Rave The Reqviem
Rave The Reqviem

A Sötétség Szent Anyja és démoni gyermeke eljött hozzánk, hogy csikorgó igékkel ítélet mondjon romlott fajtánk felett… A Rave The Reqviem nem mindennapi családi vállalkozás: Filip Lönnqvist és az ő csalogányhangú anyukája Carola hívta életre ezt a súlyos ipari zöngékkel tűzdelt metal projektet. Az ötlet Filip agyából pattant ki valamikor az Úr 2011-ik esztendejében, majd később hithű társakra talált a saját édesanyja, és néhány kellően elvetemült svéd muzsikus személyében. A fenevad Borgholm városából indult útjára, és tavaly megfogant első szerelemgyermeke, a zenekarról elnevezett debütlemez. Aki szereti, ha bugyogó káoszban olvadnak össze a könnyűzenei műfajok, a legjobb helyre érkezett, a trve – már a szó is nevetséges – arcoknak pedig köszöntük az eddigi olvasást, mivel korlátolt elméjük nem bírja befogadni a műfajok közti átjárókat, jobb, ha megmaradnak a Sodomnál. Ez amúgy sem tetszene nekik. Áhh, Te látom még mindig itt vagy, gondolom Téged, érdekel, mit is vegyít boszorkánykonyhájában az RTR.

 

 

Persze minden előadóművésznek megvan a joga ahhoz, hogy annak becézze a saját maga alkotta eszmei terméket, aminek csak akarja, a „Pretentiovs Occvlt Fvsion of METAL and EDM” jelző talán nem igazán egyértelmű mindenki számára ezért a titkos tudásra szomjazókat jobb lesz ha magam igazítom útba. Hibrid muzsikáról van szó, amiben keveredik az alábbi műfajok minden szerethető eleme, hogy egy valóban emlékezetes remekművé álljanak össze az RTR alkímiájának hála: black metal, dubstep, aggrotech, drum and bass, industrial, és még napestig sorolhatnám. Néha van egy kis thrashes gyalulás is, olykor a metal klasszikusabb ízei bukkannak fel a homályból, de mindenek felett, mint Isten teremtő lelke ott lebeg Carola Lönnqvist meseszép, és korát meghazudtolóan fiatalos hangja, ami a legfontosabb összetevője ennek a svéd áfiumnak. Az angyali vokálokat ellensúlyozzák Filip epés köpködései, de azért a háttérben meghúzódó mesterelme is képes tiszta hangok kiadására, ezen képességével sokat old a saját maga teremtette feszültségen.
 

 

A borító nem rossz, de aki ismer engem a Forgácsos idők előttről, az tudja, hogy inkább a Boris Vallejo-s festményeket szeretem album cover-nek, és hát ez nem igazán egy fantasy festmény. Persze jobban belegondolva nem is illene egy ilyen ipari metal cucchoz egy színizom barbár a borítóra… 🙂 A hangzás is fenomenális, ha jól tudom Filip maga menedzselte az egészet – a Facebookos megosztásain sokszor látom keverők társaságában -, így azt hiszem, megérdemel egy korsó forró lávát a pokol legalsó bugyrából, jutalomként.

 

És milyenek a dalok? Fülbemászóak, zúzósak, a szövegek elgondolkodtatóak, az anyag végig feszes és a dinamikus. Vannak nyilvánvaló Celldweller párhuzamok, de ezek éppen csak leheletnyiek, meg aztán ha valami hasonlít Klayton cuccaira egy picit is, az az én szememben a legelőkelőbb bók. Ami teljesen felesleges, de semmit nem von le a korong értékéből, az a rengeteg mix, amelyek az album dalait követik: szerintem inkább egy különálló hanghordozóra kellett volna helyezni őket afféle kuriózum gyanánt. Nem mintha hallgatnám őket, tehát vizet nem zavarnak, ez csak egy aprócska észrevétel volt részemről.
Öszességében véve a tavalyi év egyik legkomolyabb ipari zúzása volt a Rave The Reqviem lemeze, ennek úgy éreztem muszáj hangot adnom, nem hátrány ha az emberek tudják, nem csak a Rammstein, vagy a Turmion Katilöt tud nagyot alkotni a műfajban, de az újonnan érkező, relatíve ismeretlen formációk is. RTR will fuck you hard!