Mytra
Beta

(Szerzői kiadás • 2014)

Győr Sándor

2014. szeptember 11.

0

Pontszám

8.5

A kazincbarcikai Mytra zenekart a veterán ózdi vérthrasher brigád, a Remorse kapcsán ismertem meg. Ott penget uggyanis a space-prog csapat agya, Hocza Robi, azaz Igor. Annak idején, 2008-ban írtam az előző évben megjelent Ecotone címet viselő demójukról, ami üdítő színfolt volt az akkori anyagok között. A következő, 2009-es Sagittarius demo viszont valamiért nem érintett meg. Van ilyen.

A friss lemez kapcsán elsőként a Monolith c. dalukat ismerhettük meg, amihez klip is készült. Azt kell mondjam, jó választás volt, mert jól megmutatja azt a hangulatot, azt a zeneiséget, amit a Beta album egésze is képvisel.

A lemez öt hosszú év kihagyást és némi felállásbeli módosulást követően jelent meg. Igor mellett már nem Dévényi Gábor, hanem Nyerják Gábor penget egy ideje.
A másik nagy különbség a korábbi demókhoz képest, hogy itt már nem instrumentális dalokról beszélünk, ami – számomra legalábbis – megkönnyíti a befogadást, ráadásul jobban el is lehet különíteni az amúgy sem egykaptafás nótákat. Hocza Viki (néhol effektezett?) hangja és dallamai nem az egyértelmű kategóriába tartoznak. Az amúgy space-es, progos metal szerzeményeknek ezzel nekem legalábbis Tarja-s Nightwish hangulatot kölcsönöz itt-ott. És ezt tessék dícséretnek venni.
A dalokban több helyen Satriani hatásokat vélek hallani, de persze ez is lehet, hogy csak az én hülyeségem.
Aztán – ez nem hat ugyan akkora újdonságként – ott vannak a szinte komolyzenei ihletettségű témák (lásd Starwatcher), amik a space-es témákkal vegyülve kifejezetten kellemesen és üdítően hatnak.

Azt mindenesetre nem lehet elvitatni, hogy kiérlelt lemezzel van dolgunk, amiben nincs üresjárat, de felelsleges sallang sem.
Itt úgy érzem azt az ideális állapotot sikerült elérni, amikor minden apró momentum, mozzanat, minden díszítés a helyén van, mindennek van apropója.
Nyilván aki keres, találhat hibát, a szubjektív megítélés (és a zene megítélése nyilván ilyen…) alkalmazásával lehet mondani, hogy itt-ott hosszabb az instrumentális rész, mint az jólesik, de mondom, ez egyénfüggő.
Nagy pozitívumként éltem még meg, hogy bár még mindíg viszonylag sok a kalandozós, instrumentális rész a dalokban, mégis minden túlzástól mentesen sikerült ezt megvalósítani, mint például a Dawn Of The Men esetében is, amikor már kezdene sok lenni az instrumentálkodás, akkor belép Viki, s dallamaival rögvest el is feledteti az ilyen gondolatokat.
Sikerült három és fél és négy és fél perc közé belőni a dalok hosszát. Azért ehhez is képesség kell szerintem, hogy egy ilyen műfajban efféle önuralmat tudjanak tanúsítani.

A hírek szerint az anyag fizikai formában is napvilágot lát majd, ami kiegészül néhány közjátékkal, ami a történet megértését is segíteni fogja. De a Beta így is bőven élvezhető és szerethető.

Az összegzés: kilenc dal harminchat percben egy téma körül. Érdekes, izgalmas space/prog metal, remek egyéni teljesítmények a zenének alárendelve.
Nem mindennapi hallgatnivaló, nem minden napra, de ne hagyjátok ki!