Mindenkinek vannak furcsaságai. Az én egyik kattanásom az, hogy bár alapvetően rock/metal zenéket hallgatok, az X-Faktort a kezdetek óta követem. Ezért számomra nem volt ismeretlen Danics Dóra neve. Aki nemrég az egykori Gyöngyvér zenekar gitárosával, Mazán Attilával vágott bele egy projektbe. A formáció Tengerszem néven fut, Képzelgések című bemutatkozó nagylemezük pedig az e havi Hammerworld CD-mellékleteként látott napvilágot. Dóri ugye a tehetségkutató műsor negyedik évadát megnyerte és én nem lepődöm meg azon, hogy valaki (jelen esetben Attila) úgy gondolta, hogy Dóri érces, rekedtes, dögös hangját érdemes lenne jófajta rock/metal zenei alappal párosítani. De hogy ez a fúzió ilyen jól fog sikerülni, magam sem gondoltam volna! Az van ugyanis, hogy a Tengerszem debüt albuma egy 11 dalos slágerparádé! A zenét Attila szerezte, a szövegeket közösen jegyzik Dórival. És mind a muzsikára, mind a dalszövegekre elmondható, hogy igényesek. Persze akadtak közreműködő zenészek, de lényegét tekintve a Tengerszem Dóri és Attila „szerelemgyereke”.
A Hírnök című nótával indul ez a bő 41 perces korong, melyben Kovi (gondolom nem a felnőttfilmes rendező-producer guru…) beatboxol egy csöppet. Viszont az is gyorsan kiderül, hogy Dóriék elég fémesre vették a figurát. Nyilván nem extrém metalos keménységű a zene, hanem a jobb híján modern metalnak nevezett stílus és azok halmazai játsszák a főszerepet. És Dóri fantasztikus hangja, fogós dallamai. Itt kérem szépen minden egyes verze és refrén ül! A tagadhatatlanul Rammstein-es témákkal operáló A Nyughatatlan minden szempontból kiváló! Változatos ének, hatalmas, azonnal rögzülő refrén, menetelős tempó. Úgy zsír, ahogy van! A leállós, popba hajló rész sem giccses szerencsére. A következő sláger a kimértebb tempójú címadó tétel, egy újabb kitörölhetetlen, nagyívű refrénnel. A zongora föl-fölbukkanó hangjai miatt egy kis HIM-es hangulat is hatalmába keríti az embert, de szerintem nincs ezzel semmi gond! A negyedikként felcsendülő Hetedik (he-he!) is egy remek darab, az előző szerzeményekhez hasonló szellemben fogant, tehát ez is ugyanúgy magában hordozza a sláger potenciált, mint az eddigi és az ezt követő nóták. Dóri rekedtes, erőteljes, kissé hisztérikus éneke a refrénben roppant meggyőző. Sturmann Paul gitárszólója szintúgy patent! A Sinha Róbert akusztikus gitáros intrójával nyitó Gaia talán a lemez leglíraibb dala. Van egy erősen folkos irányultsága, a dalszöveg ritmizálása is ráerősít erre. Hol a Nox-ot, hol pedig Kátai Tamás dolgait idézi meg a Tengerszem ezzel a számmal. A gitárszóló pedig rendesen Mike Oldfield-es! Na, ezt a dalt simán játszhatná bármelyik hazai kereskedelmi rádió! A Szíven szúrt a Karma visszatér a sodró, modern metalos vizekre, bár a rövid nyugis rész ebben is kifejezetten popos. Orbitális, a KoRn Untouchables lemezét idéző groove-val indít a Van-e még?. Ahogy azt a sort énekli Dóri, hogy „ajkam egy zöldalmába harap, édeskés íz a számban” az nagyon szexi! 🙂
A formáció nevét magán viselő Tengerszem egy drámai szerzemény. Annyira intim hangvételűek a verzék, a refrén pedig annyira felemelő! És nem csak azért, mert az angyalok is meg vannak említve benne. A fütyülhető, klasszikus rock/metal dallamokkal felvértezett rövid gitárszóló is aranyat ér. A Viharban táncolni elején olyan gitártémákat tol Attila, amik csak annak nem juttatják eszébe a Paradise Lost első aranykorszakát (Icon, Draconian Times), akik még sosem hallották a brit gótikus metal mestereket. A néha be-bekúszó szinti viszont Nevergreen-es. Az Ima kicsit újra folkos beütésű, vagyis inkább konkrétan az István a király rockoperát juttatja eszembe. Persze lehet, hogy csak a szóhasználat miatt. Vagy egész pontosan a „gyarlóság” szó miatt… „gyarló az ember”, ugyebár. Nyitrai Péter a lemez legtekerősebb gitárszólóját rittyenti amúgy a dalba! A záró A tragédia színháza újfent Sinha Róbert akusztikus gitárjátékával indít. Aztán gyorsan egy tempós modern metal nóta kerekedik belőle. Kifejezetten tetszik, hogy Dóri itt többször is úgy alkalmazza a vibrato technikát, hogy már inkább a Layne Staley-féle „mekegős” éneklést prezentálja. Női énekestől nem igazán hallottam még ezt így, ebben a formában! Aztán ahogy a végén már csak az ő hangját hallani úgy, mintha egy gramofonból szólna és olyan Edith Piaf-osan, vagy épp Karády-san fejezi be a „műsort”, az egyszerűen megható!
Csak remélni tudom, hogy Dóri és Attila kollaborációja nem csak egyszeri csoda volt és a Tengerszem (akár rendes, stabil felállású zenekarként!) fog még hallatni magáról a későbbiekben is. De ha mégsem így lenne, a Képzelgéseket már akkor sem veheti el tőlünk senki!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hű, egy magyar modern metal lemez, ami tetszik…Hogy milyen világot élünk… Ez tényleg vagány és szórakoztató a maga műfajában.