Sokat váratott magára de idén megjelenik a 2009-ben alakult Armoured Knight első nagylemeze, a The Quest for the Sacred Melody. Nagy izgalommal vetettem bele magam ebbe a kiadványba, ugyanis a két korábbi EP-je a chilei együttesnek kifejezetten pozitív benyomást tett rám. Sikeresen nyúltak vissza a nyolcvanas évek végi speed és heavy metalhoz, olyan klasszikusokat idézve meg mint a korai Helloween és Blind Guardian. Számomra az Armoured Knight erőssége ez volt, az akkori miliő átmentése majd’ negyven évvel ez előttről a mai korba. Az európai, dallamosabb vonal dominál, ez pedig egy erőteljes power metalos karaktert is kölcsönöz a dél-amerikai bandának. Számunka külön érdekesség és büszkeség lehet, hogy a Pokolgépet is megnevezték az inspirációként szolgáló zenekarok között.
A lelkesedésem ellenére sajnos első dolog ami feltűnt az a borzalmas hangzás volt. Tompa, zörgős és élettelen az egész, mintha nem is stúdióban hanem egy óriási kartonpapír dobozban rögzítették volna a dalokat. A vokál visszhangos, a dobok kontúrtalanok, a cinek pedig kásásak. Egyedül az előtérbe hozott, kihúzott „old school” basszusgitár megoldása tetszett. Rögzítés szempontjából inkább érződik demónak a The Quest for the Sacred Melody mint kész LP-nek. Az énekkel kapcsolatban pedig többször is az a benyomásom támadt a hallgatás során, hogy ez az énekhang nem bírja el a dalokat, sokszor hamiskásan szólt.
A nyitódal, a Wielders of Dark Wisdom emlékezetesre sikerült és összességében az album legjobb dala is lett egyben. A személyes kedvencem viszont az instrumentális Oath of the Sacred Melody volt. Itt tapasztaltam leginkább azt a neoklasszikus, dallamos hatást ami mindig is inkább az európai zenekarok jellemezője volt az USA-beli bandákkal szemben. Szintén említésre méltó a Run from here, ami az előzővel épp ellenkezőleg, egy vokál által vezérelt, fülbemászó dal, ami a maga egyszerűségében nagyszerű. A maradék öt számot is élvezetes hallgatni, van bennük annyi, hogy fenntartsák az ember pillanatnyi figyelmét, ám hosszú távon sokadszori hallgatás után sem tudtak megmaradni az emlékezetemben. Nagyon valószínű, hogy maga a műfaj is kifulladt és csupán ennek a válságnak a tünetei jelentek meg ezen az albumon is ebben a formában. A jelenből szemlélve könnyen az lehet a benyomásunk, hogy ez a fajta speed/heavy metál csupán előszobája volt a későbbi thrash és power mozgalmaknak, egy adott kor sajátossága volt, ami az újonnan kitárt kapuk miatt már visszahozhatatlan. Ezt az is alátámasztani látszik, hogy ez a műfaj veszített leginkább a népszerűségéből az elmúlt 30 évben.
Egyébként az Armoured Knight nem okozott csalódást. Megkaptam azt a nosztalgikus, könnyebb és lágyabb speed metalt amit a két korábbi kislemez alapján vártam. A zenekar diszkográfiája továbbra is egy hommage egy már letűnt kor iránt. A The Quest for the Sacred Melody kiváló étvágygerjesztő előétel. A fantasy témák, a „retro” hangszerelés és zeneírás stílusa óhatatlanul is vágyat fognak ébreszteni bennünk, hogy a műfaj régi és új klasszikusait elővegyük. Főfogásnak viszont sajnos kevés. Az album rövidsége (kicsivel kevesebb mint 35 perc, ami alig több mint a korábbi kislemezeik hossza), a kevés erőteljes dal és a technikai gyengeségek rányomják a bélyegüket az összélményre. Aki valami igazán laktatóra vágyik az aperitif után, annak a fent már említett zenekarokon kívül tudom javasolni a Gamma Ray vagy a Running Wild valamelyik klasszikusát, ínyenceknek pedig a rövid életű kelet-német Merlin-t, aminek a dalai még foszlányosan fellelhetőek az interneten, vagy a sokkal heavy metálosabb Luzifer 2022-es Iron Shackles-ét ajánlanám.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
