Az „Istentelen” ruszki stoner/doom alakulat 2008-ban alakult. Két demo és egy EP után 2011-ben gördült ki műhelyükből debütáló nagylemezük, Lambs to the Slaughter címmel. Amit ez év novemberében követett a kettes korong, a címéhez hűen szörnyű borítóba csomagolt Circus of Freaks. E valóban ocsmány külcsín alapján biztos sokan azt hitték, hogy a tartalom sem lesz túl fényes. Megnyugtatásul közlöm: a zene majdnem olyan jó, mint amennyire ronda a grafika! 😀
Viszont sajnos újra megtörtént velem, hogy egy olyan CD-t kaptam kézhez, amivel nincs minden rendben. Ugyanis hiányzik róla az Everything Decays című dal. Ami a bookleten és a hátlapon is fel van tüntetve, tehát nem arról van szó, hogy az album egy olyan verzióját kaptam meg, amin direkt nem szerepel ez a nóta. Ergo, benne van a pakliban, hogy egy gyári hibás széria egyik darabja landolt nálam. Ami ha kereskedelmi fogalomba került, akkor a korongot megvásárló emberkéket érhetik kellemetlen meglepetések…
Jobb esetben észrevették a hibát, és a „dalhiányos” CD-ket küldték szét promoként a különböző médiumokhoz. És mivel bandcamp-en is elérhető a Circus of Freaks, így könnyedén meg tudtam hallgatni a hiányzó „láncszemet”.
Összességében elmondható, hogy az orosz négyes nagyon érzi a doom/sludge/stoner vonalat. Bár kuriózumértéke nem igazán van a muzsikájuknak, kivéve talán annyi, hogy a riffmesterük egy Olga nevű hölgyemény. Aki gyakran olyan mocskos, súlyos, döngölős témákat penget, amikre Kirk Windstein (Crowbar, Down, stb.) is büszke lenne!
Már a kezdő/címadó számban is megvillantja ritmusgitárosi képességeit, csak úgy tolja a jó zsíros, horzsoló riffeket. Tettestársa, a gitár mellett éneklő Anton sem vall szégyent. Több nótában is megfigyelhető, hogy a gyakran wah-pedálos gitárszólókat az énekdallam mintájára indítja el. Szerencsére tempók tekintetében is színes a korong. Bár szélvészgyors témák nincsenek, a középtempó több stádiumát is bejárják, és a lassan őrlő betétek sem maradnak el. Ezekhez hál’ istennek kiváló, erőteljes hangzás társul. De a sound mellett a dalok színvonala miatt is többször beugrott a Floodgate egyetlen, kultikus lemeze. Persze ahhoz nem ér fel a Circus of Freaks, de fényévnyi távolságra sincs tőle. Anton minimáldallamai is okésak, bár tény, hogy egy idő után kicsit unalmasak. Orgánuma hasonlít a tisztán éneklő Crowbar-főnökére, de a Hetfield/Keenan iskolát is elvégezhette.
Egységesen magas a dalok színvonala, de a Flood-ot érdemes kiemelni, mert az az ólomsúlyú főriff, majd a verze alatti akusztikus pengetések és Anton énektémái megérnek egy misét!
A Seven Sins-ben prezentált dallamai meg Nick Holmes-ot idézik…
A Chokito tipikus esete a Circus of Freaks.
„Ronda és finom!”
Aki a csúf borító miatt mondd le a lemez megvásárlásáról, az egy kifejezetten erős doom/sludge/stoner kiadvánnyal lesz szegényebb.
Szóval: ne ítéljetek elsőre! 🙂
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.