Az Electrum Production kiadó látszólag kemény fába vágta a fejszéjét, mikor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a lengyel progresszív színtér fiatal bandái közül az igazi gyöngyszemeket fedezze fel, biztosítson számukra lehetőséget.
Aztán a Qube és a Mr. Gil lemezeit megismerve kezdtem úgy érezni, hogy nem is olyan kemény az a bizonyos fa. Vagy a fejsze nagyon éles…
Az Acute Mind debütje tovább erősíti bennem azt az érzést, hogy hihetetlen potenciál rejlik a feltörekvő prog. zenekarokban is!
Szerintem már a banda neve is telitalálat, lévén az „acute” szó a ravasz, éles jelentéssel is bír. Márpedig a progresszív zenékkel kapcsolatban él a köztudatban egy olyan sztereotípia miszerint a progresszív rock/metal egy ilyen agyas, ravasz műfaj.
Hovatovább, befogadásához nem árt az éles elme.
Sajnos több zenekarnál ez az attitűd az öncélúan technikás/virtuóz hangszeres játékban, témahalmozásban jelenik meg, a dalok rovására. Ezért sok rock/metal rajongó fenntartásokkal közelít a műfaj felé. Na őket gyorsan szeretném megnyugtatni! Ugyanis az Acute Mind egy mindössze 41 perces lemezt tett le az asztalra, amelynél DALközpontúbb prog. zenét már rég hallottam!
Persze ahogy elindul a lemez egyből nyilvánvalóvá válik, hogy milyen műfajban alkot a 6 tagú banda.
A Grief and Pain harci zajokkal kúszik be a hallójáratokba és a szöveg is a háború (emberek közti és emberek lelkében dúló) témáját járja körül, szerencsére minden szájbarágást, „majdénmostjólmegmondom” mentalitást nélkülözve. A dal felépítése nagyon okos, a hangszerek nagyon arányosan szólnak, szinte lélegzik a produkció! Marek Majewski egy igazi prog-torok, az effektezett verzéi is hatásosak, de a Rush-t idéző refrén a heveny libabőr kategória! A billentyűs hölgy Dorota nagyon sokat tesz hozzá a zenéhez, néhol Jordan Rudesst idéző modern zajokat, hangzásokat csihol ki a szintiből, máshol meg klasszikus zongorázást mutat be.
Több dalnál is úgy éreztem, hogy valószínűleg a tagok számára nem teljesen ismeretlen a magyar progresszív szcéna sem. A Garden refrénje pl. az Age of Nemesis egyik dalára emlékeztet, az instrumentális Faces-ben meg Da Capo-s megoldások vannak.
A klipesített Misery a lemez legkevésbé progos nótája, de jól mutatja, hogy mennyire dalokban gondolkodnak a lengyel fiatalok.
Ilyen nagyszerű alkotások születhetnek, ha egy banda úgy gondolkodik (nagyon helyesen!), hogy a minőség fontosabb, mint a mennyiség!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.