A Will ’O’ Wisp nevű olasz technikás/progresszív death metal alakulat sem ma kezdte az ipart, hisz idén 20 évesek. Ennek tükrében azért elég meglepő, hogy a Kosmo csupán a harmadik nagylemezük. Az előző, Unseen című albumuk még 2001-ben jelent meg, aztán a címhez hűen évekig észrevétlen maradt a banda. Gondolom közben voltak változások, ugyanis a dobos és az énekes is csak 2011 óta tag és talán feloszlás, majd újjáalakulás, de infók híján ez csak egy tipp a részemről. Mivel csak a facebook elérhetőségükre bukkantam rá, ott pedig olaszul szerepel a biográfia, így olyan szavakból próbáltam kisilabizálni a dolgokat, mint pl. a „finita”…
Lényeg a lényeg, a közelmúltban megjelent a zenekar új lemeze, ami minőségi progresszív death metalt rejt! A Mrtyu egy instrumentális szösszenet, mondhatni intro, fölfogható meditációs/relaxációs zeneként is, hisz szitár-effekt és kongák képezik az alapot. Aztán a Five Colours már metalos vizekre evez, jönnek a megtördelt riffek, tempóváltások, az elején Deimos úgy köpködi/fröcsögi a szöveget, mint a Meshuggah énekes, Jens a Chaosphere-en. Zeneileg meg az olyan klasszikus bandák hatása érezhető, mint a Death, Cynic, Atheist. Vagyis a műfaj krémje. És ezen párhuzam igaz a lemez egészére. Nyilvánvaló, hogy mindegyik zenész penge a hangszerén, Jacopo Rossi bőgős sem elégszik meg a puszta alapozással, finom futamokat, kiállásokat, rövid szólókat is megereszt itt-ott. Oinos pedig nem csak a bőröket püföli, de „másodállásban” a billentyűket is ő nyomogatja, a Bardo Thodol című instrumentális darabban még egy szintiszólót is fölvezet. A rangidős, alapító gitáros, Paolo Puppo játéka is többdimenziós, a metaltól a jazzig terjedő skálán mozog. Deimos is próbál minél többet kihozni az extrém vokalizálás eszköztárából, szóval nem egysíkú amit művel, ezáltal nem válik unalmassá.
Több nótában is erősen kacérkodnak az elektronikával, a Going Back (My Samsara) szintihangzása, témái olyanok, mint egy régi Bonanza Banzai dalé! De nem utoljára alkalmazzák ezt a szintipopos, „depeses” soundot. Először furcsálltam is, aztán egyre jobban tetszett, talán azért, mert ebben a zenei környezetben ez teljesen váratlan megoldásnak számít, ezzel sikerült elérniük, amit manapság nagyon kevés zenekarnak: hogy meglepődjek! A címadóban Paolo gitár és Jacopo basszusszólója ejt ámulatba, de ebben is vannak a háttérben különböző zajok, effektek. Még a didgeridoo hangjait is felfedezni vélem benne. Egyébként hangulat szempontjából is elég erős a Kosmo! A cím se lehet véletlen, mert valóban van egy Földön túli atmoszférája az anyagnak, bár a szövegeket nem volt kedvem elolvasgatni, köszönhetően a bookletben használt érdekes betűtípusoknak.
Ezzel együtt engem eltalált a Will ’O’ Wisp visszatérő albuma és aki kedveli a fentebb említett bandák világát és úgy általában a technikás, de még nem agyonvirgázott metal muzsikát és nem annyira vaskalapos, hogy visszariadjon egy-egy techno-s ütemtől, az nyugodtan kezdje meg az ismerkedést a Kosmo-val!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.