A finn csapattal véletlenül hozott össze az élet, illetve a Rottencrowz-os Miklós, akinek ezúton is köszönet ezért.
Nos, a csapatot 2012. januárjában indította el a gitáros Antero, aki a Napalmatic zenekarban is érdekelt. Kezdetben egyszemélyes projektként írta a dalokat, melyben a régi horror mozik és a korai doom csapatok iránti rajongását akarta kifejezésre juttatni.
A zenekarba elsőként Matti (dob) érkezett, akit az egyik nótához kért fel segíteni, s mivel az elkészült dalokat elég jónak találta(ták), már a zenekarrá válás útjára léptek. Nyárra megtalálták a basszer Jonit és a gitáros-énekes Tanelit. S, innen számítják a Cpt. Kronos kezdetét. Ekkorra már két nóta elkészült, másik kettő pedig a nyár folyamán nyerte el végleges formáját a próbák során.
A négy dalt aztán The Invocation címmel EP formájában adták ki. A felvételek a csapat próbatermében folytak tavaly év végén.
Nos, akkor a zenekari sztori után jöjjön a lényeg, azaz a zene.
Ugyebár Antero a régi doom csapatok hatására (is) kezdett dalokat írni, s ez a négy dal alapján le sem tagadható. Nem kell nagy zenei szakértelem, hogy már az első hallgatásnál olyan nevek jussanak a hallgató eszébe, mint a mindenható Black Sabbath, valamint a Led Zeppelin.
Elsősorban Taneli hangja és énekstílusa határozza meg ezt az irányt vagy az irány miatt lett ő az énekes. Mert érzésem szerint a fiatal Ozzy és Robert Plant tökéletes elegyét nyújtja. Hol ebből van kicsit több, hol a másik hatása érződik jobban.
A banda egyébként olyan csapatokat jelöl meg kedvencként, hatásként, mint az Electric Wizard, a Saint Vitus, a Deep Purple, a Rainbow. Ezzel nem is akarok vitatkozni, nyilván lehetne még neveket sorolni, de ha az említettek jelentenek neked valamit, akkor érdemes egy próbát tenni Kronos kapitánnyal is.
A zene pedig az ősrock és a korai doom bandák keveréke.
Aki a nyitó/címadó The Invocation kezdő riffje hallatán nem kezdi Iommiékat emlegetni, azt szerintem be kell íratni egy gyors „A kemény rock és a metal alapjai” kurzusra. De később is találni sabbathista megoldásokat. Csakúgy, mint a korai kemény rock/hard rock csapatokat idéző részeket.
A Queen of the Night nekem a Saint Vitust jutatta eszembe. Jókat lehet rá bólogatni.
A Criminal Mind viszont már némileg modernebb (bár lehet nem ez a megfelelő kifejezés rá), a középrésze valamire nagyon emlékeztet, de nem tudom beazonosítani. (A megfejtéseket várom!)
A négy dal meghallgatása kb. húsz percet vesz igénybe, s jól is szól, mindenképp korhűnek mondanám, de ez nyilván cél is volt.
Összességében azt kell mondjam, nem az eredetiségével nyert meg magának a Helsinki székhelyű brigád, sokkal inkább azzal, hogy olyan érzéssel, lélekkel prezentálja a négy számot, hogy kedvem támad újra és újra lejátszani.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.