A Resolution 13 bemutatkozó lemezének megjelenéséről mi is hírt adtunk pár hónapja. A finn brigád soraiban tudja Dancs Gábort, úgyhogy gyanítom az ő személye miatt bombázták meg az album 1-1 példányával a magyar zenei szaksajtót. A Colossal annak rendje és módja szerint a Fémforgács szerkesztőségébe is eljutott, ahonnan hozzám került. Nem mondanám, hogy nagy tudora lennék a srácok által játszott stílusnak, de a címadó dal megtetszett. Az pedig, hogy a Fear Factory mellett Devin Townsend nevét is emlegették a zenekarral kapcsolatban, kíváncsivá tett.
És így utólag, túl minimum 10 hallgatáson, örülök annak, hogy elvállaltam ezt az ismertetőt!
Ugyanis ez egy remek lemez!
Egyedi? Nem.
Újító? Nem.
Ellenben slágeres, változatos, profin összerakott, hallgatóbarát, modern cuccos.
A változatosság nem annyira zeneileg értendő (bár az első néhány fülelés során még kicsit összefolyó dalok később szépen tisztulnak) hanem legfőképp ének-ügyileg. Amit ez a Hardtone művésznév (Nico Hartonen amúgy) mögé búvó muksó összedalolászik, az nem kutyafüle! Hatalmas hangja van a fickónak és a dallamérzéke is példás!
A Colossal egyébként teljes mértékben DIY módon készült. A digipack korong dizájnja is a csapat, pontosabban Dallas 13 nevéhez fűződik. Első blikkre nem egy nagy szám, de az egész mögött van egy koncepció és a szövegkönyvet böngészve nyilvánvaló, hogy minden tekintetben egységes produkcióról beszélhetünk. A Resolution 13 egy börtönbolygó, a hat muzsikus pedig a lakói. Természetesen mindegyik különösen veszélyes csirkefogó! 🙂
A „Megérkezést” követően szinte berobban a címadó nóta. Szirénázás, Slipknot-os riff, majd egy jó hosszú üvöltés Hardtone-tól. A háttérben ott puttyognak a samplerek, időnként a szkreccselés előtérbe is kerül. A refrénben nagyon Burton C. Bell-es orgánum és dallamvilág hagyja el pacsirtánk torkát és néhány későbbi számban is érezhetjük a Fear Factory frontember hatását. De szerencsére hamar kiderül, hogy Hardtone sokkal többre képes híres pályatársánál. Bell ugyanis képtelen lenne egy olyan refrénre, ami a Brace the Last Moment-ben hallható. Ez is egy lendületes darab, a második felében frankó elektrós ritmusokkal.
A Rainy Days az első, kevésbé nyilvánvaló szerzemény. Az első két harmadát az akusztikus, szintiszőnyeggel felturbózott, popos melódiákat prezentáló verzék uralják. A refrénben hallani torzított gitárt, de eleinte még nem dörren meg különösebben. Aztán a 3. perchez közeledve érkezik egy váltás, beindul az úthenger, mázsás grúv, némi üvöltés, hogy aztán újból lehiggadjanak. Ebben a dalban hatalmas slágerpotenciál rejlik!
A Broke Down-t Gábor írta. A többi szerzemény egyébként a dobos Dallas 13 fejéből pattant ki. A refrén megint csak Fear Factory-s, de ezzel együtt rendben van a nóta.
Kíváncsi vagyok, hogy ha a Colossalt nem a Resolution 13 írta volna meg most, hanem majd’ 15 éve a FF, Digimortal címen, akkor hol tartanának most Dino-ék…
Ugyanis szerintem valami ilyesmit akartak ők akkoriban csinálni, csak a slágeresedés nem jött be nekik. Valószínűleg azért, mert képtelenek voltak igazán fogós dalokat írni. Bezzeg a finn csapatnak ez simán megy!
Persze akad 1-2 töltelék a Colossal-ön, a Keep Away from My Gun nem olyan nagy szám, bár még így is fogósabb, mint a legtöbb „Félelemgyár” dal.
Szerencsére az Iron Sleep egy akkora max. pontos nóta, hogy csak úgy füstöl!
A nyitány kapcsán a KoRn egyik legjobb albuma, az Untouchables is felrémlik, a verzék Jonathan beteg dallamait idézik, a refrén meg valami bődületes!
A nagy ívű Hellboy is telitalálat, aztán következik az a hármas dalcsokor, mely darabjain leginkább érezni Hevy Devy hatását.
A Hail the King műanyag vonós intrója után gyakorlatilag Devin kezd el énekelni. Hihetetlen torka van Nico-nak! Még a bekiabálások is az őrült kanadait idézik, és simán átvette a finn srác Devin egyéni hajlításait, dallamvezetését, hangköz ugrásait. Így roppant kevesen tudnak énekelni! A Dark City-ben egy újabb arcát mutatja meg. A verzék Layne Staley és Mike Patton alapértelmezett orgánumának keverékeként szólalnak meg. Majd egy röpke sor erejéig az is nyilvánvalóvá válik, hogy miért énekel egy Dimebag Beyond Forever zenekarban is. Naná, hogy Anselmo is benne van a torkában!
Gyerekek, a Primitive a legjobb, ki nem adott SYL nóta!
A refrén 200% Devin Townsend. Sőt, tőle sem hallottam már ezer éve ekkora király refrént!
Kedvenc Hevy Devy lemezemen, az Accelerated Evolution-ön voltak utoljára ilyen slágeres, de iszonyat erőteljes témák. Isten ez a Hardtone gyerek!
Az Outro of Life szép zárás. Szomorkás, melankolikus levezetése egy erős lemeznek.
Mondanom se kell, megint mekkorákat énekel benne ez az isten/ördög (a megfelelő aláhúzandó!) adta tehetség!
Ha őt szerződtette volna az újjáalakult Alice In Chains, senki sem csodálkozhatna.
Az sem érdekel, hogy vagy 2 perccel tovább nyújtják a dalt, mint kellene, mert kib@szott jól esik hallgatni ennek az embernek az énekét!
Szóval kimondhatatlanul örülök, hogy hozzám került ez a korong, mert zeneileg is erős, de Nico Hartonen személyében megismertem egy hatalmas HANG-ot.
Már csak Gábor miatt is bízom benne, hogy fogunk még hallani a Resolution 13-ről!
Megérdemelnék!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.