A kecskeméti csapatról először a 2025-ös Alpárfeszt kapcsán hallottam. Rémlik, hogy valamelyik fesztivál beszámolóban említették, hogy kvázi ismeretlen zenekarként is meggyőzőek voltak. Aztán azzal is szimpatikussá váltak, hogy megkerestek minket a Stonerforgács Session kapcsán is. Ráadásul amikor jelen EP kapcsán írtak, akkor olyan összeszedett anyaggal jelentkeztek – nekem ez fontos, mivel ennek alapnak kéne lenni amúgy -, amivel megtisztelik az egyszeri firkászt. Cserébe nem érzem azt, hogy csak elvárás van, meg azért foglalkozzunk velük, mert ők a zene megírásával és felvételével megtették, amit kell.
Szóval a négytagú csapat stoner metalként aposztrofálja magát. Hm… végül is van benne metal az kétségtelen, a stoner szerintem inkább csak fűszerként jelenik meg a dalokban. Ha már mindenképp kategorizálni kell, akkor én doom/death zsánert érzem a legközelebb az EP dalai alapján. Ehhez jön még egy adag sludge, de úgyis a hallgatóság dönt. A kb. 26 percbe négy tétel fért bele, nem háromperces rádiós verziókra kell számítani, mondjuk ez nem is az a stílus.
A nyitó Black Winter zakatolós tempója és a Black Sabbath-os hangulatot is idéző doom riffjei adják meg az alaphangulatot. Ehhez jönnek a brit doom/death zenekarokat (korai Paradise Lost, a Darren White-os Anathema, My Dying Bride, etc.) megidéző vokális megoldások. Az Alpárfeszten rögzített videóval megtámogatott Cerberus inkább egy tipikusabb doom tétel, de a doom/death címke talán itt sem túlzás, de itt némi sludge íz is került a képletbe. Ez utóbbi az ének miatt lehet releváns. A doom/death zsánert megint a kilencvenes évek brit doom/death zenekarait idéző megoldások és hangulat miatt hozom elő.
A dohogó riffel emlékezetessé váló középtempós Forsaken/Oblivion-t a zenekar is a doom/sludge jelzővel illeti. Ebben egyet is értek velük. A gégemetszett vokál mellett az időről időre felvisító gitár is ebbe az irányba mutat. A zárótétel több szempontból is kilóg a sorból. Egyrészt rögtön szemet szúr a majd’ tizenegy perces hossz. A másik, hogy ez a feléig olyan, mintha egy teljesen másik zenekart hallanánk. Ez egy összetett szerzemény, amiben pszichedelikus elszállással ugyanúgy találkozunk, mint repetitív riffeléssel. A vokál is változatosabb, mint amit a korábbi tételek mutattak, a szám első felében a durva ének is ritkán jelenik meg. A dal felénél aztán váltanak és onnan részben visszakapunk valamit abból, amit az EP első részében hallhattunk. Itt is visszaköszön az említett doom/death stílus, de engem még a korszak szimfonikus black metaljára is emlékeztet. A végére visszatérő az elszállás meg kellően nyugtató. Szubjektív véleményem, hogy ez a szerzemény kicsit hosszabb lett, mint amit egészségesnek tartok. Igaz, ha ebből a nézőpontból akarnám kategorizálni a zenekart, akkor már a stoner jelző sem lenne akkora túlzás.
Összességében felemás érzésem van az EP-vel kapcsolatban. Az első három tétel egy egységes világot képvisel, talán túl egységeset is. A címadó viszont annyira kilóg, hogy nehezen tudok vele mit kezdeni ebben a kontextusban bármennyire is tetszik. Mert igazából azt érzem, hogy számomra akkor lenne nyerő az anyag, ha a két világot még jobban sikerülne ötvözni. Azaz a rövidebb zakatolós szerzeményekbe több lazább, szellősebb és elszállósabb téma kerülne, a pszichedelikus elszállások meg direktebb, rövidebb adagokban esnének jól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
