát tekintve a debüt albumhoz való remek passzoláson is ugyanúgy múlt.
Kevin Michael George kiadó nélkül, saját keze által megjelentett Pain Communion lemezén, a hosszú munka gyümölcseként jónéhány erős, figyelemre méltó nóta található – hogy egyet mondjak, például a Pissgrave – amiknek eredménye ez az igazán remek bemutatkozó lemez, mely igazi ínyenc lehet bárki számára.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
