Az Eilera zenekart 2003-ban alapította Aulérie PotinSuau dalszerző, gitáros kisasszony, aki azelőtt a Chrysalis nevű death metal bandában ténykedett és Loic Tézénas gitáros. Ő a Kalisia névre hallgató progresszív metal alakulatból lépett ki.
Mivel az új formáció az énekesnő hangjára épült, így lett a nevük Eilera.
Egy demó és egy EP után 2007-ben jelent meg Fusion című albumuk, amelyről a ’forgács hasábjain is olvashattok. Annak a lemeznek a címe utal arra, hogy különböző stílusok összemixelésével próbálkoznak a franciák, több-kevesebb sikerrel.
A 2010-es esztendő a Darker Chapter…and Stars ciklusról szólt.
Ez két lemezt jelent, melynek címe csak annyiban különbözik egymástól, hogy az egyik után a Part 1., míg a másiké után a Part 2. van odabiggyesztve.
Na ezen utóbbiról fogok most nyilatkozni.
Mielőtt rátérnék a dalokra el kell mondjam azt a meglátásomat, miszerint teljesen fölöslegesnek tartom, hogy két részre bontották a dalokat, ugyanis simán ki lehetett volna adni egyetlen, 45-50 perces lemezként az egészet. Így viszont kapunk két 23-24 perc körüli lemezt, melyek bár nem szervesen, de azért kapcsolódnak egymáshoz.
A csapat stílusa nem sokat változott a debüthöz képest, most is alapvetően celtic rock/metal a játék neve. Talán annyi különbséget érzek a két lemez dalai között, hogy a Part 1-en vannak a folkosabb nóták.
Azért kíváncsi vagyok, hogy a többi médium is úgy járt-e, mint mi, azaz csak a második lemezt kapta-e meg promóként…
Persze jól kitoltam velük, mert beszereztem az első részt is a miheztartás végett, de mivel nem az a kritika tárgy, így rá is térek a Part 2-re!:P
Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy amit itt 24 percen keresztül elővezetnek az egy elég igényes, gitárokkal megtámogatott celtic pop zene.
Aulérie hangja rokonságot mutat Anneke-jével (csak kevésbé zseniálisak a dallamai) és Björk neve is beugrott itt-ott. A legnagyobb gondom az, hogy nem érzem elég fogósnak az énekdallamokat. Üdítő kivétel a Rob My Soul, aminek a refrénje telitalálat, és hatalmas slágerpotenciál rejlik a dalban! Bár a gitár riffelget becsülettel minden nótában, vannak jó kis szólók is, a dalszerkezetek meg a felszínesség mégis popos jelleget kölcsönöz a produkciónak.
Mondjuk az igényesség vitathatatlan, az egyediség már nem annyira.
Alapvetően egy szórakoztató, de minden mélységet, magasságot nélkülöző lemezt tettek le az asztalra, ami simán bejöhet a mainstream énekesnős rock bandák híveinek, de kikapcsolódásként a keményvonalas metalfejek is alkalmazhatják, orvosuk, gyógyszerészük véleményének kikérése nélkül!:D
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.