Roberta Delaude, aki a Morgana művésznéven vált ismertté, már 1983-ban, csupán 16 évesen egy heavy metal banda mikrofonja mögött találta magát. Abban az időben nem csak Olaszországban, de úgy ánblokk világszerte is ritkaság számba ment egy női énekes egy heavy metal banda élén. Nem is volt egyszerű elismertetnie magát, a közönség hamar elfogadta, de a kritikák nem voltak túl pozitívak. De nem ezek miatt hagyta ott 1986-ban a Jester Beast nevű zenekart, hanem azért mert azok egy thrash-esebb, hc-os irányba fordultak, amivel Morgana már nem tudott azonosulni. Még abban az évben megalakította a Hurtful Witch nevű csapatot, aztán 1987-ben megszületett a Morgana, ami végül is szóló projekt lett.
Egy demó és egy EP után 1992-ben egy német kiadóval kötött szerződést és át is költözött Németországba. De ezen kiadóval történt együttműködés nagyon csúfos véget ért. Ez derékba is törte Morgana karrierjét, egészen 2005-ig kellett várni, hogy lemezanyaggal jelentkezzen. Ekkor adta ki a Three Years of Madness című antológiát, ami az 1989 és 1992 között készült dalait tartalmazta. 2009-ben aztán egy bootleg album, a Two Faces jelent meg, aminek fogadtatása meggyőzte Morganát a visszatérésről, pedig már úgy gondolta, hogy végleg szakít a zenéléssel, énekléssel. És el is érkeztünk a mába, ugyanis pár hónappal ezelőtt jelent meg a Rose of Jericho című visszatérő nagylemez. Az album megírásában a Sadist-ból ismert Tommy Talamanca gitáros volt a segítségére és természetesen Morgana ezt a lemezt tartja az eddigi legjobb munkájának.
És alapvetően tényleg egész kellemes ez a 40 perces, hard rock és heavy metal elemekből építkező, néhol egy kis darkos hangulattal operáló album. A Love Me the Way I Am alapján egyből leszűrhető, hogy Morgana nem egy éteri, fátyolos, operás hanggal rendelkező énekesnő, hanem egy férfiakat megszégyenítően dögös, tökös, füstös hangú hard rock torok! És iszonyatos őserő van ebben az enyhén rekedtes torokban! De a zenészek is jól teljesítenek, Tommy riffjei és szólói, díszítései nagyon oda vannak téve és az elektronikát/billentyűket is okosan, érzéssel adagolja! Jó példa erre a Golden Hours, de a modern riffel operáló Lady Winter is, ami szerintem nem a lemez legjobbja, bár ők talán így gondolják, hisz az utolsó nóta ennek az akusztikus verziója. Nagyon jól sikerült Sonny Bono dalának, a Bang Bang-nek az átirata is, amely nótának a Nancy Sinatra-féle verziója anno szerepelt a Kill Bill első részében.
A további szerzemények is rendben vannak, úgyhogy összességében megállapítható, hogy egy igényes, dallamorientált lemezzel tért vissza Morgana. Ami szerény véleményem szerint lehetett volna még fogósabb, de így is simán elnyerheti a könnyedebb stílusok híveinek tetszését!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.