Bár rég túlvagyunk már a rock/metal sokak által „fénykorának” tartott időszakán, mikor is a bandák évente jelentkeztek új lemezzel, azért manapság is elmondható, hogy a legtöbb zenekar átlagosan 2-3 évente dobja piacra az éppen aktuális albumát.
Persze vannak akik 5-6 éves periódusokban gondolkodnak (pl. Tool, Metallica), azért az, hogy 12 esztendő teljen el egy csapat első és második lemezének megjelenése között, elég extrém dolognak számít.
Pedig a brit Ebonylake-kel pontosan ez történt.
De ha már az extrém jelző szóba került, azt az elején leszögezem, hogy nem csak az eltelt hosszú időszakot illethetjük vele, hanem a srácok zenéjét is!
A bandát az Ophelius és Mass művészneveken futó urak alkotják és már az 1997-ben elkészített As Ghosts We Dance In Thrashing Seas című demójukkal felkeltették az avantgárd zenék híveinek érdeklődését.
1999-ben meg is jelent az első nagylemez, On the Eve of the Grimly Inventive címmel.
Aztán…
Aztán 12 év csöndbe burkolózás következett, mígnem hőseink útjai újból keresztezték egymást és úgy döntöttek, hogy itt az ideje a második lemez elkészítésének.
Úgyhogy az extrém avantgárd metal kedvelői örülhetnek, hisz hamarosan (október 29-én) a boltok polcain fog figyelni az új Ebonylake opusz!
Azért előre szólok, hogy az In Swathes of Brooding Light nem egy könnyű hallgatnivaló!
A promólapon ez áll stílus-meghatározásként: „no easy listening black metal”.
Ugye az easy listening-ről már hallott mindenki.
Szóval képzelje el az ellenkezőjét és szorozza meg úgy 100-zal!
Na ennyire nehéz anyag az új Ebonylake!
Nem elég, hogy baromi hosszúak a számcímek, (igen nem véletlenül írtam számot dal helyett, ugyanis ezek a szerzemények nem igazán nevezhetőek daloknak) de gyakorlatilag semmi fogódzót, kapaszkodót nem találunk a zenében.
Sőt, a zeneiség is igen érdekes formában van jelen, inkább zaj, káosz hatását kelti az összes kompozíció.
Legalábbis az első pár hallgatás alkalmával mindenképp.
Aztán tisztulni kezd a kép, de szerintem ha hónapokig, évekig emészteném, akkor se lenne patyolat tiszta…
Viszont hangulati szempontból ezúttal is nagyon erőset alkottak, az olyan, eddig rájuk biggyesztett jelzők, mint szürrealista, rémisztő/horrorisztikus, dekadens most még hatványozottabban igazak!
Iszonyat sűrű, kattant „dalokkal” operálnak: monoton, delejező gitártémák, tömény, összevisszának tűnő dobolás, narráció, kántálás, torzított ének teremti meg a sötét, rémisztő atmoszférát, amit a klasszikus vonós, fúvós, billentyűs hangszínek teljesítenek ki.
Egyes momentumok, zenei betétek kiválóan festenének alá egy-egy horror, vagy művészfilmet!
Maga az új album 6 dalt tartalmaz, nagyjából 33 percben.
Viszont bónuszként hozzácsapták az 1997-es eddig kiadatlan demójukat is, úgyhogy a kiadvány játékideje azzal a 4, strukturáltabb, könnyebben emészthető nótával túllépi a 60 percet.
Kontrasztként is kiválóak azok a szerzemények, hisz fényükben az új album egy kaotikus, kakofonikus agymenésnek tűnhet.
Úgyhogy nyugodt szívvel csakis a rutinosabb, „edzettebb”, az extrém és avantgárd zenékben járatos arcoknak merem ajánlani az Ebonylake visszatérő albumát.
De még ők is csak óvatosan közelítsenek felé, mert nagyon kemény dió!
Egy kis ízelítő gyanánt íme az első nagylemez egyik dala, ami már a demón is szerepelt csak ott 2 perccel hosszabb formában:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.