Az okkult rocknak nevezett műfaj, amiben a ’60-as, ’70-es évek hard rockja vegyül pszichedeliával, space hatásokkal, sötét hangulatú szövegekkel, egyes esetekben teátralitással (lásd Ghost), titokzatos kiállással virágkorát éli, s talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy egyre erősödik. Egyes esetekben King Diamond hatása is jelentős.
Növekszik – legalábbis számomra úgy tűnik – a műfajban az énekesnős csapatok száma is (gondoljunk csak a hamarosan hazánkban koncertező Jex Thotra.
Nos, az énekesnő Jess által vezetett hét tagú (három gitár, basszus, dob, szinti) finn retro csapat is ebbe a szcénába tartozik. Zenéjükben azonban szerintem kevesebb a sötétség, az okkultizmus, viszont cserébe jóval több hard rockot érzek.
Jessre mondjuk minden bizonnyal komoly hatást gyakorolt Janis Joplin, de az EP középső tétele, a Long and Lonesome Road alapján a csapat a The Doors iránti rajongását sem tagadhatja le.
Talán a címadó nóta az, ami leginkább okkult jelzővel illethető, mondhatni boszorkányos. Számomra ez tűnik a legerősebb szerzeménynek is. Ennek okát elsősorban abban látom, hogy a hangulatot itt sikerült leginkább eltalálniuk. Valószínűleg ezért is forgattak hozzá videót.
A záró, majd’ negyedórás More than Living-ben pedig azt hiszem sikerült összefoglalniuk a banda lényegét. Azaz itt a Joplin-féle dallamok, a Morrisonékat idéző billentyűs témák, az álmodozó, korai progresszív muzsikákat felelevenítő részek adnak egymásnak randevút, de úgy hogy mégsem fordul unalomba a hossza ellenére.
Az Astral Sabbat minialbum a csapat harmadik kiadványa, mely a tavalyi bemutatkozó album és az ezt követő split után érkezett. Bár ezeket nem hallottam, nekem úgy tűnik Jessék tudják mit akarnak, s hangzás, a lemezborító mind ezt sugallja. A reménység kategória mindenképp jár nekik.
Kicsit soknak gondolom a három gitárt, a miértjét mondjuk nem is értem, de egye fene, jó témákat játszanak és jól is szól.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.