Fief
VII

(Out Of Season • 2026)

Morcos

2026. augusztus 30.

0

Pontszám

9

A Fief egy több mint tíz éve aktív medieval ambient projekt (a dungeon synth műfaj egyik irányzata), egyben a stílus egyik legismertebb előadója. A medieval ambient zene célja egészen magától értetődő: a középkor hangulatát, megragadni a hallgató fantáziáját és visszarepíteni egy másik korba, egy egészen más világába. A VII természetesen a projekt hetedik nagylemeze, és véleményem szerint egy jelentős zenei mérföldkő is egyben.

Már kezdetben volt a Fief zenéjének egy egyedi bája, sőt, varázslatos atmoszférája. Ez leginkább a zene sajátos dallamvilágban nyilvánult meg (például rengeteg középkori és reneszánsz dal volt jellemző), és ahogy ezek egyre “finomodtak” (több hangszer, elvontabb témák, stb.), s erre az alapba fokozatosan épültek egyéb atmoszférikus elemek is. Ennek a folyamatnak a legutóbbi állomása a VII lemez.

A szóban forgó korongnak egyik legnagyobb bravúrja, hogy egyszerűsége ellenére (2-3 hangszernél egyszerre több sosem szerepel) ez egy rendkívül diverz alkotás. Az albumon a szokásos pengetős hangszerek mellett hallani csengőket, fúvósokat, itt-ott kórusokat (hmm, csak nem a DIM hatása?) és alkalmanként különféle szintetizátorokat is (itt megjegyezném: tudomásom szerint a Fief zenéjében szereplő hangszerek mind mesterségesek, azaz szintetizátorokon szólalnak meg). És ami a VII esetében az igazán nagy csavar a korábbi Fief lemezekkel szemben: fontos szerepet kaptak hangminták (angolul: sound samples)! Ez rögtön az album legelső tételében (Pastourelle) már nyilvánvaló, ahol egy birkanyáj csendes bégetése és a pásztorbot csengőjének csilingelése köszönti a hallgatót… egyszerű, de nagyszerű: ahogy megszólalnak a bársonyos dallamok, az ember már szinte azon kapja magát, hogy fejben már egy napsütötte völgyben sétál a pásztorok között egy másik korban. Hasonlóképp elragadó az album egyik legatmoszférikusabb dala, a Meet Me When Turrets Notch the Setting Sun (egyben személyes kedvencem), amiben az éteri, egészen drone ambient-szerű dallamokat kíséri egy kocsi halk nyikorgása az úton (sőt, még a kocsis fütyülése is egyszer hallatszik); és ebből a képből gyönyörűen bontakozik ki egy egész utazás a fülünk hallatára, ahogy a táj változásait a zene metamorfózisa festi a lelki szemeink elé!

Egyesével is végignézhetném az album minden egyes dalát sok hasonló fantasztikus képként, de meghagynám a felfedezés őszinte élményét minden kalandornak. De ezek a fentebb említett példák remekül illusztrálták, hogy mennyire magával ragadó és édesen “nosztalgikus” légkör járja át a VII lemezt. Egy igazi eszképista remekművel van dolgunk, amire szerintem később is úgy tekinthetünk majd vissza, mint a középkor álmodozó világának egyik legvividebb, legteljesebb zenei megtestesülésére.