Elég csak egy pillantást vetni a lemezborítóra, a lemezcímre és még ha arra is rájövünk, hogy a J.D. egy, a rockzenészek körében is igen népszerű whisky márka monogramja, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy a J.D. Overdrive egy amcsi banda.
Ha egy pár másodpercre belehallgatunk eme lemezbe, akkor akár mérget is vennénk rá.
És itt jön a képbe a „látszat néha csal” mondás, ugyanis a srácok majdnem olyan távol élnek Amerikától, mint mi, lévén lengyelek…
Mondjuk hál istennek az ominózus szólás-mondás a borító/belbecs viszonyra is érvényes!
Ugyanis nem csodálkoznék rajta, hogy aki rápillant erre a whiskysüveget szorongató androgün figurára, annak a kedve is elmegy a további ismerkedéstől!
Ráadásul a bookletben is megcsodálhatjuk ezt az „elöl deszka, hátul léc” alakot, amint különböző pózokban tetszeleg…
De ha túltesszük magunkat eme megrázkódtatáson, és megnyomjuk a play gombot, akkor nagyon kellemeset fogunk csalódni!
Egy rövid Zippo-kattanásos, jégkoccanós, whiskyöntős intro után a húrokba csapnak lengyel testvéreink!
A Ballbreaker tényleg jó kis tökönrúgós southern rock/metal, a la COC, Down.
Stempel zsíros riffjeivel, fílinges szólójával, Susel férfias orgánumával, ami annyira amcsi, hogy csak na!
Megvan benne Anselmo, Hetfield, Sully Erna és az ordítástól a nagyon fogós dallamokig mindent tud a csóka!
A dalok nagy része a súlyos középtempóra épít, de mégsem egy kaptafára készültek!
Jó példa a változatosságra a No Man’s Land, melyben a szaggatott riffelést Jooras törzsi jellegű dobolása és Peo gyomrozó basszusa egészíti ki, a hab a tortán pedig az utolsó 15 másodperc tempóváltása, egy gyors, Pantera-ízű zúzda képében.
Az átlag 3-4 perces dalok közé azért bekerült két hosszabb, epikusabb nóta is, amik szintén nagyon rendben vannak! A Demonize gyakorlatilag egy két és fél perces gitárszólóval ér véget, ezzel is sejtetve, hogy a banda tagjai a klasszikus, jammelős módszerrel szerzik dalaikat. Hendrix Purple Haze-ét viszont lerövidítették és jól bekeményítették!
Természetesen akusztikus, merengős dal nélkül nincs valamirevaló southern lemez, úgyhogy a végére ezt is megkapjuk az Into the Same River képében.
De nem lehet okunk panaszra, ugyanis egy kellemes levezetése ez ennek a baromi hangulatos, füstös, poros, mágikus háromnegyed órának.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.