Az Edvian egy orosz prog. metal banda.
A 2012 pedig a debütáló nagylemezük.
Igen, a címe a 2012-es világvégére utal, és a dalszövegek is ezt a témát járják körül.
Azt már tudjuk, hogy a világvége „érdeklődés hiányában elmaradt”, de azt, hogy az orosz titánok albuma hány ember érdeklődésére tarthat számot, még nem.
Engem kíváncsivá tett az a reklámszlogen, miszerint a csapat stílusa a progresszív metal, és az elektronikus zenék keverékeként írható le. És a lemez nyitódala, a Progress of Death sem tűnt rossznak. Így elvállaltam a recenzió írását.
Úgyhogy lássuk, mit kell tudni erről, a prog. műfaj viszonylatában igen rövidnek számító, 39 perces dalcsokorról!
A Progress of Death-ről már említettem, hogy nem egy rossz nóta, törzsi (nyilván maja, ehhh) sámánénekkel, vagy inkább csak „áááázással” nyit, majd némi archaikus hangszereken előadott prüntyögés után belép a gitár is. És jön a döbbenet, amit többszöri meghallgatás sem tud mérsékelni.
Valami borzasztó gyengén szól a lemez!
Iszonyú száraz a hangzás, dinamikátlan, erőtlen.
Kár érte, mert a dalok, ha nem is kiemelkedőek, viszonylag tisztességesek.
De ebben a stílusban, ahol gyakran alkalmaznak finom hangszerelési megoldásokat, egyszerűen nem szabad egy ilyen sound-dal kiállni!
Persze nyilván nem veti fel a pénz a srácokat, és talán a koncepció része is lehetett ez a rideg, száraz, mechanikus megszólalás, mégis úgy érzem, jobb lett volna, ha egy organikusabb, dinamikus hangzást kreálnak a koronghoz.
Mondjuk ahol a gitáros ipari riffeket penget, még elviselhető a sound, de összességében engem zavar.
Az sem volt okos dolog a részükről, hogy nem vágták le az énekes vadhajtásait. Ugyanis többször próbálkozik olyan magasokkal, amik jóval túlmutatnak a hangterjedelmén, és csak kínos erőlködést szül ezek kiéneklése.
A metal és az elektronikus zenék ötvözése a Storm című tételben sikerül legjobban, ami a kezdő nóta mellett az album másik, jónak nevezhető dala.
Az utolsó kettő szerzemény viszont egyáltalán nem tetszik!
A For the Sake of Love a Dream Theater leggiccsesebb, legsemmitmondóbb lírai darabjait idézi, az énekes pedig megpróbál LaBrie-sen dalolászni. Üres, felszínes, fantáziátlan nóta, nincs mit szépíteni rajta.
A záró Crazy World-be pedig én is majd’ beleőrültem!
Lévén eddig nem kapott akkora teret az elektronika a dalokban, mint a promo szövegből sejteni lehetett, itt viszont előjönnek a farbával!
Ami nem más, mint a dubstep.
Ennek a dalnak is vannak jobb momentumai, például a refrén, de összességében inkább izzadtságszagú. Az utolsó harmada zajokból álló levezetés, a végén zárásként babakacajt hallunk…
Az Anima Sound System-nek valahogy jobban állt! 🙂
Értékelhető video természetesen nem érhető el az Edvian-tól, de talán nem is baj…
Még megrögzött proggereknek sem merem nyugodt szívvel ajánlani az orosz banda bemutatkozó lemezét, mert a hangzás nem klappol a zenéhez, a stílushoz, és a dalok sem lépik túl összhatásukat tekintve a közepes szintet.
Talán a második dobásuk (ha lesz olyan) jobban fog sikerülni…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.