A multihangszeres Bruno Masulli számtalan zenekara mellett még 2004-ben hívta életre az In Aevum Agere nevű epikus, power doom metalt játszó projektjét, melyben sokáig mindenesként tevékenykedett. From the Depth of Soul című, 2007-es demójának meghallgatásakor pedig odáig és vissza voltam dalszerzői kvalitásától és abban reménykedtem, hogy a power doom vonal végre kitermel magából egy olyan alakulatot, ami képes talpon maradni a Memory Garden és a Memento Mori nyomdokain. Sajnos a kiadványt még több demó, single és EP követte, már kevesebb izgalmas pillanattal, a zenekarrá válás után megjelentetett 2012-es The Shadow Tower lemezt pedig csak korrektnek tudtam nevezni, mintsem egy új ígéretnek. Bruno korábbinál jóval modorosabbra sikerült vokálja, a keményebb témák szimpla doom metallá egyszerűsödése messze elmaradt a korábbi daloktól. Szét is hullott a felállás és kezdődött minden elölről. Ismét demók és kisebb próbálkozások követték egymást, jelenleg pedig Bruno éneke és gitárjátéka mellett Piersabato Gambino basszer, Claudio Del Monaco dobos produkcióját hallhatjuk.
A Canto III tehát valójában a csapat második nagylemeze, amire részben megmaradt a modoros énekstílus, de azért most „metalosabbra” sikerült az elődjénél. Amiben viszont továbbra is nagyon erős a projekt, az a lassú tempó mellett is gyors, erőteljes gitárjáték, amire gyorsan elkezdhetünk nagyokat bólogatni. A kiteljesedéshez egy egészen jól eltalált hangzás is asszisztál, ami egyaránt kedvez a gyorsabb sebességnek, valamint az egyértelmű Candlemass mánia megjelenésének is. A tételeket dallamos, egyszerű szólók is színesítik, melyek csak néha-néha tudnak fogósabbá válni. Ez nem túl szerencsés, mert Bruno hallhatóan első osztályú gitárművész, aki épp tartaléklángon égeti magát.
A néhány rövidebb közjátékkal megszakított végeredmény tipikusan az a fajta zene, ami papírforma szerint nekem való és elsőre még meg is fogott, azonban az általánosan jó minőségből kiemelkedni nem igazán tudott semmi sem. A dalok többsége nemcsak egymásra, de más előadók produkcióira is hasonlít, ami nem túl szerencsés. Időnként például beugrott a magát szintén power/doom metal csapatként hirdető Sorrow’s Path neve is, akiknek a teljesítményét tényleg csak egy-egy dal meghallgatásáig tudom értékelni, onnantól kezdve még nekem is csak a giccs fogalma kezd el egyre erősebben visszhangzani a fejemben. Néhány megoldásról pedig egyenesen az epikus, power doom másik rémálma, a Dantesco ugrott be.
Az In Aevum Agere azért jócskán az emlegetett bandák előtt jár még így is, a műfaj kedvelőinek túl sok maradandó percet nem, de feleslegeset sem okoznak az új anyagukkal. Ezek alapján érdemes közelíteni a Canto III-hoz.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.