pozvakowski.
Microtron
A 2000-ben alakult győri instrumentális formáció nem metal zenét játszik. Inkább
psychedelic/noise/industrial hatású rock zenének nevezném.
A csapat (dm – gitár, samples/ sbstyn – basszusgitár/ zsmbr – dobok) teljesértékű
tagja a koncerteken aktívan közreműködő SzerediCs, aki az analóg vetítőket kezeli.
És ez az, amit jelenleg csak elképzelni tudok, mert hogy ezt látni kellene, arra
az albumon hallható dalok után már biztos vagyok.
A „Jasa” apránként adagolva minden részletet nyitja az albumot és a mit sem sejtő
hallgató valami kellemes, nyugodt, elszállós muzsikára számít, amikor amolyan
Type O Negative-os megoldással bedörren a gitár. Nem a hangzás TON-os, nem, a
megoldás és a dallamvezetés hasonlít. Semmilyen tekintetben nem hasonlítható a
két zenekar egymáshoz, csak fémzenéhez szokott füleim ezt a hasonlóságot vélték
felfedezni.
A második dal a „Tjn” a maga futurisztikus kezdése után egy King Crimson-szerű
robbantással teljesen meggyőzött arról, hogy itt valami egészen különleges készült.
Nincsenek kimondott dallamok, csak egy vezérfonal, amin végigvezetnek.
Majd egy hirtelen lehalkulás/leállás után máris a „Tester”-t hallhatjuk, ami hoz
egy olyan csodaszép gitárhangzást/gitártémát, ami azonnal magával ragad, felszabadulttá
tesz és csak élvezem, ahogy hullámzik, ahogy úszok a zenével. A The Gathering
jut néha eszembe és akár hozzá is képzelhetem Anneke csodálatos hangját.
A „Track7” ismét a psychedelic rock hatásokat mutatja, megbolondítva egy kis
modern samplerezéssel, apró zajokkal, mégis egy egészet alkotva. Egy pillanat
előadása hangszerekkel.
Az ezt követő „Bifocal” is valami hasonló élményt nyújtana, ha nem komponáltak
volna bele valami eszméletlen free-jazz/metal keveréket! Őrületes hangorgia
kerekedik a végére, ami egyszerre felrázó és megnyugtató. A dobjátékot itt külön
ki kell emeljem, katartikus élményt nyújt számomra minden egyes hallgatása.
A lemezt záró „Slalom” majd 10 percesre sikeredett, és megintcsak Anneke
hangját akarom hallani, ismét elmerülök a zene szépségében és összhangjában, amikor
megerőszakolják a hallójárataimat valami zajjal, ami mégis ideillik, amiből
mégis zene kerekedik. Hallani az ujjak surlódását a gitárhúrokon, a torzulást
a hangszórókban és hirtelen elmúlik minden, hátrahagyva engem a gondolataimmal,
az érzéseimmel, egy jókora függőséggel, mert újra és újra elindítom a lemezt,
hogy átéljem, hogy megértsem, hogy érezzem mindazt, amit csak ez a zene adhat.
És a már említett koncert-hangulatra is kíváncsi vagyok, nagyon szeretném látni
a srácok megoldásait, vajon Ők is úgy képzelik-e el a a képi megjelenítést, ahogy én?
Mert a hivatalos honlapon megtekinthető video- és képösszeállítás nem adhatja
vissza egy koncert igazi hangulatát, csak sugallhat valamit belőle. Remélem
előbb-utóbb kiderül, addig is itt a hanghordozó és álmodok, képzelek, utazok tovább vele.
Köszönet az élményért!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.