Flúg
Visszafordíthatatlan/Irreversible Maxi

(Szerzői Kiadás • 2011)
Győr Sándor
2012. február 1.
0
Pontszám
9

Az év vége általában az ajándékozásról szól. Nos, érdekes módon így érzik ezt a zenekarok is, hisz több csapat is ingyen beszerezhetővé tette EP-jét, kislemezét. Ahogy tette ezt a Flúg is.

A csapatról már többször írtam, így a biográfiával most nem is fárasztanék senkit. Annyit csak, hogy az Elviszlek magammal lemez után kiszállt a dobos Szakadáti Matyi, s a helyére érkezett Barta Danival készült a Visszafordíthatatlan c. anyag. S a legfrissebb hír, hogy Danival is elváltak a zenekar útjai, akik most keresik az utódját.

Nos a Visszafordíthatatlan „kislemez” ingyen letölthető, s három számot tartalmaz. Igaz ez a három valójában egy, mivel a dalt felvették angolul is (ami újdonság náluk) és készült egy úgynevezett rádiós változat is.
Az első, ami feltűnik, a nagyon jó hangzás mellett, hogy valamiképp érettebb az egész. Úgy érzem sikerült levetkőzni a Black-Out kistestvér imázst, megtalálni egy sajátos utat. Nem mondom, hogy ez annyira új lenne, netán valami forradalmit találtak volna fel a srácok.

Fura mód, az angol változattal elégedettebb vagyok. Ennek egyik oka, talán az újdonság varázsa. De emellett úgy érzem, hogy Lőrincz Zoli valahogy erőteljesebben, némileg agresszívebben énekel. A vokálok megint a helyükön vannak, de ez már védjegy náluk.

Persze a magyar változattal sincs gondom. Egyetlen dolog van, ami némileg hiányérzetet teremt, hogy pl. a „radio edit” változat helyett jöhetett volna még valami újdonság. Netán valami remix, ha már kislemez.

VISSZAFORDITHATATLAN by Major Róbert 1

Visszatérnék még a hangzásra egy pillanatra. Meghallgattam újra az előző lemezt, ami egyáltalán nem szólt rosszul, de ez a felvétel – ami a SuperSize-ban készült Horváth Attish (Subscribe) hangmérnökkel – köröket ver rá. Nekem Dombi Ádám basszusgitárjának kifejezett előtérbe helyezése nagyon tetszik. De összességében is jelentős előrelépést tapasztalok minden téren.

Talán a szövegekben nincs változás, de az eddig is rendben volt. Viszont a dalt inspiráló, Monica Belucci és Vincent Cassel nevével fémjelzett azonos című filmet meg fogom nézni.