Nem is annyira érthetetlen vonzódásom az osztrák és a német black metal szcéna iránt nem ma kezdődött. Az újhullámos – csúnya szóval élve – trend első lovagjai jó 10-15 éve jöttek először szembe velem, talán a Harakiri For The Sky és a Karg személyében. Őket olyan zenekarok követték a felfedezés történeti vonalán, mint az Ellende, a Heretoir, a Waldgeflüster, a Perchta, az Antrisch vagy éppen az Anomalie – és igen, a Firtan is. Azon kívül, hogy mind németül ordibálnak, valami közös még volt bennük: mindannyian modern köntösbe öltöztetve ápolják a black metal ősi hagyományait.
A német extrém metal színtér az elmúlt évtizedben számtalan formációt termelt ki, de talán kevesen rendelkeztek azzal a szorgalommal, amivel a Firtan. A menetrendszerűen, kétévente piacra dobált albumok hamar közönséget találtak maguknak, melyre a zenekar kiváló érzékkel reagált, és vált a germán black színtér egyik legaktívabban turnézó és koncertező csapatává.
A nagy áttörést talán a 2022-es Marter albumukkal érték el, amelyet a szintén elég jó értékeléseket és nemzetközi figyelmet generáló, 2024-es Ethos követett. Ezek a lemezek a felvonultatott ősi hangzás, a progresszív megközelítés és a hegedűvel átszőtt melankólia mesteri ötvözetévé váltak, így emelve őket a kortárs – helyenként pagan – black metal élvonalába. Sok más kiváló zenekar mellett az AOP Records így hát őket is keblére ölelte, majd megjelentette 5. nagylemezüket, a napokban érkezett Helios-t. Akarva vagy akaratlanul, de a zenekar és vele a készülő lemez is nagy próbatétel elé állította magát ezzel. A kérdés az volt, hogy a Firtan képes-e megtartani felfelé ívelő pályáját és megugrani korábbi albumait.
A feladat teljesítése úgy gondolom, maradéktalanul sikerült is. A Helios nemcsak továbbgondolása lett az Ethos lemeznek, hanem kétségkívül meg is ugrotta azt. A lemez felvételei és keverése ezúttal is a Klangschmiede Studio E falai között zajlottak Markus Stock iránymutatása mellett, aki nagyon eltalálta a súlyos témák és az akusztikus elemek közötti organikus egyensúlyt. A végeredmény egy hihetetlen erőt sugárzó, mégis dinamikus, a black alműfajainak ilyen-olyan elemeit tökéletes harmóniában felvonultató album lett.
Kezdjük is a már Firtan-védjegynek számító hegedűvel, amelyet Klara Bachmair szólaltat meg. A Firtan esetében a hegedű nem csupán háttérbeli teszetosza, vagy színpadi giccs: esetünkben valódi, sokszor a központi melódiát húzó szerephez jut. A zenekar egyébként ismételten jól ráérzett arra, hogy ezzel kitűnhet a sokaságból; a hegedűt és Klarát nemcsak a zenekari fotókon és a színpadon helyezték előtérbe, hanem a lemezen is több szóhoz jutott. Olyannyira, hogy hegedűsünk immáron nemcsak (elképesztő) játékával, de énekhangjával is hozzájárult a lemez egészéhez. A Phillip Thienger és Christian Strobel által megálmodott gitártémák pedig sajátos egyveleget alkotnak a vonós hangszerrel. Az olykor már-már progresszív black metal jegyeit hordozó riffek sorozata a David Kempf által nyújtott precíziós dobtémákkal kiegészülve tényleg összetéveszthetetlenné teszi a hangzást.
A lemez a Himsa bajlós akusztikus felvezetésével indítva egyből átadja a helyét a Kalikas Tongue aprításának, melyhez egy szelídebb videóklip is készült. Kali egyébként a hindu hitvilág egyik istennője, akihez a Kali-juga, azaz a négy hindu világkorszak utolsó, legsötétebb fejezete köthető. Az albumot tovább forgatva olyan nagyszerű szerzeményeket találunk, mint az Ambrosia, a Solis Currus, a lassan felépülő szörnyeteg Ascension, vagy a Wide Open Eye darálója. A címadó Helios pedig egy igazi erőhimnusz lett: egy totális lázadás a külső és belső dogmák állította határok ellen. A The Form Revealed által kapunk még az arcunkba egy thrashesebb vonalat, a Revealing Prana és a Shadows of a Dawn Unborn keretében pedig elszállós átvezetőket. Na és persze ott van még az album másik csúcspontja, a maratoni hosszúságú The Hierophant Way. Mindezt pedig megfejelik egy, a Firtan szájíze szerint átírt Man of Iron Bathory-feldolgozással.
Az albumot először végighallgatva két gondolat maradt meg bennem: egyrészt, hogy indítsuk el újra, másrészt, hogy ez a lemez biztosan ott lesz az idei személyes kedvenceim között. A Firtan kétségkívül képes volt nemcsak megőrizni, de építeni is az egyébként kicsit sem derült és egyszerű világát. Pár éve kiválóan lovagolták meg az Ethos album köré épült „hype-ot”, és mentették át az az adta lendületet az új lemezre. A Firtan októberben lemezbemutató turnéra is indul, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy a zenekar tovább folytathassa dicsőséges menetelését. Egyedül a magyar határ szaggathatja a hazai rajongók kedvét, ugyanis egy belföldi fellépésre még várnunk kell.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
