És tovább megyek: nem csak a katona dolga nehéz, hanem a Queensryche zenekaré is.
Hiszen ez a banda nem csak különös nevével írta be magát a „metal nagykönyvébe”, hanem egy bizonyos Operation: Mindcrime című albummal is, amit sok zenekritikus, és zenerajongó minden idők egyik legfontosabb metal lemezének tart.
És ahogy az oly gyakran lenni szokott, ha egy banda alapművet tesz le az asztalra, a rajongók egy része minden új lemez megjelenésekor azt várja, hogy az új album olyan legyen, mint az alapmű.
Persze a rajongók ezen irányú óhajai csak a legritkább esetekben szoktak teljesülni.
Ahogy a Queensryche esetében sem teljesültek.
A Mindrcrime óta kiadott lemezeik egytől-egyig minőségi zenét rejtenek, de a kezdeti idők progos rock/metalját fölváltotta egy grunge hatásokat is felvonultató, jobbára csak kortalan rockzeneként aposztrofálható stílus.
Aztán az előző lemez, az Operation: Mindcrime 2. érthető okokból újra egy keményebb, metalosabb Queensryche-ot mutatott.
Én mindenesetre kíváncsian vártam, hogy merre lép tovább a Geoff Tate által vezetett zenekar.
Előzetesen már tudni lehetett, hogy ezúttal is koncept album készül, amely a katonaság témakörét fogja körüljárni.
És valóban,Geoff édesapjával és további veteránokkal készített interjúkat, melyek alapján megszületett az American Soldier című új Queensryche lemez.
Hogy milyen is lett?
Lássuk!
Már az első dal a Sliver felvonultat mindent amitől a ’ryche-ot szeretni lehet!
Fogós riffek és nagyszerű, szinte fütyülhető szóló by Michael Wilton, Eddie Jackson lüktető basszusa, Scott Rockenfield kifinomult dobolása, és Geoff Tate megadallamai.
És persze az a megmagyarázhatatlan mágikus hangulat, amit az ember csakis a Queensryche hallgatása közben érez!
Aztán jön az Unafraid, aminek csak pár soros a szövege, de a folyamatos narráció (mintha valami interjú foszlányai lennének) és az alatta zúzó modern hangvételű riff (a la kései Fates Warning) egy vészjósló hangvételű nótát eredményez!
A Hundred Mile Stare-ből megtudhatjuk, hogy miért tartják sokan Geoff Tate-et a világ legjobb metal torkának!
Majd következik a lemez „mesterhármasa”.
Az At 30,000 Thousand Ft Scott dala, az tuti!
Ahogy a cinekkel játszik az tanítani való, aztán az utolsó másfél percben rendesen elereszti magát, már-már egy kisebb dobszólót produkál!
Aztán alattomosan bekúszik a lemez legsúlyosabb dala, a Dead Man’s Words.
Kimért, lassan, hipnotikusan örvénylő riffjével, Geoff hihetetlen elnyújtott dallamaival, valami hátborzongató a hangulata, amire még rátesz egy lapáttal a szaxofonszóló és a lövések, kiáltások zaja!
A Killerben már megint olyat énekel Geoff, hogy egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy a fenébe tud kitalálni ilyen dallamokat. És nem csak a szóló munkája nagyszerű, de a vokál témák is jóval túlmutatnak egy átlag rock produkción!
A többi nóta elemzésétől eltekintenék, talán még az utolsó előtti Home Again címűt emelném ki, amihez fogható megható, gyönyörű dalokat anno a Pink Floyd szerzett.
Ez egy duett, amit Geoff egy 10 év körüli kissráccal ad elő, és egy háborúban lévő apa és kisfia levelezésének lehetünk fültanúi.
Lehet, hogy túl szentimentális vagyok de ez a dal olyan hatással van rám, mint a Forrest Gump 1-2 jelenete, azaz szinte könnyekig meghatódom bármennyiszer meghallgatom.
Egyszerűen szívszorító!
A szövegeket nem szeretném ecsetelni, ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el őket!
Előzetesen csak annyit mondok, hogy számomra az American Soldier az a zenében, ami Clint Eastwood Iwo Jima történetei (Levelek Iwo Jimáról, A Dicsőség Zászlaja) a filmművészetben.
Egy őszinte, örökérvényű, kortalan alkotás, ami szerintem egyértelműen a magaskultúra műremeke, nem pedig a tömegkultúra silány tucatterméke!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.