A terem csendes, mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy a karmester magasra emelt pálcájával elindítsa a mindenki által várt hangfolyamot. A légzés egyéb okok miatt is nehézkes lehet ebben a közegben, mivel erőteljesen belengi a termet az égett hús és nukleáris hulladékok facsaró illatának kényelmetlenséget okozó, könnyfacsaró egyvelege. A nagyzenekar sem a régi már, egészen leredukálódott, már csak 5 genovai fiatal áll a lábán és a klasszikus hangszerelést mellőzve elektromos gitárokat ragadtak érzéseik kifejezéséhez. A fiatalságuk az anyag hallatán erőteljesen megkérdőjelezhető lenne, mert a 2011-ben összeállt és mára erős felállásúvá kovácsolódott csapat rendkívül feszítetten, idegszálakat pattogtató magabiztossággal játssza death metal zenéjét, amiben egyaránt megfér a példaképek előtti tisztelgés (Cannibal Corpse, Deicide, Misery Index) és a modernebb extrémitás. A bemutatkozás előtt egy 3 dalos demóval bombázta meg a zenekar a Buil2Kill kiadót, akik rögtön kaptak az alkalmon és lehetőséget adtak eme kinyilatkoztatás létrehozására. A legtöbb oldalon brutal death címszóval próbálják őket eladni, de itt sokkal erősebb a régi suli, sok a menetelős, erőszakos rész és az ének érthető szinten terjeszti elénk a hörgedelmes világvégét. Nem ritkák az anyagban a régisulis thrash riffek, deatcore elemek sem, de felfedezhetünk rokonságot a régi Sepulturával és Fear Factoryval is.
Az olaszok bemutatkozó, World On Fire lemeze ugyan különösebb koncepciót nem takar, témakörében a világégés, a nukleáris háborúk utáni nyomorúságot, kínt hivatott bemutatni nekünk. Nincs agyontechnikázva a lemez, de minden dalban kapunk fogós témát, hogy legyen miről megjegyeznünk, a hangzás kissé élettelen és rideg, ezt viszont debütálásként még megbocsájthatjuk a fiataloknak. A dalok 2-3 percet vesznek el az életünkből, az egész anyag pedig 35 perc körül mozog, véleményem szerint a legideálisabb intervallum a stílust tekintve. Ettől függetlenül a dalszerkezetekben érzek néhol egy kis bizonytalanságot, rutintalanságot, hiányolom a fültépő szólókat és igazán megereszthettek volna pár hosszabb szerzeményt, mert dalszerzői vénával el lettek látva rendesen. A színvonal 11 dalon keresztül egységesnek mondható, lehettek volna kevesebben, de terjedelmesebben. A külsőségek olcsóak, de kifejezőek, ami olyan undergroundosan még találékonynak is mondható.
A terem csendes, egészen addig, míg a nyitó Genesis bele nem hasít baljóslatú death riffjével és Stefano Rodano meg nem rezegteti hörgésével a hallgatóság elhaló hajhagymáit. Megelevenedik előttünk a lemezt végigkísérő vízió, elkezdődik az a baljóslatú, erőteljes hangulat, ami a témával együtt jár. A kezdéssel azonnal elkapjuk a fonalat, a Symphony Of War menetelésével pedig már biztosak lehetünk benne, hogy nem tettünk rossz lóra a lemezzel. Érdekesen kezdődik a címadó World On Fire a maga kis áriájával, fenségességével, hogy aztán death metal gépezetként tiporhasson minket a sárba, ahonnan ki sem mászhatunk az album végéig. A debütálás izgalmán, bizonytalanságain és bátortalanságán túl, ha marad a felállás és a lendület, nem megújító, de erős lemezekre számíthatunk még a Soman csapatától. Addig is jó szívvel ajánlom a stílus kedvelőinek, főleg akiknek nem az agyontechnikázott, már-már techno szerű gépies reszelés jelenti a death metalt.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.