Ørdøg
Tíz fekete dal

(Edge Records • 2014)

Győr Sándor

2015. március 16.

0

Pontszám

9

2014 számomra a hazai anyagok éve volt. Idejét sem tudom, mikor találkoztam ennyi kifejezetten jó, sőt kiváló anyaggal. Ráadásul ezek közül nem egy volt debütáló kiadvány, ami külön emeli az értékét.
Ebbe a körbe tartozik az Ørdøg Tíz fekete dal című anyaga is, ami nagyon betalált nálam.
De kik is rejtőznek a titokzatos Ørdøg név mögött? Igazság szerint nem az elején kapcsolódtam a történetbe, így kimaradt számomra az első klipes bemutatkozás. Pedig, ha annak idején a Melankólia c. dalhoz összehozott videónál leesett volna, hogy Vörös András vezetésével működik a csapat, s nyilván nem okozott volna meglepetést, hogy itt bizony a nemrég inaktívvá vált/feloszlott Superbutt zenészek fogtak össze, hogy valami mást játszanak.

Kis kitérőt engedjetek meg. A Superbutt nem igazán volt a szívem csücske, és bár még 2003-2004 környékén láttam őket pár koncerten, azt nem mondanám, hogy hidegen hagyott a zenéjük, de rajongónak nem neveztem volna magam. A 2 Minutes For Roughing, meg a The Unbeatable Eleven lemez is lepörgött párszor, a Koncz Gáboros Pioneer c. klip meg komolyan tetszett, de aztán nem követtem az eseményeket. A híreket persze hallottam az épp aktuális lemezekről, tagcserékről, majd a befejezésről.

Szóval az Ørdøg zenekart a Superbutt egészen korai időszakának tagsága, azaz Mahboubi Salim (bőgő), Szentpéteri Zsolt (gitár), Szűcs Péter (dob) alkotja Vörös András mellett.
Talán hiba lenne azt mondani, hogy a tíz dal merőben eltérő attól, amit korábbi zenekarukban alkottak, főképp, hogy András orgánuma eléggé könnyen megismerhető, de azért ez elég távol áll a korai időszak modern metalos, kicsit talán HC-s, nevezzük így crossover jellegű dalaitól.
Ugyan a Superbutt végén már megjelentek a magyar szövegek itt azonban minden nóta ékes magyar nyelven született. És ki kell emelnem, hogy az ékes szót itt komolyan kell venni.
A lemezt a zene talán nem emelné ki annyira a felhozatalból, a verseknek is beillő dalszövegek azonban olyan pluszt tesznek az egyébként sem gyenge nótákhoz, amiket ráadásul emlékezetes énekdallamok segítségével kapunk meg szűk negyven percben. Tökéletes!

Nincs töltelék, nincs felesleges cicoma. Mindennek megvan a helye, a miértje. Az album felépítése is teljesen rendben van. A hangzásra sem lehet panasz, de még az artwork, a logo is maximálisan erősíti a dalok hatását.

De, hogy a zenéről is ejtsek pár szót, azt el kell mondani, hogy elég egységesre sikerült megalkotni az Ørdøg stílusát. Itt a középtempó dominál, itt-ott néhány gyorsabb megmozdulással, (na jó, a záró Hajnali állat kivétel).
Ha megvizsgáljuk a dalokat olyan stíluselemek sejlenek fel nyomokban, mint az ősrock, a hard rock, stoner, kis túlzással még talán doomos jegyek is. De mindezt egyfajta modern köntösbe burkolva, kellő súllyal megpakolva, kidolgozott témákkal, emlékezetes szólókkal. Ráadásul, ahogy a cím is sugallja, elég sötéten.

Nehéz dolgom lenne, ha csak egy dalt választhatnék, mert mint írtam, tölteléknak nyoma sincs. Az egységes színvonalú, ugyanakkor változatos dalok közül néhány kedvenc:
A történelemórán a Dózsa-féle parasztlázadást Vaskoronával tanítanám. Aztán nem hagyhatom szó nélkül A kutyák dalát, ezt azzal a nekrológos résszel jól megdobták, nagyon emlékezetes lett.
A Mese és az azt követő Ez most mintha csak testvérek lennének, de inkább szövegileg, mintsem zeneileg.
A már említett Hajnali állat végére is jut egy csavar, s kezdődhet újra a Tíz fekete dal.

A lemezen a banda tagjai mellett Takács Vilkó (ex-Hollywood Rose, Ganxsta Zolee és a Kartell) játékát is hallhatjuk, ő a lemez öt dalában működik közre gitáron. A Hajnali állat című záró tételben pedig Nagy-Miklós Péter (Wackor) szólózik egyet, aki azóta be is szállt a zenekarba második gitárosnak.

Számomra legalábbis hónapok óta megunhatatlan.
Hallgassátok meg a banda Youtube csatornáján!