Meliah Rage
The Deep and Dreamless Sleep
Az amerikai power metált játszó Meliah Rage, immáron hetedik albumával hozakodott elő. Az 1988 óta létező zenekar előző lemezéről a Barely Human-ről hallottam pár számot, azok még tetszettek is, de azokon kívül teljesen elkerült a csapat. Ha nagyon szőrös szívű lennék, akkor azt mondanám szerencsére.
8 nóta 36 percben, mondhatni tökéletes elosztás, ebből még jó is kisülhetett volna, de nem így lett. Többször próbálkoztam a lemezzel, úgy gondoltam, hogy bennem van a hiba, s csak én nem tudom elcsípni a hangulatát, de csak-csak nem sikerült, aztán feladtam.
Nem hiszem el, hogy egy banda, ami már ’88 óta nyomul, össze tud hozni egy ennyire gyenge albumot. Pedig mégis igaz.A lemez végig egysíkú, majdhogynem unalomba fullad. Százszor hallott gitárriffek, jellegtelen énekdallamok, rémes szavakat köpködő refrének, dallamtalan, egyetlen érdekes momentumot sem tartalmazó gitárszólók. Az egyetlen mentőöv az utolsó előtti szám a Last of the Wanted. Ebben jók a dallamok, jó a refrén, még ötletek is vannak, sőt Paul Souza még énekel is benne, nem úgy a lemez többi részén, ahol nagyrészt csak mondja, szavalja a szöveget. A zenészekkel amúgy alapvetően nem lenne baj, ha egy kis fantázia is szorult volna szegényekbe.
A többi dalról inkább nem is írok semmit. Nem akarom bántani a magyar fanokat, ha esetleg vannak. Bár ahogy néztem a szerencsére a turné elkerüli Magyarországot.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.