Anno a Windir is nagy kedvenc volt, majd utána a Vreid is. Egyszerűen nekem találták ki ezt a fajta muzsikát.

Az általános nemzetközi vélekedéstől eltérően nekem tetszett a lemez. Igazi jó thrash zúzda bombasztikus, polírozott hangzással, ami nekem mindig is bejött.

Egy izlandi bandától több egyéniséget vártam volna. A "férfikornyikálós" power metalokkal továbbra is hadilábon állok, noha egy percig nem állítom, hogy rossz hangja lenne az énekesnek, de engem ez a hangfekvés zavar. Metal Stormon nagyon kajálták a népek, szóval a minőséggel bizonyosan nincs baj.

Nem volt ez rossz, simán hozzák a nemzetközi átlagot. A metallumon lévő bandafotó alapján nagyon szimpatikus arcok, sok sikert nekik!

Soha nem szerettem őket, és ez már így is marad attól tartok. Belekötni semmibe nem tudok, de nekem rohadtul unalmas muzsika.

Én már a Carcass-t is csak a Necroticism albummal ismertem meg, akkoriban kezdtem csak metal zenéket hallgatni. Most belehallgattam a Miki által emlegetett Reek albumba, hát azért már akkoriban sem adtam volna egy forintot sem. Erről a "híres" Repulsion-ről is most hallok először; valószínű azért, mert ki nem állhatom a grindcore-t. Így aztán értelme sincs erről az albumról okoskodnom, talán csak annyit mondanék, hogy nem rosszabb, mint a többi ilyesmi lemez.

Látatlanban megmondtam volna, hogy franciák, azok érzik ennyire ezt a stílust. A lemez szerintem jó, de annyira nem különleges, hogy sokszor visszatérjek majd hozzá.

Ezek tényleg jók lennének játékok zenéinek, de így önmagukban továbbra sem tudom őket élvezni.

Micsoda kis ártalmatlan zenélgetés, és még ének sincs benne. Esetleg valami tevékenység mellé háttérzenének elmenne, mert aktívan, odafigyelve ilyet soha nem hallgatnék.

Bántóan jellegtelen az egész; a vontatott részeken meg rendesen elunja magát az ember. A sok BC támogató alapján viszont megvan erre is az igény.

Kellően változatos anyag, amiben elég sok emlékezetes téma bukkan fel. Nekem tetszik, hogy egyensúly van benne, a "szélsőségek" is fogyaszthatók. Sok stílusból merítenek, de egységes világ született ebből.

Kellően változatos, ugyanakkor eléggé hagyománytisztelő thrash. Ahogy egy veterán csapattól illik.

Ez a fajta szimfonikus black elemekkel jócskán átszőtt zene akár még érdekes is lehetne, de nem találtam benne elég kapaszkodót. A hangzás meg szerintem túlpolírozott.

Érdekes, itt-ott klasszikusabb doom/death részekkel.

Iparos munka panelekből.

Hagyományos death metal, szerencsére egy-két hangulatos dallamos résszel megmentik.

A név miatt nagyobb flash-t vártam. Hiányzik az a mindent beborító súly.

Nem szeretem a grindot, de ebben azért van potenciál.

Nem hat az újdonság erejével, de van egyfajta hangulata, ami miatt érdekesebb, mint elsőre éreztem és ezek a hangulati elemek kapaszkodót nyújtottak. Nekem mondjuk hosszabb a kelleténél.

Kellemes háttérzene, amiben időnként jön egy-egy olyan momentum, amire felkaptam a fejem. Nem az én zeném.

Ezek a dalok élőben is működnek, illetve az élőben megmutatott hatásukat a felvételre is sikerült átültetni. Kellemes és elgondolkodtató hazai post rock/metal.

Elég sötét, még elég változatos is, de nem kapott el.

A csordakórus és a pátosz ilyen formában nincs kedvemre. Nekem ez közelebb van a galoppozós bárgyú power cuccokhoz, mint a BM-hoz. A szinti is olyan rajzfilmes, és mivel a többi hangszerrel igyekeznek mélységet adni, ezért a kettő kioltja egymást és ott áll az ember nincsteletül, hogy nem kapott most semmit.

Nem bánt annyira, mint a stílus szokott, így megfejelem még egy ponttal a közönyömet.

Nem fájóan középszerű, de hogy nem kívánkozik többé vissza a lejátszóba az egészen biztos. Szomorkodós (módjával kissé súlytalanul), lassú inkább doom, mint death tempóban teátrális női énekkel és statikus hörgéssel.

Nagyon sajnálom, de ez rettenetes. Bárgyú, ötlettelen, felesleges.

Meg kell teremteni a megfelelő nyugodt körülményeket a hallgatáshoz. Nem háttérzene, odafigyelést igényel, hogy be tudjon szippantani. Az elektronika használatát, a zajkeltést mindig is példaértékűen művelték, ami most sincs másként. A Given to the Rising volt az utolsó, amitől letettem az arcom, de könnyen lehet, hogy majd ez is be fog oda érni. Aaron Turner csatlakozása is kellett szerintem, hogy most visszakanyarodjanak a 20 éve pihentetett hangulathoz. Megteremtettek anno valamit és továbbra is magasan tartják ennek zászlaját.

Sok értelmét nem látom ezeknek, de aki szereti az ilyesmit, az hallgassa bátran. Én szeretek vagy gondolkozni a hallott hangjegyeken, vagy szeretem ha érzelmileg kivált belőlem kellő mélységeket. Ez egy húsdaráló statikus működés közben.

Majdnem én ajánlottam, aztán mégse. Ezen albumot megelőzően nem találkoztam velük, de ez nagy meglepetés volt. Disszonanciával és hangjegytorlódásokkal engem meglehetősen könnyű megvenni. Az egésznek a hangulata és a lendülete az ereje, mert amúgy őrült nagy fordulatok nincsenek, de ahogy mondani szoktam egy jó lángos, vagy rakott krumpli is csodákat tud tenni, ha jól vannak.

Nem, most ehhez nincs se türelmem, se kedvem.

Próbáltam kapaszkodót találni, de nem sikerült. Nem én vagyok a célközönség, de az igyekezetük szimpatikus.

Akár lehetne lengyel is, de nem az. A hangzását nagyon szerem, mert az én ízlésemnek megfelelőek az arányok, ahogy az összetettséget illetően is. Sűrű is, meg levegős is egyszerre. Kifejező témákkal, amik bár nem váltják meg a világot, jó ütemérzékkel vannak a váltások, kiállások. A hangszeres játék felépítésében a rétegek szépen összesimulnak. Első találkozásom volt az alkotóval, de kellemes meglepetés.

Kellemes anyag, de a bemutatkozó lemezük mérföldekkel szórakoztatóbb volt. Nekem csalódás.

Fantasztikus anyag a norvég melo/black metal bandától! Nagy esélye van arra, hogy az év végi listákon is előkelő helyen szerepeljen! Látszik, illetve hallatszik, hogy a hangszeres szekció már régóta együtt zenél, hiszen anno a szintén remekbe szabott muzsikákat komponáló Windir-ben is együtt ontották magukból a jófajta fekete fémet! Figyelemre méltó zenei alkotás, érdemes alaposan kielemezni minden egyes hangot, minden egyes rezdülést!

Nem rossz anyag, sőt, szerintem a zenekar teljes diszkográfiáját figyelembe véve is a jobb lemezeik közé tartozik! Viszont év elején a Coroner egy olyan visszatérő albummal rukkolt elő a thrash stíluson belül, amelyet ebben az évben nem hiszem, hogy bárkinek is sikerülne megugrania! Vannak az albumon kiemelkedő és emlékezetes pillanatok, a zenekar saját stílusjegyei is könnyen beazonosíthatóak, és mindenképpen üdvözlendő Rob Dukes énekes újbóli csatasorba állítása! Mindezek fényében, összességében nálam ez nyolc pontot ér!

Nagyon szép teljesítményt nyújt a dán banda az új albumán! Szimfonikus elemekkel sűrűn átszőtt blackened/death stílusú zenéjük könnyen utat találhat a stílust kevésbé kedvelők felé is, mert igazán komplex, ízlésesen megkomponált dalok sorjáznak a lemezen - az 'I See Shadows' című tétel például egy igazi gyöngyszem! Az énekes hölgy hangja is nagyon jól illeszkedik az összképbe! Nekem tetszik a teljes produktum!

Alapvetően hangulatos gothic/doom muzsika, amely sokszor juttatta eszembe a Velvet Darkness They Fear című lemez által fémjelzett Theatre of Tragedy nevű zenekart. Liv Kristine persze sokkal magasabb tartományokban énekelt, de lehet párhuzamot vonni! Még a mai nap szaharai poros záporokkal átitatott hangulatához is tökéletesen illett a muzsika! Erős hetes!

Nagyon tekernek az izlandi power metal arcok, a zenével nincs is különösebben bajom! A visítós tartományokig szárnyaló énekkel viszont annál inkább! Az Aegis of Eternity dal meglepően jóra sikeredett! Ez az egy dal fél pontot emel az eredetileg tervezett értékelésemen!

Annyira szeretem a death metalt, de ez az EP elrobogott mellettem! Pedig akarom, hogy komáljuk egymást, de egyelőre nem találtam benne semmi kiemelkedő, és emlékezetes momentumot! Bocs, srácok! Minden esetre nagyon sok sikert, és kitartást kívánok a továbbiakhoz!

Igazán kellemes meglepetés a veterán amcsi sludge mesterektől!

Finomságos grind muzsika Budapestről! Itt a helye! Valóban illusztris módon idézi fel a '90-es évek belezős, vért hányós underground brutalizálásait!

Nagyon szeretem a death metal-t, ezt már többször is hangsúlyoztam. A Slave One is remek halálfémet játszik, nagyon egyedi, és nagyon disszonáns - ettől lesz annyira apokaliptikus és kaotikus a végeredmény. Bármennyire is egyedi azonban a végeredmény, a gitárok olyan tartományban mozognak és szólalnak meg, ami az én fülemnek kellemetlen, rohadtul ideges leszek tőle, és ez nem az a fajta érzés, amit én egy death metal album esetében elvárok! Minden elismerésem a francia bandának, de sajnos ez a fajta dm nem nekem szól!

Kellemes hangulata volt mindkét projekt dalainak. Továbbra sem vagyok ds szakértő, ez most valahogy elvitt magával!

Szépen elművészkedtek a srácok a háttérben! Kellemes szórakozást nyújtott a dalok hallgatása, szerintem a hangszeres kreativitást elgondolkodtató szövegekkel kiegészítve nagyobb hatást gyakorolna mindenkire!

Magával ragadó, sodró lendületű, pokoli hangulatú black metal. Nagyon erős anyag, kiváló esszenciája a stílus sajátos jellemzőinek!

Elég ütős cucc, egy picit még mehetett volna black irényba szerintem, de igy is jó

Nagyon erős lemez, nekem nagyon bejött. Pont elég súlyos, elég változatos dalok vannak a lemezen, nagyon jól eltalálták.

Eleinte tetszett, jók az énekhangok és bejön a stilus, de a végére nekem kicsit unalomba fulladt.

Nekem alapvetően nincs bajom a power metallal, ez is jó cucc, bár valahogy nem az igazi

Minden megvan benne ami kell, nekem tetszett. Soha rosszabbat!

Nem az én világom, maradjunk ennyiben

Zúzós, technikás, változatos, engem végig lekötött

Hát ilyen háttérzenének nem rossz, de nem is igazán lelkesít a hallgatása

Egész kellemes, bár egy kicsit több erő lehetett volna a számokban. De igyekszem megjegyezni őket, és ha lehet, megnézni élőben

Egész jó anyag, szíven hallgattam, de annyira nem fogott meg. Az utolsó szám egy kicsit túl hosszúra lett engedve.

Szerintem még jobb lett az előző lemezüknél is. Nagyon erős kezdés (az 1-4. dalok hibátlanok), a Loving the Dead is egy remek dal, amiben a Dimmu Borgirnál és Kampfarnál is vendégeskedő Agnete Kjølsrud hangját hallhatjuk - a tiszta mellett a végén egy kis károgást belevíve, amivel nekem ugyancsak nem volt problémám (mint ahogy a bandának sem ezek szerint). Remek dallamok, szinte alig van üresjárat - kiváló.

Jó volt, bár szerintem egy kicsit hosszú. Az utolsó előtti, majdnem 8 perces dalt le lehetett volna hagyni. A zenészek profik, a zene is jó és Rob Dukes énekes talán jobban beleillik a bandába, mint Zetro - bár utóbbival is jó lemezeket csináltak. Azt viszont nem értem, hogy az egyik zenész szerint (Valentin) a basszusgitár hangzása, játéka nagyon jó, az fogta meg leginkább; a másik zenész szerint (Naga) meg pocsékul szól, vagy nem is hallani. Én azért jó néhány dalban hallottam a basszust - elég csak a Violence Works-ot említeni.

Legalább olyan jó lemez, mint a 2022-es debütáló album - sőt, nekem ez valamivel még jobban is bejött. Kb. 10 perccel rövidebb, a dalok nagyon jók és szerintem a lemez második fele, a Nefarious Enclave-tól kezdődően kb. hibátlan. Sandie Gjørtz énekesnő brutál károgást/hörgést produkál most is és eléggé odafigyel rá az ember a klipekben is (legalábbis én igen). Négy év alatt kiadtak két remek lemezt, jó lenne, ha most már komolyabban turnéznának is - valami jó kis turnén elhozhatnák őket Magyarországra is.

Az első meghallgatás után úgy voltam vele, hogy én ezt többször nem fogom meghallgatni. Aztán most már vagy az ötödik-hatodik hallgatást fejeztem be éppen. Erősen hangulat-, helyzetfüggő zene ez is - nekem halkabban hallgatva, a háttérben sokkalta jobban tetszett, mint hangosan. Most írom az osztályom év végi bizonyítványait a holnapi (április 30.) ballagás előtt, így alatta halkabban hallgatok zenéket, köztük ezt is többedszerre meghallgattam. Nagyon szép a hegedűjáték, a női énekkel nekem nem volt problémám, a férfi hörgés helyett lehetett volna benne jóval több károgás - mert az is volt néha és az sokkal jobb volt, mint a hörgés. Egyáltalán nem mondanám, hogy életről lehozós, érfelvágós, számomra unalmas sem volt - de meg kell hallgatni jó párszor. Emlékszem, hogy az első, debütáló lemezük is be volt ajánlva, csak sajnos nem került be.

Lásd, kritika/ajánló!

Egyáltalán nem volt rossz, még annyira tucat sem. Nyilvánvalóak a hatások, de van benne modernség is itt-ott.

Akármennyire is minőségi, az utolsó két dal egy örökkévalóságnak tűnt - igaz, majdnem fél óra csak ez a kettő. Azt hittem, sosem lesz vége. Az ének egyáltalán nem tetszett.

Én is elintézhetném ezt annyival, hogy "Ohhh, jaj!" vagy "Köszi, de nem." - ennek ellenére annyit azért mégis leírok, amit szoktam. Sosem szerettem a grindcore-t - még ettől sokkal nevesebb/jobb bandáktól sem. Az meg, hogy egy Repulsion worship banda kiadott egy lemezt - legyen az akár magyar, kb. a felesleges kategória. Büntetés volt hallgatni ezt a zajt. Ezután belehallgattam a Repulsion egyetlen Horrified lemezébe is - két szám erejéig; érdekes, hogy 1986-ban alakultak, 1989-ben kiadták ezt az alapvetésnek számító lemezt, ami brutál jó értékeléseket kapott, mégsem adtak ki azóta sem semmi érdemlegeset - egyébként 2003 óta jelzi őket újra aktívnak a Metallum.

Kétszer meghallgattam, különösebb problémám nincs vele. A hallgatható, jobb, mesésebb ds lemezeket tarkítja - ennek ellenére magamtól, kedvtelésből vagy rajongásból én ilyet valószínűleg sosem fogok hallgatni/betenni a lejátszóba.

Olyan szinten izgalommentes, ingerszegény, hogy megalszik az ember szájában a tej. Azt nem vitatom, hogy élőben (is) működhet.

Vreid kapcsán én nem tudok elvonatkoztatni a Windir-től, ha kell ha nem Valfar a kiindulási alap, az én elvárásom, hogy azt a szintet üsse meg ez a csapat, nem tehetek róla, ez az én hibám! Az elvárásaim teljesülnek is a From These Woods - Chaos - Flammen trióban, aztán erős még a A Second Death - Build & Destroy - Smile of Hate - The Skies Turn Black, de itt már néha felütik a fejüket furcsaságok, a maradék 4 dal pedig szóra sem érdemes, nem ez a szint.

Megbízható zene az amerikai thrash egyik bástyájától. Nem egyformán feszes, pattogós és pörgős a lemez.

Majdnem túlpolírozták az egészet, de épp időben fékeztek, hogy ne csússzanak a deathcore sterilségébe, élettelenségébe. Több mély horkantást és tiszta női éneket bírtam volna még. Kellemes negyvenes.

Annyi maradt meg belőle, hogy a hegedű nagyon uralkodó és a női ének eléggé erőteljes. Pedig szeretem a stílust, itt viszont kevés a fogós megoldás.

Zene rendben, fantasy rendben, férfi visítás nincs rendben.

Erős párhuzamot érzek a Monastery-vel, néha túl erőset. Menni kell előre, az idő majd eldönti, sok sikert! OSDM hívőként ezt a teljesen jó és több mint korrekt bemutatkozás.

Azt sem tudtam eszik-e vagy isszák a Neurosis-t, annyira elment mellettem eddig, nem volt radaron a csapat, ennek következtében váratlan és megsemmisítő csapást mértek rám! Ez egy igazi földbedöngető monstrum, egy nyomasztó súlyos hangvadállat, amit nem lehet bármikor meghallgatni, és annyira hosszú mindezek mellett, hogy egyben nem megy le, kell némi levegő, és ezért nem max. pont.

Méltó főhajtás a Repulsion előtt. Aki a 90-es évek elején szocializálódott extrém metal vonalon, azt álmából fölkeltik és azt mondják neki Horrified egyből tudja miről van szó és a szemei előtt máris felsejlik a jellegzetes zombi fej. Ha nem is stílus alapító ősökről van szó, de korosztályok nőttek fel a zenéjükön, ezrek tekintik őket fő hatásnak, stb-stb. Jelen album nyilván nem olyan erős tisztelet adás, mint mondjuk a Gruesome pályafutása, de nem is akar az lenni, a Retorsion úgy jó ahogy van! Mocskos, szutykos, véres és beleket röptető, igazi földalatti cucc. Ám attól, hogy ez ilyen, még nem szar, mert zenélni tudnak, tök jól szól, király riffek vannak, minden hangszer a helyén, nem egy összedobált fércmunka.

Itt is azt tudom elmondani a zenéről, hogy még éppen azon a határon innen van az album, ahol a disszonancia és a technikásság hozzá ad az egészhez és nem elvesz, így lesz egy élvezetes és fogós death metal album.

A Fáklyában több a fény, lüktetőbb, lendületesebb, Anagtosz muzsikája kimértebb, meditatívabb. A borító zseni!

Vehetjük ezt is egyfajta DS lemeznek. Nem szippantott be, de mindenképpen pozitívan tekintek vissza rá, semlegességemet kibillentette.

Hagyomány tisztelő, norvég, black metal.

Nem igazán rossz, de magamtól nem hallgattam volna tovább 2 dalnál. Túl steril a hangzás és emellett nem igazán fogtak meg a dalok. Sokkal jobban szeretem a koszosabb de lelkesebb thrash bandákat.

Kellemes anyag, de még nem tudom, hogy visszatérő lesz-e.

Én szeretem az ilyet, csak a jó dalok hiányoznak itt.

Lásd King kritikája.

Lehet, hogy ez élőben sokkal jobb, de ezen a lemez nekem elég nyunyu. Ez alapján nem akarnék elmenni a koncertre. A vokál kifejezetten fantáziátlan és szerintem a zene is. Én nagyon bírom a ols school death metalt, de nekem olyan szögletes az album. Mint a magyar metálzenék 90%-a. Amibe pl a (valszeg) lejjebb található Retorsion nem tartozik bele.

Sok értelme valóban nincs, viszont én legfogékonyabb koromban találkoztam a Reek of Putrefaction lemezzel, szóval bennem egy ilyen anyag erősen nosztalgikus hangulatokat indít be. Ott leszek a koncerten a Riffben, kb 30-40 hozzám hasonló funkcionális elmebeteggel egyutt :)

A Torchlight munkásságát az első anyag óta kiemelt figyelemmel követem, bár a Realms of Oblivion hangulatát azóta sem sikerult megugrani, de itt már majdnem. Naga munkáit is ismerem és bátran ki merem jelenteni, hogy ez az eddigi legjobb ds anyag, amit rögzített.

Az van, hogy bizonyos műfajoknál működik a csak hangszeres előadás (ds, ambient, klasszikus zene...), de a rock/metál nem ilyen. Itt nagyon hiányzik a vokál. Egy jó énekes, jó szövegekkel hatalmasat dobna rajta.

Nehezen indult ez be nekem, az első pár perc alatt azt éreztem, hogy ez egy meglehetősen fárasztó és unalmas 40 perc lesz. Aztán egyre jobban húzott le a mélybe az anyag, az első dal vége felé már tudtam, hogy benéztem a dolgot és ez egy igen jó trip lesz. A hangzás tökéletes. Az utolsó hosszú tétel elszállásai teljesen levettek a lábamról. Nekem az uvoltözős vokál néha sok volt az első 3 dalban, de ez az egyetlen, amibe bele tudok kötni.

Nem tudom, létezett-e olyan anyag itt, ami ennél nagyobb fejtörést okozott számomra. Az olyan dalok, mint a nyitó vagy a Chaos, nagyon bejött, de más részek hogy is mondjam... Nem jó reakció egy black metal anyagra a nevetés. A károgó csajt hallva majd hanyattestem a székkel. Az ott nagyon szar volt. Többször kellene meghallgassam, de még nem tudom, van-e hozzá kedvem. Időnként nagyon sablonos kétszólamos heavy riffek rombolnak, kiakasztó... Aztán eltelik fél perc, és kiválóan megtervezett groteszk black metal színházat hallok. Nem tudom. Most nyolc, mert határozottan értékes anyag, csak egy kicsit túl közel hozták egymáshoz a black metalra jellemző két dolgot: a sötétséget és a komikusságot. Nyilván jobban szeretem, hogy ha az utóbbi csak sejthető.

Szerintem a thrash metal gitárosok tartják talpon a gitárpengető gyárakat. Ahányszor az a kis műanyaglap hozzáér itt a pengetőhöz egy dalban, abból 10 heavy metal, 100 doom és 1000 funeral doom lemez kijönne. Egy próba után betemetheti a termet a mikroműanyag forgács, a zenészeket kotrógéppel kell előbányászni. Szoktam én hirdetni, hogy nekem nem kellenek riffek az élvezhetőséghez, mégis szeretem a thrash metalt, főleg a tekerős tikatikákat. Itt viszont már a harmadik dalnál könyörögtem volna egy kitartott hangért. a Tagtreen fémjelezte dalban jött is, aztán vissza a fűnyírómetalhoz. A hangzás is élvezhetetlen, mindenre folpack van húzva, sehol egy természetes, akusztikusan megszólaló hang. A basszusgitár pontosan és szigorúan leköveti a gitárokat. Így nehéz. Ennyi erővel lehetne ez egy indusztrial metal lemez is. A featured dalok tetszettek. A Goliath például jó felfrissülést hozott. Ott az is kiderült, hogy van basszusgitárosa a bandának. Sőt, az utolsóban hallani magában is a bőgőt - pocsékul szól. A jobb dalok a lemez második felén vannak, azokra azért bólogattam.

A hosszú kifutású akkordszerkezetek-láncok nagyon igényelt dolgok nálam, és az olyan részeknél, mint a Malediction Manor refrénje ezt meg is kapom. Mint általában, a melodikus részeknél untam magam kicsit. Már majdnem beírtam, hogy annak ellenére, hogy van énekesnő is, keveset énekel. Aztán látom ám a Metal Archivesen, hogy CSAK Ő. Pedig általában felismerem, ha csaj károg. Ez bizony becsapott. Szóval a Malediction Manornál még 9-re tartottam a cuccot, viszont a közepén beül egy kicsit... Még a Nefarious Enclave rombolt elég jót, aztán a végefelé visszatalálnak a jó formájukhoz, csak hogy a Transitiont említsem. Az bitang egy dal.

Atom unalmas doom metal, amin csak elaludni lehet... Legalább a My Dying Bride-ra jellemző kisterc-nagyterc bánat(gitár)hegedüléstől megkíméltek.

Értem én az ellenérzést a cuccal kapcsolatban, de elsiklunk a zenei értékek mellett. Azért bitangmód össze vannak itt rakva a hangnemek például az első dal 2:52-nél jövő igencsak meglepő fordulata. Az olyan fűszerek, mint az a chiptunes betétje, a The Royal Road úthengere. Mondjuk a lagzis refrén lerontja, de szerencsére rövid, utána jön a zúzda. Persze túl jól szól, szénné van producelve, de ha a hangokkal jól bánnak, engem nem zavar. Természetesen nem melódiákra gondolok, hanem az alapokra. A lagzis refrének húzzák le, de a dara részek rendben vannak.

Mindenben ellentétesnek érzem, mint a Slave One vagy a Retorsion. Az ég világon semmit nem mozdított meg bennem. A tízezredig hótt unalmas, semmitmondó death metal lemez.

Iskolapéldája annak, hogy egy lemez hangzása hogy tud egyszerre korszerű és fülbarát is lenni. Szellős, élő, és jóval dinamikusabb, mint a mai átlag, sterilitásnak meg halvány nyoma sincs. Zenei részről tetszik benne, hogy visszakanyarodtak a régebbi dolgaikhoz. A metronóm is ki lett hajítva, így kell ezt csinálni!!! A Honor Found in Decaynél eléggé leültek, kicsit tatásan nyomták. Ez elmúlt. Sanyi, engem nyom ez, érzek súlyt. Az ambient részek meg ideglelősek. Igazából azok segítik fel számomra a maximumra.

Amennyire nem szeretem a brutal death metalt annyira igen a grindcoret. Talán azért, mert ebben találom meg azt a zsigeri beleszarást és őserőt, ami sok death metalban nincs meg. Ez a hangzás, a hozzáállás és a pusztítás hitelessé teszi számomra, amit sok pózőr death metal banda nem tud elérni. Az én értelmezésemben death metal + punk + HC + sebesség = grindcore. Fasza cucc, a beleimet keresem.

Nocsak, valakik itt értenek a komplex death metal zenéhez, és a technikai villongások mellett van értékelhető tartalmi rész is. A Sulphur nagyon adja. Meg az Ash-covered Guru. Weide, tényleg állat benne a dob, és legfőképpen azért, mert nem csak a krumpliszórás megy. És még a modern hangzása is befogadható. Ilyenkor érzem azt, hogy talán mégsem a death metallal vagy velem van a baj, hanem a rengeteg középszer lemezzel, illetve a sztereotípiákat használó tehetségtelen zenészekkel.

Csak hogy ne tűnjön el az átlagom.

Teljesen céltalan hangjegytilitoli vidám vasárnap hangulattal, kizárólag derékszögű kanyarokat alkalmazva. A borító nagyon bejött, de számomra sajnos ez az egyetlen érdeme. Instrumentális (post???)rock zenéhez nem kell különösebb technikai tudás, fantázia és kreativitás annál inkább. Most azt a pár behörgést és narrációt nem számítva instrumentális... Ez itt lényegében egy próbatermi jammelés, semmi több. Olyan, amit egy bárban ultrahalkan kell nyomni, hogy nehogy valakit megzavarjon. Frost! A DS hasonlatodon jót röhögtem, de: NEM! :-D

Ez most azért különösen a lelkemnek való zene, mert bemutatja, hogy mi az a recept, ami számomra mindig működik attól függetlenül, hogy milyen műfajú zenét hallgatok. Lehet felőlem metal, rock, popzene, disco, szintipop, alter, ha azt csinálja benne a basszusgitár, amit a Blinded and Revealedben 4:28-tól a dal végéig, elernyednek a záróizmaim. Konkrétan átveszi a főszerepet. A prím hangszerek kitartott témákkal nyomják vagy csak minimális változtatással. Innentől kezdve ha a basszusgitár hangot vált, új hármas hangzat jön létre. Ez a négyhúros azon ereje, amit a csak melodiákra érzékeny fül nem érzékel vagy ha érzékeli is, nem hat rá. Rám nagyon, illetve ez a legjobban. A basszgitár a metalban a legkönnyebb hangszer. Technikailag. Ha viszont jól gondolkodik a kezelője, a legnagyobb hatalommá válik. Persze, hogy nincs fent semmi adat a tagokról a Metal Archivesen. Tudja valaki, ki itt a basszer? A vokál is mesteri. Meg az egész lemez megszólalása, ez a tökéletes black metal hangzás. Az utolsó, hosszú tételről meg nem is szólva... Kösz az ajánlónak!!!

A nyitó tétel nagyon tetszett aztán ezzel el lett lőve a puskapor. Változatos érdekes, sose tudni mikor mi jön, ilyen szempotból szórakoztató. A dob hangzás, és hogy a cintányérokat nem lehet hallani az valami katasztrófa. A szinti sem tetszik benne.A 6. 7. 11. dal tetszik még. Az 5. szám az nevetséges az ének miatt,alig bírtam végig hallgatni.

Elsőre nem igazán tetszett a lemez. A hangzás nagyon jó! Legfőképpen Gibson basszus játéka, és hangzása fogott meg, illetve Holt változatos szólói. Zene másabb, mint amit elvártam tőlük. Többszöri hallgatás után viszont kezdett tetszeni. Legjobban a 3.8.9. dal tetszik. A címadó dalt tartottam a leggyengébbnek, de koncerten nagyon megfogott, azóta tetszik!

Nagyon jól el talált arányok vannak, nem is tudnám besorolni műfajilag, mert itt minden megtalálható, legközelebb azért a black metálhoz áll. Kellően modern, érezni rajta az északi vonulatot, megtalálhatóak a horror elemek, a zúzda, a könnyed dallamok, szimfónikus témák. Nem igazán tudok ebbe belekötni! Nagy jövő előtt állnak szerintem, mert ez eladható zene!

Érdekes zene, egyedi hangulatú. Tetszik a hegedű játék benne. Jól is szólnak, de nincs átütő erejét az albumnak. Hiányzik egy igazán fogós dal róla. A legjobb dal az 5. amely egyperces hegedű játék zongora kísérettel.

A nyitó számnál megijedtem, mert tiszta klisé a dal, de utána nagyon jó számok jönnek! A második szám végén a felelgetős téma, a harmadik dal brutál gyors kezdése, zseniális gitárszólója igen csak meglepett! Mikor nagyon magasra megy az ének, az viszont már nem tetszik, persze kiváló énekteljesítmény, de nem az én világom. Az 5. dal eleje akár Metallica is lehetne. A 6. szám kezdése a Bal- Sagoth hangulatot hoz. Az utolsó szám elég komor a többihez képest, nekem ez tetszik legjobban!

Régóta nyomják a szombathelyi srácok a death metált, de csak idén sikerült kihozni a bemutatkozó anyagot. Elsőre lágynak éreztem a zenét, mert élőben sokkal brutálisabb, de aztán hozzászoktam, mert még nem hallottam a zenét ilyen tisztán. Nagyon fogós ütős számok, jó riffek vannak. A 3. dal elmenne, a régi zenekaromba a Zombie Holocaustba is. Jók a hangszerek arányai, meg az ének hang is! Ajánlom mindenkinek!

Sosem szerettem a zenekart, nekem túl lassú volt. Itt elég jó riffek vannak melyek nagyon tetszenek, de rendkívüli érzékük van hozzá,hogy lehet egy jó dalt elrontani, oda nem illő pszichedelikus részekkel.Azért az átlagnál jobb album, a hangzás is tetszik.

Tradicionális grindcore-t hallhatunk, a Repulsion emlék zenekartól. Volt olyan korszakom, mikor csak ezt a stílust hallgattam, így igencsak megdobogtatta a szívemet! Logo, és a bortító is a Repulsiont idézi. Kedvencem a dob hangzás, manapság már kevesen használják ezt! Jobbnál jobb dalokat tartalmaz, koncerten még nem voltam, de ezt mielőbb szeretném pótolni!

Franciáktól sok egyedi zenekar jön! Ultra brutál disszonáns death metál! Mégis jók az arányok, semmi sincs túlzásban rajta, mint a Rings of Saturn esetében. A disszonancia ellenére maradtak meg számok a fejemben, az első hallgatás után is! Egységesen jók a számok, de azért a 2.3.5. dalt azért kiemelném!

DS vonalon ritkán hallható ilyen jó zene! Jól szól, nem unalmas, jók a dallamok, amelyek idővel átmennek komorabb témákba! Külön tetszik a változatos hangszer használat. Tényleg élvezetes! A 2.3.5 dalok tetszenek legjobban!

Szeretem az instrumentális zenét! Jó megoldások vannak benne, igényes, minden szám tetszett! Gratulálok hozzá!

Ez nagyon brutál ez földbe döngölt, iszonyatos a hangzás, a négy dal után nem maradt hiányérzetem! A gyors tempó ellenére megvannak a finomságok a dalokban. A harmadik dal lassúsága miattunalmassá vált számomra, ha már lassú lehetett volna változatosabb. Az utolsó dal a hosszúsága ellenére is jó! Nekem a 2. dal a kedvencem!

Hossza ellenére kellemesen elszórakozatott, kellőképpen változatos lett az anyag; a szinti-vezérelt, Krakenhez írt soundtrack, Kjølsrud vendégszereplése, a két leveztő szám nyugisabb pillanatai mind-mind kellemes meglepetések voltak. De jajj, a szövegek... nagyon bugyuták. :(

Annyira le tud fárasztani ez a műfaj, hogy borzasztó. Nem volt egy rövid album, de esküszöm, legalább 2-3 órásnak érződött. Már majdnem bedobtam a sablon thrash szövegemet, de eszembe jutott, hogy februárban volt beajánlva a Kreator új lemeze is, úgyhogy gondoltam összevetem azzal. Az Exodus sokkal direktebb és arcbamászósabb, karcosabb és dühösebb, de jóval egyhangúbb is. Viszont a vokál itt színesebbnek érződött, ellenben a számhosszak elcsapták ezt a fajta "változatosságot", amit értékelni tudtam volna. Végeredményben megkapja ugyanazt a pontszámot, mint a Kreator, de legalább volt összehasonlítási alapom. A borító amúgy fasza!

Első hallgatáskor rögtön beugrott a svéd Zornheym, őket anno még én ajánlottam, bár nem arattak osztatlan sikert, ahogy emlékszem. Hasonló koncepciót vélek feldezedni mindkét bandában; jelentős szimfo elemek, megkapó és könnyen a fülben ragadó témák, illetve kissé maníros és teátrális előadásmód. Ez utóbbi esetében mondjuk néha eléggé elszaladt a ló a dánokkal, a Hymns of the Memoir átvezető ilyen téren túl van tolva. Viszont az énekeshölgy orgánumából annyi eneriga, lendület és feszültség sugároz, hogy az egyenesen megkapó, ráadásul nagyon passzol az album jelleméhez. Én bírom ezt a fajta megközelítést, őket nem is ismertem, úgyhogy köszi az ajánlást!

Megannyi ötlet és fondorlat rejlik az albumban, az agyamat eldobtam az első hallgatáskor. Mindemellett olyan tömény atmoszférával van nyakonöntve az egész, hogy az ember nem bír levegő után kapkodni... és mindezek tetejében mondom még azt is, hogy szerintem jóval befogadhatóbb és könnyebben "megfejthetőbb", mint sok hasonszőrű társa. A dobjáték meg már csak hab a tortán; persze mondom én ezt laikusként, de majd egy dobolásban jártas zenész szakértői szemmel is kielemzi (Naga, megidézlek!). Én mindenestre csak hegyeztem a fülem, miközben koppant az állam a padlón. Hiába, ha sötét anyagokról van szó, a franciák érzik, mitől is tud működni igazán.