Egy nap híján pontosan egy évvel a legutóbbi albuma után újabb anyaggal érkezik a Moonlight Haze. Négy nagylemez után pedig most először próbálják ki magukat a szűkebb mozgásteret kínáló EP-k világában. Chiara Tricarico és Giulio Capone együttese határozottan üde benyomást kelt bennem minden alkalommal amikor hallgatom. Számomra valahogy sikeresen emelkednek ki a klisévé vált, női frontemberű szimfonikus power metal együttesek közül, köszönhetően annak, hogy képesek a tempó és az ének finomságával egy kifejezett lágy hangzásvilág kialakítására. Ezen esszé témájául szolgáló Interstellar Madnessre ez mondjuk pont nem lesz igaz. Itt ugyanis egy rövidnek érződő, ámde velős és tartalmas huszonkét percet tölthetünk el az olasz zenekar elképzelt birodalmában.
A Moonlight Legion, a We Are Fire és a Shine kifejezetten jó számok lettek. A műfajra jellemző erőteljes és énekelhető refrének, az egyszerű és komfortos dallamok és a könnyed szórakozást kínáló filmszerű hangzás mind a tökéletességig lettek csiszolva ezekben a dalokban. Iskolapélda, állatorvosi ló, etalon és így tovább. Sok szóval lehetne őket illetni. A power metal nagykönyvében biztosan a szebb oldalakra fog kerülni a Moonlight Haze ezen tizenegy perce. A nagyszerűségük ellenére azonban egy problémám mégis van az első négy számmal: nagyon rövidek. Egy esetben haladják csak meg a három percet. Itt most nehéz eldöntenem, hogy volt-e szándék arra, hogy ezekből a szerzeményekből teljes mértékben kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket, vagy pusztán az a sors lett nekik szánva, hogy fillerként díszőrséget álljanak az albumnak is nevet adó végső felvonás előtt.
A főfogás egyértelműen az utolsó szám, az Interstellar Madness, ami egy fokkal már összetettebb mulatság. Erőteljesebben jelen vannak a szimfónikus elemek és a teátrális előadásmód, mondhatni, „műfajhűbb” a többi számhoz képest. Mindezek mellett hosszabb és zeneileg is komplexebb, a cím pedig remekül tükrözi a dal őskáoszra hajazó hangulatát. Egyértelműen ez a lemez legjobb trackje és csúcspontja is egyben.
Annak ellenére is, hogy (szerintem) a Moonlight Haze egy számba rakott komolyabb erőfeszítést, így is valószínűleg a diszkográfiájuk legerősebb megjelenését sikerült produkálniuk. Ez persze nem a többi albumot degradálja. Sőt!
A sokéves tapasztalatnak köszönhetően a Moonlight Haze vérprofin kivitelezte ezt az mini-albumot. De ami még fontosabb, az az, hogy az Interstellar Madnessben még mindig van szív, ami hűen képviseli azt a varázslatot ami téren és időn át elrepít egy sarló alakú holddal tarkított csillagos éjszakába, ahol az idők végezetéig tündérmesék visszhangja szól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
