A német Subsignal új lemeze is az a fajta, aminek első pár másodperce alapján azt mondtam magamban, hogy „na, ez valószínűleg tetszeni fog!”.
És igazam is lett!
Naná, hogy prog. rock a játék neve, ami azért elég gyakran bemetalosodik.
Ez a srácok második albuma és ez alapján biztos, hogy be fogom szerezni a debütöt is, mert a Touchstones nagyon rendben van!
A kezdő Feeding Utopia egy elektronikával színesített, lüktető, egyszerre klasszikus és modern hangzású nóta, fogós énekdallamokkal, többszólamú vokállal és egy erőteljes hangulati töltéssel.
Arno Menses hangja kellemes, és változatosan is használja, bár a kiejtésén azért érezni német származását. Bizonyos szavakat tökre úgy ejt ki, mint a Scorpions pacsirta, Klaus Meine…
Azért zeneileg nem igazán találunk „Skorpiós” párhuzamot, agyas, technikás, de nem öncélú hangszeres játékot annál többet, amire az Echoes In Eternity egy jó példa, ugyanis egy metalos riffel indít, ami aztán akusztikus gitáros vadulással váltakozik, közben a dobos jól megdolgozza a tamokat és még a stoner bandákra jellemző „kolompolás” is megjelenik.
Roel van Helden dobjátéka egyébként kiemelkedő, de a többi zenész sem szégyenkezhet, hisz Markus Steffen (gitár), David Bertok (billentyűk), Ralf Schwager (basszusgitár) is nagyon képzett zenészek, akik alázattal játszanak, nem mennek át a műfaj rákfenéjének számító öncélú, magamutogató virgázásba, hangszeren végrehajtott maszturbációba.
A dalokat sem nyújtják, mint a rétestésztát, bár egy nyolc és fél, illetve egy 11 perces nóta befigyel, de nem ezek a jellemzőek, hanem az 5-6 perces hosszúságú szerzemények.
De elég csak meghallgatni az 5 perc alatti játékidejű As Dreams Are Made On-t, amiben mégis annyi minden történik, mint egy átlagos banda teljes lemezén.
Zenei alázat, izgalmas, színes kompozíciók, hangulatos dalok szempontjából megemlíthető a honfitárs Sylvan neve is, de a melodikus prog. rock alapbandáinak hatása is tetten érhető.
Úgy gondolom a sok énekdallam, néha már a Queent idéző vokáltémák miatt nem csak proggerek körében arathat tetszést a Touchstones, de a dallamosabb rockzene hívei, akár még megrögzött AOR-fanok is nyugodtan próbálkozhatnak vele.
Talán még ők sem ijednek meg a lemez legkeményebb nótájától sem, ami nem más, mint a The Lifespan of a Glimpse, ami egy zúzós, modern riffel aprít, de mégis iszonyat dallamos, ráadásul Arno mellett vendégként egy Isabel Flössel nevű hölgyemény is megrezegteti a hangszálait.
Azért az utolsó 3 dalt valószínűleg a proggerek fogják leginkább élvezni, főleg a 11 perces címadót, amiben van minden, mi szem-szájnak-fülnek ingere!
Szóval itt van egy újabb nagyszerű, feltörekvő prog. banda, akik remélhetőleg sok ehhez hasonlóan izgalmas, színes, változatos zenét rejtő lemezzel fognak még előrukkolni.
Addig meg itt van nekünk a Touchstones, amely kevés progger-lelket hagy érintetlenül!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.