Mindig is furcsálltam, hogy bár a Tool egy kultikus csapatnak számít, mégis viszonylag kevés banda utazik hasonló zenében és a Tool-kópiák száma se mondható magasnak. Persze azért évente rendre belefutok 1-2 „Maynardista” társaságba, és mivel egy-egy Tool lemez között simán eltelik akár 6-7 év is, nagy becsben szoktam tartani az olyan muzsikákat, amik magukon hordozzák az ő stílusjegyeiket.
Mondjuk szerintem egy az egyben senki se merné, pontosabban tudná lenyúlni Danny Carey-éket, hiszen annyira egyéni amit művelnek, maximum dallamvilág, hangszeres megoldások tekintetében utánozhatóak. Viszont a dalaik hangulata utánozhatatlan.
Ezt biztos tudta, érezte a Cleveland-ben székelő Ceterum is, akik Fathom című albumát hallgatva könnyen megállapíthatjuk, hogy kik a legnagyobb példaképeik.
A The Architect modern metalos riffeléssel indít, még a Meshuggah is beugrik egy pár pillanat erejéig, de ahogy Ty Jividen elkezd énekelni, egyből kiderül, hogy ő is a Maynard-iskola növendéke. Mégpedig a jelessel végzett tanulók egyike! Nagyon karakteres a hangja, tetszetős a hangszíne, jó a dallamérzéke és változatosan adja elő magát.
A hangszeresek is sokat tanultak a nagy elődtől, de egyrészt a Ceterum két bárdistával is rendelkezik, ezáltal vastagabb a hangzásuk, másrészt ambient-be hajló kiállásokkal, átkötésekkel (End Transmission, Flight of Leaves) teszik érdekessé, egyénibbé muzsikájukat.
Ami még ennek ellenére is magán hordozza „Szerszámék” hatását, de mivel minden szempontból minőségi a Fathom, egy rossz szavam se lehet rájuk!
Sőt, érzésem szerint párhuzam vonható a borító és a zene között. Hisz a hölgy, akinek csak az arca van a víz felszíne fölött, olyan, mint egy jéghegy csúcsa, vagyis a lényeg, a teljes kép a mélyben, a felszín alatt van. Csakúgy, mint a Ceterum által játszott muzsika, ami első blikkre egy átlagos Tool-kópiának is tűnhet, de ha valaki jobban belemélyed, akkor hallgatásról-hallgatásra fogja fölfedezni a sajátos Ceterum-os hangulatot, megoldásokat.
A Fathom tipikusan az a lemez, amelyről fölösleges dalokat kiemelni, mert egyben hallgatva fejti ki leginkább a hatását. Azért az album közepe táján elhelyezett nótákat mégis megemlítem, egész pontosan a Filter, Imbue Elan Vital, Sidewinders hármast, amik hosszukat tekintve is legeknek számítanak, de összetettség, rétegzettség szempontjából is. A Filter-ben van például egy nagyon ízes gitárszóló és Bill Sanchez bőgőjátéka is figyelemre méltó! Az Imbue Elan Vital viszont simán felfért volna a Tool Lateralus-ára is, ahogy Ty elkezd énekelni és ahogy a hangszeresek megkezdik az építkezést az maga a tömény zsenialitás!
Ez Maynard-ék szintje, mese nincs!
A Sidewinders legalább akkora ász, a töredezett riffelésre Bill faszentos slapeket csapat és Jason Broussard törzsi-jellegű dobolása ugyancsak íncsiklandó!
Szóval aki nem győzi kivárni az új Tool lemezt, továbbá szereti a Porcupine Tree-féle zenéket, az tegyen egy próbát a Ceterum-mal!
A címadó és egyben záró nóta végén Ty háromszor énekli el az „I hope you sleep satisfied” sort és én úgy vagyok ezzel, hogy amíg ilyen bandák törnek elő az ismeretlenség homályából addig nincs okom az elégedetlenkedésre!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.